Vannak köztünk olyanok, aki haragszanak a testvéreikre? Pl. Múltbéli sérelmek. Akad olyan is, akik 1 életen át nem beszélnek egymással?

én gyűlülöm a "testvérem" kiskoromba is amikor elestem ahelyett hogy felsegített volna fel lökött.

Most is állandóan a mellméretemet fikázza [semmi köze hozzá ]meg hogy én milyen k*rva vok [1 barátom se volt még ]

Alap természetem barátkozós jókedvű de ahogy őt megpillantom elborul minden minden elsötétül a jókedv elszáll...De ezzel nem csak én vagyok így.

Az egész család utálja de anyu meg állandóan a seggébe van holott a kutyával szebben beszél mint anyummal!!!

Nem becsül semmit meg neki hetente kell cipőket venni és annyit eszik mint egy disznó és azt se zavarja ha nincs túl sok kaja... ő azt a picit is megeszi...

2 féltesóm van, apu közös velük.

Régen sem tekintettek engem testvérnek (inkább csak mint egy rokon. Tény, hogy én sem) de kb 2 éve a nagyszüleink örökségéből ki akartak engem túrni, mert hát szerintük őket jobban megilleti mint engem....Ezen összevesztünk. Akkor nagyjából kibékültünk, de kiderült hogy átvertek engem egy nagyobb összeggel, amit nem tudok bizonyítani.

Július óta nem beszéltem az egyikkel, a másikkal meg kb 1,5 éve. Nem is köszönnek, júliusban is csak azért hívott fel az egyik, mert kellett neki valami.

Már beletörődök, bár néha hiányoznak, dehát ez van.

12:18 vagyok. Apukánk rákban halt meg, egy évvel a balhé után diagnosztizálták nála, szóval, könnyen lehet, hogy nála is közrejátszott a sok stressz. Még 3 évig küzdött a betegséggel, a féltestvérem tudta, mégsem törődött vele, egyszer sem hívta fel, nem jött el, nem is érdeklődött felőle, még a temetésére sem jött el - mellesleg édesanyánk temetésén sem jelent meg, aki a botrány után két héttel halt meg agyvérzésben, ahogy azt fent már írtam.

Talán jobb is így, ő saját magát tagadta ki a családunkból. Pedig addig nagyon összetartók voltunk, pl. az esküvőjéig nem is tudtuk, hogy nem vagyunk édestestvérek, akkor, közvetlenül a lagzi előtt megmondták nekünk a szüleink, mert a nagy alkalomra azért eljött a vérszerinti apja is. Még felnőttként is sokat jártunk össze, rendszeresek voltak a közös vasárnapi ebédek a szüleinknél, együtt víkendeztünk vidéken, stb. A mai napig nem értem, hogy mi ütött belé - de már nem is érdekel.

Egy nagyon kedves ismerősöm harmadikként született, és lány lett. Két bátyja szentek keresztnevét kapta, mert az anyjuk nagyon vallásos, és ő lányként keresztülhúzta azt a tervét, hogy a három legfontosabb szentről nevezhesse el a gyerekeit. A bátyjai utálják, az anyja nem foglalkozik vele.

És ezt a szentesdit az anyja el is mondta neki, mintha ő tehetne arról, hogy lánynak született.

4-en vagyunk tesók. 2- közülük sosem láttam (nővérem és bátyám már házasok voltak gyerekkel, mikor születtem.)

a másik bátyámmal együtt élünk még a szüleinkkel, de mintha nem is léteznénk egymás számára. Sok olyat csinált, sajnos, ami miatt nem tudok rá testvérként tekinteni (meglopta hatalmas összeggel a szüleinket, apám miatta került kórházba többször, rendőrségi ügyek, stb). Egy házban élünk, de nem is szólunk egymáshoz, szó szerint soha.

Tehát van 3 testrvérem, de mintha egyke lennék.