Ha nincs nemzeti önérzetem akkor magyarellenes vagyok? Vagy valami nemtommi?

"Sajnos még egy ilyen nemzetet te nem találsz, ahol ennyi utálat, gyűlölködés, gonoszság, rosszindulat létezne mint a magyarokban. "

Dehogynem. Találni lehet rajtunk kívül is még és nem is a magyarok a legrosszabbak. Bár ha csőlátásod van akkor oké.

Manapság nincs idő, a nemzeti öntudattal foglalkozni.

Aki meg akar élni, az nem árpádsávos zászlókat lenget, meg nem lesz ott minden megemlékezésen, meg nem kántálja a trianon szavakat, meg járkál felvonulni, se tüntetni, hanem dolgozik.

A jobbikosok nagy része munkanélküli, nekik azért van ennyi idejük ezzel foglalkozni. Nekem nincs...

11:26

igen, asszem teljesen jól látod a kérdést

"A jobbikosok nagy része munkanélküli, nekik azért van ennyi idejük ezzel foglalkozni. Nekem nincs..."

????

Melyik bolygóról dobtak le ide, idegen?

"A jobbikosok nagy része munkanélküli, nekik azért van ennyi idejük ezzel foglalkozni. Nekem nincs..."

De arra van időd, hogy hülyeségeket írkálj a neten...

"Mindenkinek büszkének kell lennie arra, hogy melyik néphez tartozik! Ez nem azt jelenti, hogy szidni kell a romákat, vagy Trianont, szimplán csak becsüld meg, hogy magyar vagy!"

Ugyan miért, ha abszolút semmi érdemem nincs benne, és én magam semmit nem tettem érte? Abszolút nulla a felelősségem abban, hogy épp ide születtem. Így alakult, ez van, ennyi. Elfogadom, mint tényt, nem vitatom egy percig se, hogy ez a helyzet, és nem is gyűlölködök. Egész egyszerűen csak közömbös a dolog számomra, és semmivel se érezném rosszabbul magam, ha pl. finn lennék, vagy akár dél-koreai.

"Nem lehetsz közömbös! Abban sincs érdemed, hogy a szüleid gyereke vagy. Nem tettél érte semmit. Így alakult. Még sem öleled meg úgy a szomszéd nénit , mint a saját édesanyádat!"

Ez viszont már az emberi kapcsolatok és az adok-kapok terepe. Kihordott, megszült, felnevelt, stb., természetes, hogy ezek után szeretem és adósa vagyok, úgymond. De éppenséggel hozhatta volna úgy az élet, hogy a szomszéd néni is sokat tett volna értem ilyen vagy olyan formában, és akkor őt is jobban szeretném, mint egy idegent, ez természetes.

De mint mondtam, ez már szeretet kérdése, nem büszkeségé.

Erre persze lehet azt mondani, hogy ezen az alapon a nemzetemet is szerethetném, elvégre annak meg azt köszönhetem, hogy élhetett itt emberk generációinak az a hosszú sora, akiknek a végén most épp én vagyok, és ebben még van is valamennyi igazság, viszont ez megint nem büszkeségi tényező. Plusz tovább bonyolítja a dolgot, hogy a magyaron kívül még három másik nemzetiségről tudok a felmenőim között teljes bizonyossággal, és akkor ki tudja, hogy még mennyiről nem - ők pedig ugye már máshonnan vetődtek ide, a felmenőik (akik pedig ugye egyben az enyéimek is) nem itt éltek... szóval ezek alapján csak azt mondhatom el magamról, hogy európai ember vagyok, aki történetesen épp Magyarországon jött világra és nőtt fel - viszont élni már Finnországban fog, nemsokára, és a gyerekei meg már ott fognak megszületni, felnőni, stb. ... az ő gyerekeik meg talán megint máshol, és így tovább.