Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Egy hónap lötyögés/kocogás...

Egy hónap lötyögés/kocogás után miért fáj a bal térdem felett egy csíkban majd a combom közepéig?

Figyelt kérdés

Első két hónap edzőtermi lötyögés alatt nem volt semmi gondom. Lötyögést értsd futópadon 6 fokozatot. (Előtte már az 5-5,5 fokozatott is lötyögésnek hívtam.) Majd a rákövetkező két hétben jött az a formáció, hogy lötyögés alatt bekeményedett a vádlim és a sípcsontomnál egy pontban nagyon fájt. Le kellett állnom és a lábfejem se előre se hátra nem tudtam feszíteni. Majd jött az a játék a következő két hétben, hogy – ahogy kérdésben is szerepel – a bal térdem felett fáj. Úgy tudnám leírni, hogy egy izom vagy egy szalag fájhat. (Ne kövezzetek meg butaságomért, ha rosszat mondok.) De ez nem közvetlen a térdemből indul ki. Felette egy pontban fáj, és ha masszírozom, akkor felfele masszírozom egy csíkban. Ez nem középen található, hanem inkább a belső combom felé. Sokszor hagytam emiatt abba „az edzést”. Ilyenkor, ha tovább terhelem (bár nem tudom ebbe mi a terhelés, mert nem futok és van ideje pihenni is. Sőt az, hogy a még karmunkát beleviszem, gyorssétának is lehetne nevezni.), azaz heti 2-3x megteszem ezt a lötyögést, akkor már állandóvá válik a fájdalom. Értsd jól, sosem szűnik meg. Ha abbahagyom a lötyögést, majd egy hónap után veszem észre, hogy nem fáj már. De ilyenkor már az is fáj, ahogy kikelek vele az ágyból. Munkában és az egyetemen is végéig fáj. (Azért emeltem ki, mert ott még ülés közben is sokszor érzem, hogy fáj. De lejjebb állítom a széket és közvetlen nem lóg/húzódik annyira. De például a metrón, ami nem az én 160cm-nek van tervezve, ott hiába „polcolom” alá a másik lábammal – elfordítom a jobb lábam/talpam és a bal lábam rá teszem – pokolian húzódik, mert a térdem hajlatáig ér az ülés és így jobban lóg a lábam. Itt döntöm el általában, hogy leállok, mert ez így nem mehet tovább a mindennapokban.) Rólam azt kell tudni mellé, hogy igen diétázom. (Pajzsmirigy alulműködés illetve 160g diéta) Gyerekkorom óta sokat mozogtam (állandó biciklizés és harcművészet), csak jött a gimnázium és utána valahogy elszabadultak a dolgok. (Már akkor is meg volt a pajzsmirigy baj, de minden orvos azt mondta, hogy fogyjak le és jó lesz minden.) Próbáltam mellette így is fogyni, de ájulás lett a vége. (Fél év alatt 6kg ment le, de állandóan futottam – és itt nem a lötyögést értem, hanem magamtól futottam szántóföldi terepen – heti 6x, de volt, hogy mindennap. És hát igen keveset ettem.) 160cmre vagyok 75kg. (Tudom, sok. De más nem vált be, és motivál a „futás”. Főleg azóta, hogy meg volt az első 5km-rem. Igaz, még nem fogok félmaratont futni, de majd szeretnék olyan gyorsan futni, hogy legalább egy versenyre el tudja menni.) De nem akarom rabolni az időtöket. Köszönöm, hogy elolvastátok és várom az esetleges tanácsokat.

L


2018. febr. 19. 08:33
 1/1 anonim ***** válasza:

az ízületek és az izomzat nincsen felkészülve erre a fajta a mozgásra.

guggolás és vádliemelés gyakorlat kell.

ha lesznek jól működő izmok és jó kenéssel rendelkező ízületek,akkor hatékonyan fogják tudni tompítani a futás okozta becsapódást.

szóval hagyd abba futást és heti 3x guggolj és vádlizz.

2 hónap alatt felerősítheted annyira,hogy bírja a kocogást,és persze utána se hagyd abba.

2018. febr. 19. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!