Mit tegyek a feleségem családjával?

"50 évesen is az anyád/apád és köteles vagy tisztelni őt, hallgatni rá."

Nem egyikre sem vagy köteles! Azt kell tisztelni aki megérdemli, ha ők így viselkednek, nincs mit tisztelni rajtuk. Hallgatni meg aztán semmikor felnőttkorban, elmondhatják a véleményüket, már amennyiben megkérdezed, utána azt csinálsz amit akarsz. A szülőség nem felhatalmazás örök életre egy felnőtt ember életébe beleszólni, azt a gyereket, aki önálló, és felnőtt el kell engedni, hogy a saját életét élhesse.

40-es, az a poén, hogy nem is lakik a lány a szüleivel!

Kérdező 8-as kommentjéből idézek:

"Nem élünk együtt velük, sem a szomszédban de nyilván gyakran találkozunk és egy ilyen fiatal lánynak igenis szüksége van a szüleire."

Tehát úgy tudják manipulálni a kérdező feleségét, hogy bármikor felállhatna és hazamehetne tőlük, ha b....ogatják!

"36

Már leírtam. Lelki zsarolás. Nem kimondott tiltás, hanem ha valamit nem úgy csinál ahogy szeretnék, akkor zsarolják őt."

Nos, ha hagyja magát, meg is érdemli. A "Nem, anyu, apu, ÉN úgy csinálom ahogy ÉN akarom" megfelelő valasz lenne egy felnőtt nőtől. Egy gyerek enged a zsarolasnak.

"Ezt mifelénk szülői autoritásnak nevezik. 50 évesen is az anyád/apád és köteles vagy tisztelni őt, hallgatni rá."

Nem, ezt netto idiotizmusnak nevezik. Gyerekként kénytelen az ember, felnőttként már nem. Meginzcsak oda jutunk, hogy a feleséged gyerek.

A válaszaidat olvasva inkább módosítom az enyémet: Mit tegyél? Tűrj.

Úgy akarod, hogy változzon a helyzet, hogy semmin se akarsz változtatni. A megoldás nyilván a határok meghúzása lenne (ami se nem tiszteletlenség, se a szeretet hiánya), ami járna némi konfliktussal, de csak így lehetne egészséges kapcsolatban élni. Ha te, vagy a feleséged erre nem hajlandó, akkor tűrj.

Nekem kb. a szüleim (akik most 72 és 81 évesek) gondolkodtak így a saját szüleikkel kapcsolatban. Vagyis kb. 50 évvel ezelőtt.

Viszont (és ez óriási különbség!) az ő szüleik SOHA (!!!!) nem mondtak volna olyat, hogy nem kellett volna összeházasodniuk. Ők (vagyis a nagyszüleim) ui. nemcsak ebben voltak konzervatívak, hanem abban is, hogy a házasság egy életre szól. Vagyis ha egyszer megköttetett, akkor nagyon extrém eseteket leszámítva (pl. házastársa elhagyja őt, bántalmazza vagy alkoholista lesz), akkor igenis jóban-rosszban ki kell tartani egymás mellett. Épp ezért soha nem mondtak volna olyat, hogy nem kellett volna összeházasodni, hanem csak azzal foglalkoztak volna, hogy a már meglevő házasság javításáért, megmentéséért mit lehet tenni.

Pedig volt ott is olyan, amit nehezen emésztettek meg. Pl. amikor az 56-os forradalom után börtönt megjárt nagyapám egyik lánya párttaghoz ment hozzá. Nagyon nehezen fogadta el ezt a nagyapám, de végül mégiscsak elfogadta, ott volt az esküvőn, örült az unokának - és eszébe sem jutott fúrni a lánya házasságát.

Nézd, kérdező, aki a gyereke házasságának felbontásáért küzd, azt én olyan aljas személynek tartom, aki nem méltó az édesapa/édesanya szóra. Ebből eredően azt a tiszteletet vagy pláne engedelmességet nemhogy én, de a szüleim se tudták volna értelmezni, amiről te beszélsz.