Az egész családom jobban szereti a húgomat, hogy kéne viselkednem?

Elmenni elmenni él lehet menni ha van hova, s ha égyáltalán nem érdekli a szüleit vagy jobbik esetbe érdekli és kb 2 honap mulva ugyanigy leszz+ megjobban meghurcolnak majd.

Ezt nem hinném jo megoldásnak. (a kérdezönek: ha akarsz beszélni nekem is ihatsz PM)

Teljesen megértelek, amíg otthon laktam én is ezeket a dolgokat éreztem, azzal a különbséggel, hogy nekem még egy nővérem is van.

A legtöbb válaszoló azt írta, hogy próbálj beszélni a szüleiddel, de én tudom, hogy ezzel semmire sem fogsz menni. Úgy is azt fogják mondani, hogy csak beképzeled az egészet, és nincs is így. Én már vagy ezerszer átestem ezen a beszélgetésen és mindig ez lett a vége.

Ha meg kellene határoznom egy sorrendet, akkor azt mondanám, hogy legjobban a húgomat szeretik, utána a nővérem, majd leghátul én.

Én egyszer megtettem azt, amit az egyik válaszoló írt, szó nélkül leléptem otthonról 2 hétre. Azt hittem, hogy ha hazamegyek, akkor majd minden jó lesz, mert rájönnek, hogy mennyire hiányoztam nekik. De sajnos nem így lett, sőt rosszabb lett a helyzet, én lettem mindenki szemében a hálátlan kis dög.

Szerencsére hamarosan megismerkedtem egy fiúval aki ma már a férjem. Ő húzott ki a depresszióból, nélküle nem tudom mi lenne most velem. Mikor betöltöttem a 18-at, férjhez mentem és elköltöztem otthonról, ez volt életem legboldogabb napja. Mostmár nekem is van két lányom, de soha nem tudnék köztük különbséget tenni, mindkettőt ugyanúgy imádom.

Még ennyi év távlatából is emlékszem, hogy nem ihattam otthon tejet és nem ehettem gabonapelyhet, mert az a húgomé volt. Ha már csak 2 szelet szalámi volt otthon, akkor az természetesen a húgomé volt. Én nem aludhattam hétvégente sokáig, mert takarítanom kellett, míg a nővérem a barátnőjénél volt, a húgom pedig dél körül ébredt fel. Nekem 1 nadrágom és 4 pólóm volt, míg a testvéreimnek halomban álltak a ruhák a szekrényben. Mikor kilyukadt a cipőm, anyukám azt mondta nincs pénzünk másikat venni, járjak abba. 1 hét múlva a húgom új cipőt kapott...

Sok év távlatából már csak nevetek ezeken a dolgokon, hiszen mostmár annyi gabonapelyhet és szalámit eszek amennyi csak belém fér, de gyerekként ezeket átélni nagyon nehéz volt.

Kedves kérdező, sajnos nem tudok neked mást tanácsolni, csak, hogy ne add fel, leszel te még az életben igazán boldog! Sajnálom, hogy ezeket a dolgokat neked is át kell élned, de ne feledd: "Ami nem öl meg, az megerősít."

Ha gondolod, írj privit, nagyon szivesen meghallgatom a gondjaidat.