Aki elvált, de nem tudtatok szétköltözni, mesélnétek, hogy éltek?

"Semmilyen érzelem nem volt, ők nem kiabáltak egymással. Közös program nulla." Dettó.

"Legalább hétvégén együtt ebédelt a család" Azt sem.

"30 vagyok, és küszködök azzal" Ez tök jó, hogy küszködsz a pároddal, mert 30 éves korodra ide eljutottál, hogy van párod, és változni akarsz. Irígyellek.

"de nem hinném" Jól látod. Tizedük megy el terápiára.

Én a helyetekben eladnám, és úgy mehet mindenki albérletbe.

Nincs más megoldás, ha már próbáltátok rendbehozni sikertelenül.

Egy élete van mindkettőtöknek!

A gyerekről meg már szót se ejtek, mert olyan, mintha ő nem is számítana! Pedig igenis számít, csak szerettétek egymást valaha, amikor vállaltátok! Tessék rá gondolni, és eladni a lakást, megfelezni az árát, lehet menni albérletbe.

Ezt írtam én is. Ha meg már albizni tud, akkor hitelt felvenni is tud, azért egy fél lakás ára önerőnek nem rossz.

És akkor mindkettőnek sínen van az élete, a gyerek sem sínyli meg.

33/Ahhoz nagyon jó kérését kell, hogy valaki egyedül hitelt tudjon vállalni.

Mellette,gyereket is nevel vagy gyerektartást fizet.

Anyagilag lényegesen nehezebb lesz.

Ilyen esetben már csak ezért sem könnyű.

Én 16 éves voltam, amikor a szüleim elváltak, de már amikortól emlékszem, sosem volt jó a házasságuk. Volt egy pár jobb időszak, amikor próbálták helyrehozni, de mindig éreztem rajtuk, hogy nem szeretik egymást és nincsenek köztük érzelmek. Ritkán voltak veszekedések, inkább csak nem nagyon szóltak egymáshoz és a vasárnapi közös ebéden, illetve néhány közös nyaralásokon kívül nem sok program volt. De ezeken is mindig érződött az, hogy el vannak hidegülve egymástól teljesen, még ha néha próbálták is megjátszani. 16 éves koromban végre úgy döntöttek, hogy elválnak, de mivel elég nagy családi házat építettek fel együtt, kb. 5 évig nem sikerült eladni és egyikőjük sem tudott lépni sehova. Elég rossz 5 év volt, mivel anya folyton nekem panaszkodott, hogy nem bírja már apát elviselni, zavarta minden, amit csinált, nem szóltak egymáshoz egyáltalán és kerülgették egymást. Anya egy ideig mély depressziós időszakon is keresztülment, amit természetesen mi sínylettünk meg a testvéremmel, leginkább én, mert abban az időben elviselhetetlen volt, állandóan belém kötött és sokszor öngyilkossággal is fenyegetőzött. Sokkal jobban jártunk volna mindannyian, ha már rég elválnak és mindenki éli a saját életét külön lakásban.

Most vagyok 25 éves, egy 3,5 éves párkapcsolatom volt eddig és rettentő nehéz volt megtanulni kimutatni az érzelmeimet és nekem a fizikai közelség is nagyon idegen volt eleinte. Arra is emlékszem, hogy már egészen kicsiként (8-9 évesen kb.) azt hangoztattam, hogy én soha nem megyek férjhez, mert nincs is jó házasság, úgyis válás a vége, stb. Az is rémlik, hogy bármikor láttam boldog családokat bárhol, mindig azt hittem megjátsszák az idillt... Egy szó, mint száz, amint megoldható, hogy külön költözzetek, mindenképpen meg kell lépnetek a gyerek érdekében, mert így is hosszúra nyújtottam, de még sokat tudnék mesélni mennyi sérülést okozott nekem a szüleim rossz házassága és az, hogy együtt éltek még válás után is.

Többen írtátok, pl. 36-os is, hogy a szülők elhidegülve éltek egymás mellett, és emiatt ti a magatok párkapcsolatában nehezen mutatjátok ki az érzelmeiteket, vagy szokatlan számotokra az érintés, ölelés stb.

Én azt nem értem: a szüleitek tiveletek nem bántak meleg szeretettel? Titeket nem öleltek, nem bújtatok hozzájuk? Mert ha nem, akkor ennek semmi köze ahhoz, hogy rossz volt a házasságuk. Attól még titeket bensőséges érzelmekkel szerethettek volna (külön-külön mindegyikük). Ha pedig ti megkaptátok tőlük az ölelgetős, bensőséges szeretetet, akkor ez nem erősebb hatás, mint az, hogy az ők egymással hogyan viselkedtek?

Nem kötözködni akarok, csak tényleg nem értem.

Goldmund73, tényleg nem érted. :-S

1. Ha a szülők között nincs gyengédségkimutatás, akkor a gyerek nem sajátítja el azt az öntudatlan gesztuskészletet (külön-külön felismerni, reagálni, alkalmazni), hogy ezekből a legóelmekből építkezzen majd. Nem ismeri fel, ha valaki "úgy" ér a kezéhez. Nem érti mit kellene tenni érte vagy ellene.

2. Ha a szülők egymással szemben nem alkalmazzák a szeretetgesztusokat egymással szemben vagy más partnerrel a házon kívül, akkor ők is elszoknak tőle, és a gyerekre sem alkalmazzák.

"nem bántak meleg szeretettel?": Puszi, ölelés?: Apánk sosem.

Nem emlékszek rá.

Anyu: Az én anyám arra hivatkozott, hogy állítólag sem én, sem öcsém nem volt ölelhető, mert hogy elhúzódtunk. Ő próbálkozott, aztán feladta. Namost, minden kisgyerek öleli az anyját, mint egy majom, kivéve ha autista (nem vagyunk azok) vagy ha valamit észlel. Szerintem. Ez persze nem tetszett anyánknak.

Az első ilyen féleszmélésfélém ezzel kapcsolatban az volt, hogy a portáscsaj kérdezte az egyetemi koliban, hogy hogyan lehet az, hogy mindenkinek segítenek beköltözni a szülei, míg az enyém ül a kocsiban és olvas. Anyám mondta: Ez a te cuccod. Férfimunka. Neked kell csinálni. Közben 18-19 éves srácok esetében apja-anyja pakolt (igaz, a srác a nagyját).