Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit lehet kezdeni egy alkoholi...

Mit lehet kezdeni egy alkoholista, büdös, buta apóssal, aki velünk lakik?

Figyelt kérdés
A férjem idén nyáron hozzánk költöztette az apját. Tudni kell róla, hogy előtte is a férjem lakásában lakott, azért lett a férjemé, mert meg kellett vásárolni, vagy különben kilakoltatták volna őket. Férjemnek kellett kifizetni, hogy ne ússzon el, mert az apja mindent elivott, nem volt semmije. Múlt évben eladtuk a lakást, apját az én kis garzonomba költöztettük, nekem is volt szép örökségem, vettünk rajta családi házat. Idén a férjem megsajnálta az alkoholista apját, hogy már öreg, meg gondoskodni kellene róla, egyre kevesebbet bír, és ha lerobban kényelmesebb, ha helyben van. Meg, hogy a garzont ha eladjuk, az árán be tudjuk építeni a tetőteret is. Észérvek miatt beleegyeztem. De azóta szenvedek. Úgy kell az öregre ráparancsolni, hogy fürödjön már meg, mert büdös. Mindenbe beleszól. Neki nem tetszik a szoba (külön tusolóval, wc-vel), amit a házhoz építettünk, mert miért nem ez, miért nem így, miért nincs ez, meg az. Nagyon mérges tudok lenni. Wc után nem mos kezet, úgy ül az asztalhoz. Ha kenyeret szel magának, a nagyobbik gyerek, vagy anyukám, aki gyakran van velünk már nem kér belőle, igaz, hogy én sem. Ha velünk ebédel forog a belem, csámcsog, szürcsöl, mint egy disznó. A tusoló nem jó neki, ő fürdeni akar, folyton fertőtlenítenem kell utána mindent. Amivel beszáll a konyhára, azt leeszi, talán még nem is elég, ergo teljesen ingyen lakik. Nem tetszik neki, ha vacsorára szendvicseket készítek. Azért csinálom, mert képes egyedül felfalni egy szál kolbászt, vagy a sonkát, szalámit is vastagon szeleteli és harapja. Nekünk egy olyan darab hármunknak elegendő lenne. Most is iszik. Bejön a konyhába, óbégat, rászól a férjem, hogy halkabban, a kicsi alszik, erre a paraszt vissza szól, hogy "no és?" Sajnálom a férjemet, mert két tűz közt őrlődik, mivel már elpanaszoltam neki a dolgokat. Belátta, hogy igazam van. Mondtam, hogy elviselem az apját, főzök rá, de velünk nem ehet amíg büdös, iszik és nem mos kezet. A férjem meg nem tudja neki hogy megmondani. Ha pedig szól, akkor: "majd megfürdök!". Aztán eltelik 3 nap mire 20. figyelmeztetésre megint csak nem tusol, hanem bemászik a kádunkba. Én meg amilyen finnyás vagyok, egyből súrolom, még a kád előtti szőnyeget is. Attól félek, hogy egyszer olyan mérges leszek, hogy elküldöm a büdös fenébe. Viszont akkor tuti, hogy felborul a családi béke. Az utcára nem dobhatom ki, mégiscsak a gyerekeim nagyapja. De undorodom tőle, idegesít, és utálom. Nekem elég lenne, ha nem járna be, nem enne velünk. De a férjem nem akarja megbántani, így én szenvedek, és persze a nagyobbik gyerek is. Kilátástalannak látom a helyzetet.

2014. szept. 14. 20:45
1 2 3 4 5 6 7
 1/64 A kérdező kommentje:
Ha valaki azt válaszolná, hogy tudtuk előre, hogy ilyen, minek költöztettük hozzánk, elvileg igaza van. De a férjem bizonygatta, hogy ha velünk lesz, meg fog változni, nem fog inni, mert ő majd ellenőrzi, és ráncba szedi. De sajnos nem sikerült. :(
2014. szept. 14. 20:49
 2/64 anonim ***** válasza:
25%
De legalább be van épitve a tetőtér. Valamit valamiért...
2014. szept. 14. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/64 anonim ***** válasza:
48%
Na, akkor a férjednek még annyi esze sincs, mint gondoltam...
2014. szept. 14. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/64 anonim ***** válasza:
37%

Hát először is nem kéne hagyni hogy igyon. Meg kell vele beszélni, hogy vagy leadja a jövedelme teljes egészét, vagy mehet amerre lát. Ha sikerül, akkor nem tud magának piát venni, otthon se tartsatok semmilyen alkoholt. Ha esetleg járnak át hozzá ivópajtik, tiltsátok ki őket.

