Kezdőoldal » Ünnepek » Karácsony » Mit tegyek ebben a helyzetben?...

Mit tegyek ebben a helyzetben? Első karácsony, és teljesen kétségbe vagyok esve.

Figyelt kérdés

Karácsonykor 5 hónapja leszünk együtt a párommal. Együtt is élünk már a legeleje óta.

Ő nagyon jól keres, én elég keveset. Emiatt kb. egy hónapja, amikor szóba került a karácsony, felvetette, hogy mi lenne, ha megszabnánk valami keretet az ajándékozásra, hogy ne legyenek aránytalanok az ajándékaink. De átgondoltuk és végül elvetettük az ötletet, merthogy ha minimumot szabunk meg, az azt jelentené, hogy kötelezzük egymást, hogy költsünk a másikra legalább ennyit, nem túl szép dolog, a maximum meg úgyis csak engem köt, ő meg tisztában van az anyagi helyzetemmel, szóval tud ennek függvényében vásárolni.

Na de a napokban véletlenül megtudtam, mit kapok tőle. Nem kutattam, csak mellettem olvasta az íméljét, és ahogy odapillantottam, pont azon a szón akadt meg a szemem: olyasmi, amire nagyon régóta vágyom, de nem engedhetem meg magamnak, mert másfél havi fizetésembe kerülő luxuscikkről van szó.


Ezt egyszerűen sehogy nem tudom viszonozni. Egyrészt nekem nincs hasonló jellegű dologra pénzem, de ez a kisebbik baj, mert ezt ő is pontosan tudja. A nagyobbik baj, hogy nem is tudok semmit, amire ő annyira vágyna, mint én erre. Így esélyem sincs egy igazán jó ajándékra, és ez nagyon frusztrál. Mit tehetnék? Vegyek neki sok kis dolgot? Olyasmikben gondolkoztam, amikre szüksége van, de ez az ajándék most kétségbeejtett.


Volt már valaki hasonló helyzetben? Hogy oldotta meg? Gondoltam arra is, hogy beszélek vele erről, de tegnap este hallottam, amikor a lakótársamnak mondta, hogy megrendelte már nekem és úton van. Szóval még le se tudom mondatni vele. Meg annyira talán nem is akarom, mert tényleg nagyon vágyom rá. Mit tegyek most?


2012. dec. 10. 15:30
1 2 3
 11/21 Shaddark válasza:
52%

Nálunk is nagy volt a különbség anyagi téren, én speciel sokkal jobban örültem akkoriban mert a kézzel írt versike sokkal meghatóbb és többet ad az embernek mint egy pulóver vagy bármi más.

Ruhát veszek magamnak ha gondolom, verset, szerelmes szavakat csak a párom tud adni.

Ezerszer többet ér egy kis találó párszázforintos figura ami nekem szól egy versikével vagy idézettel mint bármi ami boltban kapható...

Ha rád vágyik akkor a te saját dolgaid sokkal nagyobb örömet okoznak neki mint akármi más.

2012. dec. 10. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Nem feltétlen az anyagiakkal van baj, hiszen azt ő is tudja, hogy nyilván nem ilyen értékben fogok neki vásárolni. Hanem azzal, hogy nincs is olyan dolog, amire ő annyira vágyna, mint én erre. Beszélgettünk már erről, ő is azt mondta, hogy most egy dolgot szeretne nagyon, az egy saját lakás :)

Ha jól tippelek, akkor hárfatokot kapok, amire tényleg nagyon vágyom, mert például ilyen hidegben csak úgy magában szállítani a hárfámat nagyon veszélyes, tönkremehet, megrepedhet. Márpedig fellépési lehetőségek elsősorban télen vannak.


Amit többen írtatok, hogy a karácsony a pénzről szól: szerintem ebben az esetben nem igaz. Nyilván nem azért találta ezt ki, hogy elköltsön rám egy csomó pénzt, hanem mert tudja, hogy ezzel örömet okoz. Ez így is van.

Nekem sem az a lényeg, hogy valami drága hülyeséget vegyek neki, hanem hogy valami olyasmit adhassak, aminek ő is legalább ennyire örül. De nem tudok kitalálni semmit, egy ötletem volt, hogy a modellvasútjainak veszek vagy csinálok szép dobozokat, erre tegnap hazaállított két bélelt kofferrel, hogy ebben fognak lakni a vonatok :(

Nyilván bármit adok neki, az szívből jövő lesz, de annyira szeretném, ha legalább úgy örülne neki, mint én ennek. Persze hímezhetek egy könyvjelzőt, kézzel készített, juppí, de ettől még nem fogok tudni akkora örömet okozni neki, mint én nekem. És ez a fő baj. Az, hogy értékben meg sem tudom közelíteni az ő ajándékát, már csak hab a tortán.

