Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Kilépjek ebből a...

Mit tegyek? Kilépjek ebből a házasságból, vagy próbáljak a férjem kedvére tenni?

Figyelt kérdés

Nyilván nem azt kérem, hogy döntsetek helyettem, csak kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Amikor a férjemmel megismerkedtem, csinos, vékony lány voltam. Kiderült, hogy nem lehet babánk, vagy csak mesterséges megtermékenyítéssel. Ezen felbuzdulva évek óta járok a meddőségi központba, ahol teletömtek hormonkészítményekkel, ezáltal kb. 15 kilót híztam. Bevallom, nem csak ettől, mostanában már "bánatomban" is nassolok, nem figyelek oda az étkezésekre, fáradt vagyok minden sporthoz. Magamnak sem tetszik, amit a tükörben látok, de nincs (még) erőm elkezdeni egy fogyókúrát.

Mióta meghíztam, szinte a nullára redukálódott a szexuális életünk. Meg sem csókol, meg sem ölel... A férjem (aki egyébként szintén kövér), a napokban a fejemhez vágta nyiltan, hogy ő azt a vékony nőt szerette és kívánta, aki egykor voltam. Egyébként is gyakran célozgat az alakomra, de ezzel éppen az ellenkező hatást váltja ki belőlem: még többet eszek, még kevesebb a motivációm az életmód váltásra. Nagyon rosszul esett, amit mondott, szinte semmi önbizalmam nincs már. Én elfogadtam őt olyannak, amilyen. Sosem bántottam a súlya miatt.

Megalázónak érzem, hogy nem úgy tekint rám, mint nőre, csak azért, mert felszedtem valamennyit. Hogy nem érti meg, hogy mint mentem keresztül, hogy gyerekünk legyen?? Szeret egyáltalán? Vagy csak a "jó testet" látta bennem?

Rengeteget küzdök a babáért, és a mai napig nem jött össze. Úgy érzem, lassan összeroppanok idegileg. Nincs nap, hogy ne sírnék, annyira el vagyok keseredve,és olyan megalázónak érzem a helyzetet.

Nők és férfiak válaszát is szívesen olvasnám, köszi, ha írtok!


2011. jan. 29. 00:39
1 2 3 4 5 6
 41/60 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy alegfontosabb, hogy ti próbáljátok meg a témát elengedni, egyszerűen jól érerzni magatokat, egymással, a saját bőrötökben, az életben. Nyugtassátok meg magatokat annyival, hogy az a baba egyszer úgyis el fog jönni, csak az a kérdés, hogy mikor. Szabaduljatok fel, ne menekülj bánatevésbe, foglalkozzatok az élet más szépségeivel nagyrészt, és minden helyre fog állni. A férjed sem lehet egy teljesen érzéketlen fatuskó, ő is szenved, próbálja lereagálni a dolgokat, jól-rosszul. Ne hagyjátok el magatokat, és a másikra is teesék tekintettel lenni, minden meg fog oldódni!!
2011. jan. 29. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/60 anonim ***** válasza:
81%

Anyámmal közölték, hogy nem lehet gyereke (elcsesztek egy nőgyógyászati műtétet). Utána volt minden, hormon, járatátfúvás,sb, eredmény semmi. Majd apámmal belenyugodtak, hogy nem lesz gyerekük, élnek kettesben, el is kezdték szervezni az esküvőt. Utólag derült ki, hogy az esküvőn anyám már terhes volt.

A rágörcsölés sokkal inkább gátolja a fogamzást, mint az esetleges eü problémák.

2011. jan. 29. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/60 anonim ***** válasza:
84%

jesszus +15 kg? +15 kg!


Én 110 kg vagyok kb. de a barátom engem így szeret!

Akkor az a +15 kg nálad semmi. A barátom odavan értem, pedig elég kövér vagyok!


Szerintem a férjed nem érdemel meg téged! Neki egy csinos felvágni való asszonyka kellett az meg most nincs.

Sajnálom, hogy ezen keresztül kell menned! :(

2011. jan. 29. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/60 A kérdező kommentje:

Nagyon-nagyon köszönöm Mindenkinek a hozzászólásokat! Okos dolgokat írtatok. A biztatások jól estek, aki azt írta, hogy a férjem szempontjait is figyelembe kell vennem, neki is nagyon igaza van. (dehogy haragszom meg, amiért nem a férjemet "szapulod" :)) Hiszen a véleményetekre voltam kíváncsi. Nekem sokat jelent, amiket írtatok, valamennyi válasz elgondolkodtató volt, és mindben volt igazság.

Talán, aki írta, hogy nem a hormonok miatt híztam... azóta kezdtem terebélyesedni, sosem voltam hajlamos hízásra. Én ismerek olyat, aki a lombikozás alatt hízott meg.

Még egyszer ezer KÖSZI!!!!

2011. jan. 29. 13:07
 45/60 anonim ***** válasza:
Hat igen, az a fo problema, hogy mivel nem voltal eredetileg hajlamos a hizasra, neki nagyon belejatszott az alakod a szerelembe. Ez egy nagyon rossz helyzet, de szerintem az orokbe fogadas tudna segiteni, nem a hormonok...
2011. jan. 29. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/60 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon sok olyan helyzet adódik az életben, amikor éppen meghízunk, vagy lefogyunk. A lányok legtöbbje, amikor férjhez megy, felszed pár kilót, aztán a terhesség után megint marad pár kiló felesleg.

