Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Hogy vegyem fel vele a kapcsol...

Hogy vegyem fel vele a kapcsolatot?

Figyelt kérdés

Szombaton összejött egy pár órás alkalmi munka és mivel egyetem mellett leginkább ezek férnek bele az időmbe így el is mentem. A résztvevők közül senkit sem ismertem leszámítva pár haveromat, de rögtön az első pillanattól kezdődően megakadt a szemem egy lányon. Mivel dolgoztunk így sok szabadidőnk nem volt és ő egy barátnőjével érkezett én pedig a barátaimmal, így a beszélgetés is mindenkinek a saját társaságára korlátozódott. Végzés előtt azonban úgy alakult a helyzet, hogy egymás mellé kerültünk és úgy éreztem időről időre felém néz, ha ránéztem elkapta a fejét, elmosolyodott és végül pár szót váltottunk is egymással de csak munkával kapcsolatosan. Sajnos végzés után nagy volt a rohanás, ő el is tűnt plusz én sem a magabiztosságomról vagyok híres így sajnos úgy jöttem el, hogy be sem mutatkoztunk egymásnak és fel sem hoztam, hogy lenne-e kedve valamikor normális körülmények között újra találkozni. Azóta ezen agyalok, hogy hogy lehettem ennyire töketlen, kb nulla az esély, hogy újra találkozzunk de végül facebookon a munkával kapcsolatos oldalon hosszas keresgélés után rábukkantam amit nem gondoltam volna, hogy sikerül.

Szerintetek mennyire lenne gáz ha bejelölném úgy ismerősnek, hogy igazából csak pár mondatot váltottunk, be sem mutatkoztunk egymásnak és írnék neki egy üzenetet amiben leírnám, hogy szimpatikusnak találtam és szívesen találkoznék vele újra. Nem tűnik ez úgy mintha valami perverz, beteges elme lennék aki facebookon kutakodik mások után?


2014. ápr. 7. 21:32
 1/6 anonim ***** válasza:
Hajolj le érte és vedd fel!
2014. ápr. 7. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
nyújtsd ki az ujjad és mond h ET telefonál!
2014. ápr. 7. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Szerintem vedd fel Facebook-on és írj neki.. lesz ami lesz :)
2014. ápr. 7. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
hmm, tehát ha nincs más megoldás akkor nem különösebben rémítő ha így keresik meg az embert? :D
2014. ápr. 7. 21:42
 5/6 anonim ***** válasza:
legrosszabb esetben lekoptat:D
2014. ápr. 7. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
köszönöm a válaszokat, teszek egy próbát, sok vesztenivalóm tényleg nincs
2014. ápr. 7. 21:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!