Valóban én rossz vagyok hogy már sokszor nincs kedvem nagyapámmal foglalkozni?

Hetente 2-szer látogatom egy órát alkalmanként, és többször ugrok be valami kajával mert a menza ami jár neki nem eszi meg az ételek 90%át. Ezért sokszor nekem kell gondoskodni étkezéséröl, de az is úgy megy hogy könyörögni kell egyen , és az ízlése olyan hogy egyik nap szeret valamit másik nap már nem eszi meg. Sokszor már az van dolgozok kajával és utána mégsem eszi meg,aztán ha eszik is elvárja hogy negyed óráig kérleljem hogy egyen valamit.

Már elegem van én úgy vagyok vele ha nem eszik nem fogok könyörögni neki az ö dolga de én rögtön szörnynek vagyok kikiálltva szüleim által mert jól bánt velem unokaként és kötelességem ezért életem végéig ápolni kedvében járni.

De beszélgetés is olyan hallgat nézi a falat nekem kell harapofogóval szavakat kihúzni, de én tartsam fent érdeklödését. Persze hálás vagyok hogy jó volt hozzám de úgy várják el hogy gondoskodjak róla mint gyerekem lenne. Tehát úgy érzem az elég hogy meglátogatom néha de senki se várja hogy én gondom legyen hogy eszik iszik stb. Van életem mellette