2012. dec. 10. 16:02
 13/21 anonim ***** válasza:
51%

azért veszi mert tudja hogy annak igazán örülni fogsz... ha te nem tudsz ilyet esetleg kérdezd meg a barátait. minden embernek van valami olyan dolog amire vágyik és örülne de nem veszi meg magának. nekem pl ilyenben könyvek vannak, némelyiket már nem is lehet könyves boltban kapni csak vaterán meg ilyen helyeken. nagyon örülnék ha megkapnám ajándékba, ugyanakkor magamnak nem veszem meg, mert nincs rá időm és hangulatom hogy végig kutassak ezer oldalt hátha van valahol (vaterázni meg ilyeneket alapból nem szeretem/nem merem)


másnem készítsd el neki a kedvenc kajáját sütijét karácsonyra még ha az nem is olyan tradicionális karácsonyi kaja...


esetleg hivd el a szüleit ha jóba vagytok vagy ilyesmi

2012. dec. 10. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

Mivel nekem egy napon van minden (karácsonykor)sohasem érdekelt, hogy mit kapok. Mivel mindig volt valami,amire gyüjteni kell,kellett, igy nagyon nehezen sikerül a férjemnek félretenni.Nagyon szerény ajándékot kapok mindig, de én örülök neki, mert számomra nem ez a fontos az ajándék értéke. Van amikor én nem is tudok adni neki,

mégsem számit.


Inkább örüljél annak, hogy gondol rád és megveszi neked,amire nagyon régóta vágysz. Ha te hasznos dolgokat veszel neki és valóban szeretitek egymást,akkor semmilyen probléma nem származhat belõle.

Minek az ajándékozás,ha az árát nézzük?

2012. dec. 10. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
Ha jól vettem ki a kommentedból zeneművész vagy. Esetleg ha írnál neki egy dalt? A szerelem úgyis könnyen megihlet, és szerintem nagyon megható lenne.
2012. dec. 10. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat :)

Szívesen írnék neki dalt, de ő egyébként nem szereti a hárfát. Ha nagyon úgy jön ki a lépés, akkor hallgatja, ahogy gyakorlok, de nem hinném, hogy örülne, ha ajándék gyanánt is azt kellene hallgatnia :D

2012. dec. 10. 16:20
 17/21 anonim ***** válasza:
9%
Azért az durva, hogy ő 4-5 hónap alatt kiismert téged, a tökéletes ajándékkal készül neked, te meg 2 héttel karácsony előtt azon jajveszékelsz, hogy fogalmad sincs, minek örülne. Ennyire nem figyeltél oda rá. Tiszta csalódás lesz szegénynek, nem az, hogy olcsó, vagy sajátkezűleg készített bigyót kap, hanem hogy érezni fogja, hogy a te ajándékod nem személyreszabott, csak "letudtad"
2012. dec. 10. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:

A párod boldoggá akar tenni. Én is ilyen szégyenlős típus vagyok.. Képzeld a helyébe magad,hogy amikor a párod helyébe képzeled magad kibontja az ajándékot amit ő vesz neked,és mennyire boldoggá tesz,hogy örül neki a párod..

Apuval webcameráztam és azt mondta,hogy a cégtől kapott egy mikuláscsokit,de mondta,hogy nem ette meg. Megkérdeztem,hogy miért nem eszed meg? Azt válaszolja,mert sokkal jobb érzés,ha a családom eszi meg,és boldogabbak lesznek,minthogy én enném meg..

Ez elgondolkoztatott..

2012. dec. 10. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

17-es (azt hiszem), nem azt írta, hogy nem ismeri a párját (ami mondjuk 5 hónap után azért még érthető, nem ismerheti teljesen), hanem hogy nem tud semmit, amire igazán vágyna.

Nos, ha a párja olyan alkat, aki nem nagyon reklámozza a vágyait (pl. az én párom is ilyen), akkor valóban nehéz lehet kitalálni. De ez csak egy "szaros" ajándék, már bocsánat, ebből leszűrni azt, hogy a kérdező nem törődik a párjával...A bunkóskodás egyeseknek már nagyon profin megy, úgy látom.

Kérdező, szerintem egy romantikus általad készített vacsora, meghitt este és valami kézzel készített apróság bőven elég, egy párkapcsolat (de bármilyen kapcsolat egyébként) nem szabadna, hogy arról szóljon, kinek mennyi pénze van ajándékokra, stb. Elvileg a párod, a szerelmed, akit nem lenyűgözni kell valami hatalmas ajándékkal karácsonykor, hanem szeretni.

2012. dec. 10. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:

Én is gondolkozom neki ajándékon már jó ideje, de ő maga se tudja, mit adna most magának. Apukája minden évben megkérdezi, mit szeretne és azt ad, és idén volt az első, amikor egyszerűen saját maga sem tudott mondani semmit, mert tényleg mindene megvan, most már csak egy saját lakást szeretne meg gyerekeket. Hát lakást nem kap tőlem az tuti, mondjuk titokban teherbe ejtethetném magam, de ez még viccnek is rossz :D

Egy könyvet már megrendeltem neki, amit szeretne elolvasni, csak így is félek, hogy nem veszi-e meg ez alatt a két hét alatt. Nem sokat cicózik, ha kell neki valami, fogja magát és megveszi. A legjobb ötletem eddig a vonatoknak való lakás volt, de azt is megvette... még ilyen ötleteim vannak, hogy egy pénztárca, mert a mostani már elég tropa, de ez is olyan, hogy félek hogy vesz magának még karácsony előtt, illetve a kocsiba rádió-erősítő vagy mi, de arról nem vagyok meggyőződve, hogy annyira akarná.

Igazából az a baj, hogy ha ezeket mind odaadom neki, még akkor sem okozok akkora örömet, mint ő nekem. Pedig azt szeretnék..

2012. dec. 10. 16:51
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!