A szerelemnek mi értelme/funkciója van evolúciós szempontból?

Nem. Mert nem elég életre hívni, megszülni, fel is kell nevelni.

Nem elég egy, több is kell a fajfenntartás érdekében. Sőt, a generációk együtt maradása érdekében is, hogy az unokáknak is át tudja adni a tudását.

A család nem csak a szülők és gyerekek, hanem a nagyszülők, szülők és gyerekek. De a szerelem ennél sokkal több.

Nemcsak az emberre jellemző, hanem az állatvilág több fajára is.

Például ott vannak a ságvári fehérgólyák. Megható az a szeretet, gondoskodás, ahogy az anya és apa felváltva etetik, nevelik a három fiókát, éjszaka együtt őrzik őket. Olykor, mikor hosszabb vadászat után az apa gólya visszatér a lápvidékről, s ahogy az anyagólyával hosszan köszöntik egymást, lenyűgöző.

[link]

Visszatérve az emberre, az ember nemcsak fizikum, nemcsak biológia, hanem lélek is. A szerelem és a testiség szorosan összefügg. Ez akkor is így van, ha elfajzott, lecsupaszított testiség is létezik. De most nem ez a téma.

A szeretet összetartó, életenergia is.

"Ha elmúlt, hogyan lehetett összekötő erő?"

A szerelem egy bonyolult folyamat, amely minőségben és intenzitásban eltér az idő előrehaladtával.

Helen Fisher antropológus szerint a szerelem három, egymással időben átfedő állomásra/szakaszra bontható le.

Az első ilyen állomás a nemi vágy, amely nyilvánvaló célja, hogy az utódnemzést biztosítsa. Ebben az állapotban a tesztoszteron és az ösztrogén befolyásolja a viselkedést leginkább.

A második állomás a vonzódás, amely egy sokkal személyesebb és romanikusabb vágyódás a másik személy iránt, ezúttal már nem csak testi értelemben. Ez az állomás az elköteleződést segíti elő, és egy sor neurotranszmitter hormon (dopamin, norepinefrin, szerotonin) felelős a szerelem érzetéért. Általában 1-3 évig marad fenn ez az intenzív állapot.

Mivel a fenti két állomás csak ideiglenesnek tekinthető, ezért egy harmadikra is szükség van a hosszú távú kapcsolatokhoz. Ez lenne a harmadik állapot, a kötődés/ragaszkodás, amely akár évtizedekig is eltarthat, és amely ideális állapot lehet a közös utódok egészséges felnevelésére. Ekkor a szerelem érzete már nem olyan intenzív, mint az előző szakaszban, és a meghatározó hormonok is eltérőek (oxitocin és vazopresszin).

Még egyszer hangsúlyozom, ezek nem egymástól elkülönülő, hanem egymással átfedő szakaszok a szerelem során. Ez a fenti persze jól alá van támasztva kutatásokkal, de meg kell jegyezzem, hogy nem az egyedüli elmélet a szerelem magyarázatára. Nekem azonban logikusnak tűnik, és az utóbbi kérdésedre is megadja a választ, hogy hogyan lesz a szerelemből összekötő erő.

Ja és még valami: az állatok közötti "szerelmet" nem keverném ide, valószínűleg nem egyenértékű az emberi szerelemmel.

#2-est miért húztátok le?

Mert nyilvánvaló hogy az emberi létforma nem csak anyagi jellemzőjű.

A szerelem mély és erős társas kiértékelő érzelem, amely által szorosan kötődik az ember valakihez. A szerelem fogalmát a különböző kultúrákban és társadalmi közegekben eltérő módokon határozzák meg.

Eredeti jelentése szerint a szerelem az, amikor egy idősebb férfi tanítja a fiatalabbat mind kulturális, filozófiai és szexuális szempontból. A szó jelentése tehát napjainkra jelentősen megváltozott, nem csak a beteljesült, hanem a nem viszonzott szerelmet is jelenti, de használják a be nem teljesedett szerelemre is, függetlenül a viszonzás meglététől vagy hiányától két ember között, kölcsönös döntésen alapuló helyzetben.

A szexuális kapcsolat nem összekeverendő a szerelemmel. Az ember a személyiségén keresztül hozhatja magát szerelem befogadó kész, vagy a szerelem lehetőségét kizáró állapotba.

A költészetben a szerelem egyfajta sosem-múló társ, szenvedések okozója. Egy mondás szerint: a boldog szerelmeknek nincs történetük.

Szerelmet érezhet az ember több vagy egy ember iránt is, a létezés iránt is (ez a hála legintenzívebb fokozata.) Egyfajta képesség a boldogságra.

@Kérdező

Nem jól értelmezed az evolúciót. Az evolúció bármit terjeszt, ami működőképes, még az olyat is, aminek semmi köze a fajfenntartáshoz, de még akár olyat is, ami akár hátráltatja is a fajfenntartást, ha faj fennmaradását a korlátozó tényező nem túl veszélyesen befolyásolja. Gondolj akár azokra a halálos kórokra, amelyek egyes közösségekben genetikailag terjednek, mivel a közösségben azért mégis többen maradnak életben, mint ettől meghalnak. Ám más környezetekben az öröklődő betegségek alkalmasint éppen hogy az ellenszerei lesznek a még nagyobb betegségeknek...stbstb.

Az evolválás egyszerűen véletlenszerűen lehetőségeket, vagy annak az alapjait teremti meg, és legyen az bármi is, de ha az képes terjedni, hát fog is, és ha fog, akkor nagy eséllyel fejlődni is fog, még akkor is, ha annak az égvilágon semmi jelentősége a fajfenntartás szempontjából.

Szerintem a szerelem nem szükségszerű a fajfenntartáshoz, de szükségszerűen megjelenik az egyre hatékonyabban gondolkodó és szocializálódó ember evolválása során.