Van, aki egyáltalán nem tud hízni és örök életében sovány marad.

A fentiek egyike sem jogosítja fel a férfit arra, hogy elforduljon a feleségétől.

Én is voltam már mindenféle súlycsoportban (52) éves vagyok, jelenleg kb. 15 kg súlyfelesleg jött rám év alatt, mióta abbahagytam a dohányzást. A férjem így is szeret és így is kíván, (25 év házasság)sőt!

Az első házasságomban (30 éve) nem volt gyerek, jártam én is 5 éven keresztül mindenféle meddőségi kezelésre, szanatóriumba, mígnem az egyik helyen a sors elém sodorta a második férjemet. Úgy kerültünk össze, hogy egyikünknek sem lehet gyereke és majd fogadunk örökbe, ha úgy érezzük.

1 év múlva megszületett a fiúnk, két év múlva a lányunk!:-))

Amúgy mi a diagnózisod? Nekem "fejletlen" volt méhem, a második férjemnek meg "kevés" a spermája.

A férjed volt vizsgálaton? Láttad az eredményét, vagy csak mondta?

Fogyj le, aztán hagyd ott, hadd egye a fene!(Mondanám, ha olyan lennék, de nem vagyok olyan, viszont más tanácsot sem tudok adni. Ha lefogysz, akkor talál majd más hibát rajtad-benned.

Lehet, hogy mástól meg simán lehet Neked is gyereked!

CSúnya dolog nagyon, amit a férjed művel, aki ráadásul nem egy Adonisz!

2011. jan. 29. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/60 anonim ***** válasza:
100%
utolsóé a pont :)
2011. jan. 29. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/60 A kérdező kommentje:

tegnap 17:52 Irigyellek :)) De jó, hogy végül minden úgy alakult, ahogy kell!

Velem az a baj, hogy nagyon nehezen változtatok, tipikus hűséges kis háziasszony típus vagyok :))

Semmi "diagnózis" nincs, mindketten egészséges emberek vagyunk.

Ha lenne valami betegségem, akkor valahogy (nagy nehezen) felfognám, megérteném, hogy nem lehet saját babám, de így nagyon nehéz....

2011. jan. 30. 22:35
 49/60 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a probléma gyökere abban van, hogy te teljesen bele vagy zúgva ebbe a pasiba, aki ezzel simán visszaél. Tudja, hogy úgyse hagyod ott, ezért ott szemétkedik veled ahol tud.


Tudod lehet, hogy a vékony nőkhöz vonzódik, de ha tisztelne téged, akkor leszűrné a tanulságot, hogy te már nem vagy az, kedvesen megmondaná, hogy neki ez így nem megy, és elhagyna. De nem, ő csak szekál, és megaláz azzal hogy látványosan undorodik tőled. És tudod nem ahhoz nincs joga a férjednek, hogy ne kívánjon, mert erről nem tehet, hanem ahhoz nincs joga, hogy ezt ilyen módon adja a tudtodra.


Sajnálom, de úgy látom hogy ha vele maradsz, még ha le is fogysz sem fog úgy viszonyulni hozzád ahogyan azt te szeretnéd. Egyedül úgy változhat meg, ha otthagyod és utána tényleg lefogysz, ismerkedsz más pasikkal, és nem foglalkozol vele többet. Bár megkérdezném tőled, hogy ha megint vékony lennél, és ő a lábaid előtt heverne és rimánkodna hogy vele legyél, akkor neked kéne ez a férfi? Mert nekem nem. Nem azért mert nem kívánt kövéren (bár megjegyzem te még nem lehetsz kövér) hanem azért ahogy viselkedett velem, ahogy utálkozott és semmibe vett!!!


Szerintem ezt alaposan gondold át, és remélem pár év múlva rájössz hogy nem véletlenül nem lett tőle gyereked, és én nem is erőltetném tovább a gyerek dolgot vele, hanem már holnap lelépnék.


A kedves válaszolók meg fogják fel, hogy attól mert még igaza van a kérdezőnek esetleg, mármint hogy kövér lett a kérdező, attól még ez nem jogosítja fel arra hogy így viselkedjen.


Ha meg ízelítőt akarsz adni neki abból, hogy milyen az amit veled művel, csak vidd el sétálni, és kezdj el áradozni az audis meg mercis kocsikban ülő pasikról, hogy milyen sikeresek, meg milyen jó autójuk van, ő miért nem tud ilyet venni, mert bárcsak olyan pasival kezdtél volna aki megteheti... Na akkor majd megnézném a pofázmányát :)


Szóval húzz el addig, amíg még van önbecsülésed!


32/N

2011. jan. 31. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/60 A kérdező kommentje:

Nem vagyok már belezúgva. Viszont új életet kezdeni nagyon nehéz - főleg ebben a helyzetben, amelyben vagyunk.

Tudom és érzem, hogy egyedül jobb lenne. De akkor már esélyem sem lenne babára, lassan kifutok az időből. Ő az egyetlen "reményem".

2011. febr. 20. 23:21
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!