Tényleg annyira felháborító, amit mondtam?

Igen, lehet neked nem közeli hozzátartozód.

Mit tennél, ha a szüleid temetésén mondaná neked valaki ugyanezt mosolyogva?

Alapvetően szerintem nincs baj a hozzáállásoddal.

Itt inkább az a kérdés, mennyire voltál tapintatos a családtagokkal. Ezt amit gondolsz, szerintem elő lehet úgy is adni, hogy az vigasztalás legyen nekik, azt kihangsúlyozva, hogy az eltávozott rokon szép, teljes életet élt, és valóban ő sem akarná, hogy mindenki a gyászba temetkezzen, inkább őrizze meg mindenki a jó emlékezetében. Meg elő lehet ezt adni úgy is, hogy ne gyászoljatok, semmi értelme stb-stb. Tarts egy kis önvizsgálatot, próbáld magad a helyükbe képzelni, hogy vajon ahogy tálaltad a véleményed, az melyik kategória volt a szemükben. A reakciók alapján, ha nem is úgy szántad, de inkább a második.

Ha egész biztos vagy benne, hogy megértő és vigasztaló voltál, szerintem a jóviszony és a kibékülés érdekében akkor is jó volna megbeszélni velük a dolgot, és nem kifelejtve, hogy persze neked is hiányzik az elhúnyt, és te sem örülsz a halálának, csak elfogadod, mint egy elkerülhetetlen dolgot, és igyekszel pozitív emlékekkel és nem keserűségekkel gyászolni.

A gyászt mindenki máshogy reagálja le. Van, akit jobban megvisel, van, aki könnyebben belenyugszik, van, akin úgy tűnik, nem viseli meg annyira, aztán 1 év múlva tör ki rajta.

Mindenkinek joga van a saját érzéseihez, viszont - különösen akkor, ha te a könnyebben feldolgozós típus vagy - a felelősséged is nagyobb abban, hogy ne gázolj bele azoknak az érzéseibe, akik máshogy élik meg. Úgy érzel, ahogy, ez a te dolgod, de amit mondtál és a leírtak alapján ahogyan mondtad, az bizony elég otromba volt, kábé mintha ki akartad volna oktatni őket, hogy ők a hülyék, amiért megviseli a közeli hozzátartozójuk halála.

Nekem az jön le, hogy vagy fel sem fogod egészen, mi történt, vagy semmilyen empátia nem szorult beléd, és nem vagy tekintettel a többiekre.

"Az egészből engem az visel meg a legjobban, hogy mindenki ilyen szomorú."

Bocsáss meg, de szembe kéne nézned a ténnyel, hogy ez most nem rólad szól és arról, hogy te a lehető legjobban érezd magad.

Másrészt még visszaüthet az egész, ha ők szép lassan kisírják magukat, feldolgozzák, átmennek a gyász normális fázisain, szemben veled, aki ilyen látványosan nem úgy reagál.

Sztem nem, én is ilyen vagyok mert hiszek a tulvilagban, hianyzik mert nincs itt, de neki mar nem rossz sott.

De kevesen gondolkodnak igy es nem ertik ezt.

A te hozzáállásod is normális, ahogyan, ha dühöngenél is az lenne.

Én is így gondolok a halottaimra (nagyszülők, anya), békés mosollyal állok a sírjuk mellett, mert szebbnél szebb emlék jut eszembe, ami felvidít.

Igen, szomorú is voltam - bár nem megrendült, és úgy álltam hozzá, ahogy te, hogy ott most már jobb helyen vannak -, de nem sírtam napokig, sőt...

.. amikor valaki az apjat, anyjat, gyermeket veszti el..nem tud igy gondolni a halálra.

kár volt ezt elmondanod nekik. igy ugy tunik, hogy téged nem is érdekel, félvállrol veszed stb.