Honnan és kitől származik a "harcművészet" vs. "küzdősport" megkülönböztetés?

A küzdősportok a harcművészetek sportosítása ha nagyon vulgárisan akarok fogalmazni.

Lényegében szabályok közé szorították a harcművészeteket, ebből lettek a küzdősportok.

Például a shalonból lett a wushu(santa) pontosan erre a célra. Ott a kempo ami ugyan harcművészet de jellegében elég jól beleillik sok szabályrendszerbe, ezért küzdősportok között is megállja a helyét. Ahogy te is írtad sok esetben elég vékony a határ a két fogalom között de ami biztos, hogy teljesen más szabályok szerint fogsz harcolni az utcán az életedért mint a ringben ahol maximum az egód sérül meg(eltekintve persze ha ott ölnek meg de ilyen a filmeken kívül azért nem sűrűn fordul elő).

Aztán persze manapság adott szabályrendszerek által alakítanak ki küzdősportokat, ilyen az mma vagy a k1. Bár mindkettő szabályrendszer, láthatjuk, hogy sok féle technikát próbálnak bevinni mindkettőbe persze csak a lehetőségeknek megfelelően.

Nos az egyik hozzászólónak részben jóféle tapogatózik a bujutsu és a budo közti különbségek boncolgatásában ám túlzottan leegyszerűsíti. A bujutsu, mint fogalom valóban leginkább fedi a harcművészeteket azok a technikák és harci taktikák tartoznak ide amelyeket a szamurájok azért fejlesztetek ki, hogy az ellenfelet teljesen megsemmisítsék. Lásd a jujutsu rögzítéstechnikáit amelynek célja, hogy olyan állapotba hozza az ellenfelet, hogy azt biztonságosan tarkón lehessen szúrni, esetleg kötözni, ha további szükség van rá, illetve a lefegyverző technikák vége a fegyverrel való ölés. A budo már összetettebb, mivel inkább a személyiségfejlesztésre összpontosít, kezdetben a célja a testi technikák által okozott lelki problémákra adott válasz, a lélek egyensúlyba hozása volt.

A japán rendszerek a kettő valamilyen arányú keverékét tartalmazták. A harcművészetekben a bujutsu irányának tiszta formája és a budo életvezetési, önfejlesztési filozófiája egyesül. A Hagakure nagyon jól példázza ezt a felfogást.

Az olyan rendszerek, mint a judo vagy a kendo már nem operál azzal a felvetéssel, hogy az ellenfelet meg kell semmisíteni csupán a személyiségfejlesztésre koncentrál biztonságos körülmények között. Illetve láthatjuk az olimpiai judot, hogy már az is sorvad.

Az európai küzdősportokban meg cél a másikkal való megmérkőzés. Nincs olyan ág mely az ölést tartaná előbbre, sem olyan aminél olyan komplex filozófiai rendszer állna a háttérben. Persze az egyén személyiségfejlődése valamilyen úton végbemegy, de ehhez nem kapnak erős elméleti képzést és senki sincs úgymond rákényszerítve a dologra beépített képzéssel, ilyen irányú számadással, ebből kifolyólag magabiztosságot adnak ezek mélyebb dolgokat viszont nem. Természetesen vannak európai harcművészetek lásd scherma ami viszont minden további nélkül besorolható a bujutsu stílusok alá.

Nem tudom mit láttál engem kifejezetten nem érdekelnek az olyan jujutsu stílusok amelyek nem a tradicionális irányzatokat (hakko ryu, daito ryu) követik. Láttam pár iskolát én is aki átléptek a Kano által megnyitott útra, szép karate és judo ötvözet amit csinálnak, de én jujutsuként Minamoto és Okuyama ösvényét tartom számon.

A harcművészet deffinicióját én Machida Soke (egy battojutsu iskola vezetője) általi megfogalmazását kedvelem "A kard művészetének gyakorlása mindenben különbözik a sportoktól. Az igazi kardművészet valójában arról szól, hogy a harcos tudását tökéletesre fejlesztve képessé váljon támadója életének kioltására."

A sport fogalomnak van még egy olyan felfogása is, hogy az a harc ritualizált formája, ami technikai szinten szabályok közé szorítottságot jelent, kulturális, pszichológiai szinten viszont az egyes nemzetek/városállamok/közösségek közötti konfliktusok, feszültségek kevesebb várontással járó feloldását. Ez általánosítható valamennyi sportra. Pl. ha megnézed az első olimpiai sportágakat, minden versenyszám egy-egy alapképesség a katona eszköztárából. E felfogás szerint maga a sport a vetélkedést tereli békésebb mederbe, mert nem a résztvevők halála jelenti a vereséget. Míg a művészet definíciójában benne pl. valaminek az igen magas szintű elsajátítása. Ha elfogadjuk a sport kulturális felfogását, akkor már maga az íjászat és a box mint sport is rendkívül formális egy csatatérhez képest. A művészet, amennyiben magas szintű tudást jelöl, ezt a ritualitást és a vele járó korlátozást már nem feltétlenül tartalmazza.

Az aikido kicsit kilóg a sorból annyiban, hogy pl. abban a közösségben a különbségtevés alapja a versengés megléte - nem léte. Ahol nincs verseny, az harcművészet, ahol van, az sport. Ennek jelentősége annyi, hogy az aikido a destruktív versengésről akarja leszoktatni a tanulóját (többek között), míg a sportok funkciójuk szerint alapból tartalmazzák a versengést. De pl. a küzdősport azon felfogásával, amit mondjuk Oyama-nál lehet olvasni, hogy a karateka-nak a társadalmat kell szolgálnia, már nem tud mit kezdeni. Ez már a személyiségfejlődés kérdését érinti (karate-do?). Annak ellenére, hogy a kyo-ban van verseny.

*9

Hát ööööö.... xD

A viccet félretéve, nekem Neutronlovag felosztása tűnik a legegyértelműbbnek, de ez szubjektív sztem.