Milyen a kapcsolatod az apáddal?

Csodálatos apának tartja magát, amiért nem ver, legalábbis azt mondja, örülhetek ameddig nem teszi. Ordítozott már velem emberek között, miszerint "nagyon rá fogok ba.szni" ha nem veszek vissza magamból. Persze a bűnöm összvissz annyi volt, hogy a béke kedvéért inkább nem szólaltam meg. Hát nem lett béke. Rá kellett jönnöm, hogy gyűlölöm.

Állandóan belepofázik az iskolai dolgaimba, holott azt sem tudja, milyen osztályba járok! Egyszer sikerült beégetnem a komplett család előtt, gondoltam megkérdem tudja-e az osztályom nevét. Mit nevét, még abban sem volt biztos, hogy hányadikba járok! Az összes iskolai évemben szín ötös bizonyítványt hoztam. Mikor ötössel jöttem haza és ezt közöltem vele, felpislogott a számítógép mellől és annyit mondott, hogy ez a minimum. Mikor egy évben egyszer valamiből összejön egy hármas, a nyakamnak ugrik és vörös fejjel ordít, hogy ez így nem mehet tovább! Az mindjárt érdekli!

Semmit sem tud rólam és totál leszarja az életemet, ameddig nem jön valami, amibe jól bele tud kötni. Tipikus r.ohadék. Vállalom akár, hogy egyszer vezekelnem kelljen ezekért a szavakért, de egy r.ohadék és gyűlölöm. Anyával ketten annyira tökéletes páros vagyunk, olyan jó életünk lehetne ketten, de nincs vér a pucájában elválni, az arzént meg kicsit barbárnak tartja... :) Alig várom, hogy független lehessek az apámtól! Ha ez végre eljön, hallani sem akarok felőle.

19:55vagyok, akinek nagyon nagyon jó a kapcsolata!

Megdöbbenve olvasom a hozzászólásokat,hogy szinte senki sincs jóban az apjával.Ez ijesztő!

Rossz. Igazából talán nem is lenne rá okom, hogy ezt mondjam, hiszen soha nem vert, rendesen dolgozik, és talán még szeret is. De emellett olyan természete van, amivel huszonkét év alatt szépen, módszeresen tönkretette az idegeim. Állandóan beleköt mindenbe, legyen az egy kifűzetlen cipő, vagy egy elölhagyott pohár. Napi rendszerességgel rendez nagyjeleneteket, érzelmileg zsarol, provokál és kiborít. Sokszor azt érzem, csak ürügyeket keres rá, hogy valakin levezethesse a pokoli dühöt, ami benne van.

Nem jellemző rám az üvöltözés és az átkozódás, de ő mindig kihozza belőlem, hiába próbálom visszafogni magam. Aztán persze én vagyok a primitív, kegyetlen, undorító vadállat, ő pedig a szegény mártír, akit mindenki jogtalanul bánt. Amiben az utóbbi időben már van is igazsága, mert már elég, ha csak bejön a szobába, és ordítani támad kedvem, vagy szétrugdosni valamit. Ezen felül mindig beleokoskodik mindenbe, meg akarja mondani, hogyan éljem az életem, holott soha nem fektetett energiát abba, hogy megpróbáljon megérteni, felfedezze ki vagyok, mi érdekel... ha néha elmondtam neki valamit, azzal is mindig csak visszaélt, felhasználta a következő zsarolási akciójához...

A neki nem tetsző hobbijaimtól/barátaimtól mindig elvette a kedvem, leszólta őket, folyamatosan szidott értük, és beszámíthatatlan értelmi fogyatékosnak állított be miattuk. A szó szoros értelmében. Tizenkilenc éves koromban voltunk egy pszichológusnál családterápián, és olyan sikerrel hitette el a nővel, hogy egy befolyásolható, fanatikus, beteg ember vagyok, hogy a következő alkalommal megkérdezte tőlem, haza tudok-e menni önállóan. Mindezt azért, mert akkoriban játszottam egy logikai játékot, amivel elég sok időt töltöttem, és ez neki nem tetszett.

Ráadásul nem tudom tisztelni sem, mert nem képes uralni az érzelmeit. Ha feldühítik, őrjöng, csapkod, mint egy hisztériás gyerek, és gusztustalan dolgokat vág az ember fejéhez, amiknek csak az a céljuk, hogy fájdalmat okozzanak. Soha nem tudja, hol a határ, jön az ember után, és csak mondja, mondja... volt, hogy fuldokoltam a zokogástól, könyörögtem, hogy hagyja abba, de ő csak még jobban belelovalta magát, és ordított tovább.

Amit pedig végképp nem tudok neki megbocsátani, hogy kisebb koromban állandóan azzal próbált sakkban tartani, hogy ha csináltam valamit, amit nem helyeselt, anyámon verte le, aztán elhordott mindenféle kegyetlen, undorító embernek, és kijelentette, hogy tönkreteszem őt (mármint anyámat), és miattam fog idejekorán infarktusban meghalni. A bűntudat miatt szinte minden második álmom anyám haláláról szólt.

Ha a szüleimmel beszélek ezekről, mindig azt mondják, hogy hisztériás vagyok, és eltúlzom a dolgokat. Én már nem tudom, mi az igazság, csak azt tudom, hogy egyre jobban utálom apámat, és néha szinte már fizikailag fáj,hogy egy fedél alatt kell élnem vele.

(22/L)

Be nem áll a szája, nem merek tőle semmit se kérdezni, mert ha megkérdezem mennyi az idő elkezd beszélni az óra evolúciójától kezdve arról, hogy a konditerembe a Pistinek milyen órája van... :D

Ha éhes akkor nagyon ingerlékeny, akkor mindig összeveszünk. Azon kívül szeretem, mindenhova eljárkál velem, próbál figyelni a sztorijaimra, hogy kik a barátaim. Néha ha a fiúkról kérdezget az 5. osztályos szerelmemet is kérdezi, hogy azzal van-e valami... :D

Nagyon rendes ember apukám, megpróbál mindent megadni nekünk, és minél többet velünk lenni.