Hogy lehet elfogadni azt, hogy egy rossz családba születtünk? En nem tudom.

Egyik részről megértelek és szomorú az egész.

DE...és nagy DE...

26 éves vagy. Ebben a korban nem rinyálni kell, meg a mérgező családoddal foglalkozni, nem a múlton kell keseregni, hanem neki kell állni építeni az életed.

Hiszen egyszer élünk, nem mindegy mire pazaruljuk el az időt.

Szia, nekem is nehéz életem volt, mindenki önpusztító életet élt a csaladban. Dohányzás,alkohol,munkanélküliség, 8-10osztály. Én mégis túlnőttem mindenkin. Igaz,hogy túlsúlyos vagyok, de nem dohányzom,nem iszok alkoholt. Még kávézni sem kávézok. Egyszerüen túlléptem rajtuk mint egy rossz emléken. Érettségiztem, majd szakmát tanultam, még 1hónapot Finnországban is tanulhattam utána elmentem dolgozni. Havi 300órákat dolgoztam,hogy minél kevesebbet legyek otthon. Szerencsére valahogy rámakadt egy lány aki megmutatta az élet napos oldalát(nem tudom hogyan csináltam, 24évesen 180centi magasan 120 kilósan kopaszodva). Ma 29évesen a családdal évi 1-2 alkalommal találkozva boldogan élek a saját tehermentes lakásomban.

Nincs lehetetlen, ne félj segítséget kérni, én szivesen segítenék,ha tudok. Akár írhatsz privátban is, néha az is sokat segít,ha leírod mi az ami fáj. Talán egy külső szempár olyat tud javasolni ami megoldás lehet, néha a leg váratlanabb helyröljön a segítség. Voltam depressziós 24évesen, szüzen túlsúlyosan, csókolózni sem csókolóztam, még mielőtt megismertem a lányt. Pontosan tudom,hogy mennyire padlót tud fogni az ember,de mindig van egy kéz akibe lehet kapaszkodni. Nem is biztos,hogy észreveszed.

Én azt gondolom,hogy albérletbe kellene menj, kilépni a komfortzónádbol és egy hónapig kipróbálni egy olyan felfogást,hogy mindent megteszel ami nem illegális és eszedbe jut. Menj oda valakihez és fogd meg a kezét. Vagy nagy mosollyal köszönj rá egy ismeretlenre és öleld át, aztán mond neki.hogy bocsánat összekeverted valakivel. Meglátod,hogy vannak jó emberek is!