Szólt már rátok idegen a gyereketek viselkedése miatt?

30-as válaszoló! Büszke vagyok, hogy vannak még a világon olyan emberek, mint Te! Amit tettél az nem szégyellni való, hanem példamutató inkább, neked volt igazad és az állatkínzás az egyik leggusztustalanabb dolog.

Egyébként velem is előfordult már, hogy nem a gyerek, hanem a kedves édesanya viselkedése háborított fel. Aminap szállok le a buszról, mögöttem jött egy anya két aranyos kislánnyal. Egyik sem hangoskodott a buszon, szépen csendben ülték végig az amúgy hosszú utat. Mégis mikor szálltunk le, az anya ezt kiabálta az egyikre : Mi a f*szért állsz meg előttem b+ ? <-- a saját lányára kiabálta ezt, mert kicsik voltak még a lábai és nem tudott csak úgy leugrani a buszról...hát ledöbbentem, hogy egy ilyen "anyának" hogy lehet két ilyen aranyos kislánya.

Én volt, hogy rá szóltam más gyerekére, de csak miután megkértem anyukát, szóljon rá a gyerekére, hogy ne rugdosson.

Nem tette meg, így nekem kellett.

Eddig még csak otthon volt akaratos hát eljött a nyilvánosság ideje is két éves lányomnál. :)

Hatalmas bevásárló központ, karácsonyi embertömeg mindenütt, a játszóházban édesen játszik egész addig míg el nem kéne indulni. Akkor aztán se lufi, se saját játék, se semmi nem használt amivel csábítgatnám. Üvöltött torkaszakattából mint akit ölnek, bróbál a földre vetődni többször, alatomosan kifordúlni a kezemből a kőre (amit naná nem hagyok így azért is erősödött a haragja), már a ruhájából is félig kibújt. Az egész ovodányi gyerektömeg s az a kb 2000 ember végig nézte egy helyben lefagyva amint a második emeletről bróbálok nyugodt hangon "tárgyalnva" lesliszolni vele a parkolóig. Először azt hittem abbahagyja mint mindig. Aztán már nem is érdekelt annyira mert a tömegben "drága férjem kolléga exszeretője" bámult díszpáholyból, még jött is utánunk kicsit élvezni a showt.

Na akkor és ott rájöttem persze, holt ciki a dolog de már nem a gyerekre voltam dühös hanem arra aki ebben kárörömöt is lát. :S

Én még csak kedveset kaptam. Buszmegállóban álltunk, kislányom babakocsiban ült, szép szőke kislány. Egy öreg bácsi állt ott, aztán odajött, elkezdtünk beszélgetni. Azt kérdezte, van-e tesója. Mondom nincs, erre ő: pedig legyen, mert annyi a c...ny, szükség van ilyen szép magyar gyerekekre. :)

Lányom nem nagyon vágott le hisztiket, tudta, melyik a nézésem, amikor jobb nem megszólalni. :)

Eszembe jutott néhány saját gyerekkori sztorim. Alapvetően szerencsések voltak velem a szüleim, mert soha nem hisztiztem és a legidegesítőbb szokásom is annyi volt, hogy politikai beszélgetéseket megunva "anya-anya-anya-anya" mantrával idegesítettem őket.

Óvódás voltam, amikor apám a reggeli készülődésnél a homlokára csapott, hogy egy reggeli megbeszélést elfelejtette, így azonnal elviharzott, kivételesen nem ő vitt be. Anyám öltöztetett tovább: "Na, apád jól itt hagyott minket."

Ahogy beléptem az óvodába, újságoltam, hogy "apa itt hagyott minket".

Az óvónők már dörzsölték a kezüket délután, hogy jöjjön értem anyám és nekiestek a kérdésekkel, hogy mikor válnak :)

Ovi utolsó évében már mesélgettek az iskoláról. Kis településen éltünk, egyszer apámmal sétálgatva összetalálkoztunk az iskola igazgatójával. Szeles idő volt, az 5-6 centis haja szanaszét állt a fickónak. Apám bemutatott neki, elkezdte magyarázni, hogy ő lesz az igazgató az iskolában, ahová szeptembertől járok majd.

Én néztem boci szemekkel a fickóra, majd köszönés helyett kiböktem, hogy "te úgy nézel ki, mint egy őrült!".

Apám győzött elnézést kérni tőle, én meg kaptam egy alapos fejmosást, hogy ilyet gondolni szabad, de kimondani nem :)

Egy évvel később, amikor beadták a kötelező DiPerTe oltást tanítás után, anyám értem jött. VAlamelyik osztálytársam szüleihez beugrottunk. Beszélgettek, én meg a háttérben nyivákoltam, hogy menjünk már haza... Anyám többször rám mordult, hogy maradjak csöndben, ne hisztizzek. Csak mondtam tovább, akkor már megfordult. Rám nézett, zöldes színben játszottam. Két óra múlva már eszméletvesztéssel mentőben voltam.

Kiderült, hogy allergiás vagyok az oltásra, ezért életveszélyes állapotban kerültem már be - nyivákolni és azért nyivákoltam, mert lázas voltam és rosszul éreztem magam.

Anyám még felnőttkoromban is borzongva mesélte, hogy mennyire lelkiismeretfurdalása van azóta is, hogy úgy rám förmedt.

Nagyon sok jól nevelt gyerek van,de nagyon sok a neveletlen.

Egyértelmű hogy a szülő dolga ezt megtenni. Nem az a szülői szeret, ha mindent megveszünk a gyereknek,vagy nem szólunk(nem merünk) rászólni a gyerekre ha abnormálisan viselkedik, mert arra vár hogy majd magától megnevelődik. Elsősorban ne a gyerek irányítsa anyut,hanem fordítva. Nem egy vadidegen dolga rászólni a lurkóra hogy ne állj rá a buszon az ülésre, ne rohangáljon a bevásárlóközpontban, ne rámoljon le mindent a polcról stb.Ha ilyet látok nem a gyerekre nézek rossz szemmel ,hanem a szülőre!

A legelső vagyok, eszembe jutott, hogy körülbelül 6 éves lehettem, mikor megismerkedtem az alkoholista szóval.

Anyától a buszon megkérdeztem sipító hangon:

"Anya te alkovolista vagy?" (igen alkovol)

Anya elpirulva:

"Jajj kislányom egy sör még nem alkoholizmus!"

én:

"Több volt az mint egy."

09:37 – Előfordulnak azért olyan helyzetek, hogy a gyerek annyira kezelhetetlen, hogy a szülő egyszerűen bármit csinál, nem segít. Szóval van olyan, hogy nem a szülő a hibás!

Nekem 3 éves korom körül volt egy annyira hisztis korszakom, hogy szegény anyu mindent végigpróbált, de hiába. Akár kedves volt, akár veszekedett, akár nem törődött vele – semmi változás. Gyakran néztek rá csúnyán az emberek, mintha ő nevelne rosszul. Aztán kiderült, mi az egyetlen hatékony módszer – ha a békés megyei kis faluban lakó másodunokatesóm szól rám, hogy "ne nyávogj". Csak hát őt nem hozhattuk haza Budapestre. De felírta nekem egy kis papírra. Azt a kis papírt mutatták fel nekem, ha hisztiztem, és attól azonnal abbahagytam. Kábé háromszor volt erre szükség, aztán le is szoktam róla. Mert nekem ez annyira sértette az egómat, és egyedül így tudtam elkerülni. De képzelheted, mennyi időbe telt erre rájönni!

Állítólag később se bírtam elviselni ha rámszólnak, megmondják a frankót. Mégis normális lettem.