Borzasztó lehet, őszintén sajnállak. De legalább a férjed is belátja hogy ez nem mehet így, ha őbenne is van tenni akarás, akkor kell hogy történjen valami. Vele azt értesd meg, hogy ez rossz hatással van a gyerekekre, nem jó ilyen példát látni maguk előtt.

Járassátok terápiára, és hozzatok neki szabályokat. Semmiből ne engedjetek, még te sem! Nem adhatod meg magad előtte. Addig tart terrorban, amíg érzi hogy hagyod.

Mást nem tudok mondani, hisz mondani könnyebb mint cselekedni, remélem sikerül valami. Írj majd hogy hogy alakul.

2014. szept. 14. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/64 anonim ***** válasza:
83%
Válasszátok le a tetőteret, legyen külön külső bejárata (lépcsővel). Mintha társasház lennétek, két külön lakással. Akkor helyben is van, meg nem is... Amúgy meg én nem adtam volna el a garzont a tetőtérért cserébe. Inkább a közelben vettem volna egy másik garzont, amiben após maradhatott volna...
2014. szept. 14. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/64 anonim ***** válasza:
58%

Már ne is haragudj, de itt csak és kizárólag a gyerekeket lehet sajnálni. Jól kiszúrtatok velük. Gratula.

Vegyetek apukának egy lakást, aztán viszontlátásra.

Szemét módon hangzik? Lehet. De nekem a gyerekeim sokkal fontosabbak, mint egy alkoholista felmenő. Ha ilyen balfácánok vagytok, apuka meg jó egészségi állapotnak örvend, akkor borítékolni lehet, hogy tönkremegy a kapcsolatotok.

2014. szept. 14. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/64 anonim ***** válasza:
85%
Te es a nagyobbik gyerek "szavazátok ki a villából". Most komolyan eltűröd, hogy a gyerekek egy alkoholistàval lakjanak együtt. Ne hagyd, védd meg őket mielőtt tönkre mennek ebben. Bereljetek egy kis lyukat neki vagy oregek otthona.
2014. szept. 14. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/64 anonim ***** válasza:
90%

Azt ugye ti se gondoltátok komolyan, hogy vénségére az öreg alkesz megváltozik?!

Próbáld megfenyegetni, hogyha nem mosdik, akkor nem ehet veletek. A kajáját meg porciózd ki, nem baj ha megsértődik.

Nem irigyellek, mert ez a helyzet idővel csak rosszabb lesz, nem tudjáok mit vetettek a nyakatokba.

2014. szept. 14. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/64 anonim ***** válasza:
68%
Az èn mostoha apàm ilyen ès utàlom ! Hàla istennek elmentem. De te mièrt tûrsz egy ilyen embert a te hàzadban?? Mèg neki àll feljebb? Na neeee
2014. szept. 14. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/64 anonim ***** válasza:
83%

Az apósod korában egy alkoholistának már nincsen miért leszoknia. Előtte se érdekelte semmi, mindent elivott-írtad. Segítsétek hozzá egy albérlet kereséséhez, fizessetek ki egy évet előre. Lehetőleg jó messzire tőletek, olyan helyen ahol nem zavarja a szomszédokat ha részeg. Ha főzöl, vihet neki kaját a férjed, így nem fogja magát rosszul érezni miatta.

A nyugdíjból meg majd fizesse csak a csekkeket. Ha utcára kerül, az ilyen motivációjú embereknek ott a hajléktalan szálló.

2014. szept. 14. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!