A nagyszülőnek van kötelessége az unokáival kapcsolatban?

tatabike, te nem vagy normalis!

Mi az, hogy lecsuknak, meg meg rugdosni???? Miért kellene, hoy érdekelje az unokája? Nem a gyereke, ne felejtsd el. Eselyes, hogy ötven felettiek, nem tudnak mit kezdeni egy kisgyerekkel, vagy egyszerűen nem érdekli őket. Nem szép dolog ugyan, de sem börtönt, sem verést nem érdemel ezért egyik se.

Igenis meg lehet értetni egy gyerekkel, hogy az o nagyszülei mások, mint a Pisikee. Ehhez kell némi intelligencia ugyan, de meg lehet értetni vele.

Huh, kérdező, komolyan azt hiszed, hogy őket veded, ha nem azt mondod a gyereknek, hogy nem szereti/nem érdekli a nagyszüleit, hanem kifogásokat keresel???

A gyereket veded. Az o onertekeleset. Nem szeret a mama. Biztos rossz/buta/csúnya vagyok. Lehet hogy egyszer anya is igy fog érezni. Neki nem fog szeretni. - Ezt érzi a gyerek, ezért nem szabad.

Nem érnek ra a nagyszülők. Most el utaztak. Most mas dolguk van, amit nem tudtak elhalasztani. Ennyi.

>Épeszű szulo nem mondja azt a gyerekének, hogy valaki

> nem szereti öt.... Mással akarnak foglalkozni, nem

>érnek ra, nem tudom - ezek a megfelelő válaszok. idővel

>majd abbahagyja a kerdezoskodest meg a nyafogast.

Nem értem az embereket. Én 3 évesen is hajszál pontosan és tudatosan meg tudtam mindig mondani, hogy ki az a felnőtt, aki szeret és ki az, aki nem. Tudatában voltam a fogalomnak és tudtam, hogy kitől kell óvakodnom és kihez mehetek oda játszani, vagy épp kérni valamit.

Kérdezni se kérdezgettem ugyan, mert pontosan tudtam. A gyerek nem egy állatkerti majom, hogy ne érezze meg a felnőttek érzelmeit, bár még az is éri. Sőt, a 3 hetes kölökmacskám is megérzi, nemhogy egy, szocializácóra fogékony gyerek... Mondjuk annyi, hogy mindig is elvártam a felnőttektől az igazmondást és mélységesen csalódtam azokban, akik megpróbáltak becsapni, félrevezetni. A gyereket az életre kell felkészíteni és annak része, hogy kezdettől fogva őszinték vagyunk vele, vagy nem mondunk semmit azzal, hogy még nem érted meg egyelőre, de ha nagyobb leszel, akkor majd el fogom magyarázni.

És nem, nem azt kell mondani naki, hogy téged senki se szeret. Helyette fel kell készíteni arra, hogy bizony mindig vannak emberek, akik nem fogják szeretni és olyanok is vannak, akik viszont nagyon is szeretik. Neki arra érdemes koncentrálnia, akik szeretik és nem azokra, akik vagy semlegesek irányába, vagy ki nem állhatják. Ennek felismerése megmérgezi a gyerekkort és álnokká, aljassá teszi az embereket. Sajnos társadalmi jelenség, hogy a gyereket védjük meg mindentől, adjunk neki eukomform játszóteret, nehogy baleset érje.. És mire jó? Hány gyerek nőtt fel a régi mászókákon, időnként nagyot koppanva a földö, esetlen nmapokid sántikálva, púpokkal fején? Ma viszont nem tanul meg rendesen reflexből esni gyerekkorában az ember és nézzetek a kórházi statisztikákra... Ugyanez megy a "szeret/nem szeret" témával is. Nem mondhatsz olyat a gyereknek, miközben az aljasságot és idiotizmust szóró egymosó tévé elé meg beülteted. Azt gondolod, jobbá fogja tenni, mintha kellő kíméletességgel adagolva megmondod neki az igazat?

Nem fogja. Logikusan és következetesen, igazság szeretetre nevelve viszont Ő maga is ilyen felnőtté fog válni.

>Bocsáss meg utolsó, de továbbra is tartom: egy gyereknek

>nem mondjuk azt, hogy valaki nem szereti. Tudod nekem

>hordani kellett a gyerekemet

Nem baj, hogy nincs mindenki mindenben azonos véleményen. Dolgoztam egy ideig gyógypedagógusként. 6évestől 19 évesekkel foglalkoztam. Soha nem mondtam egyiknek sem, hogy valaki nem szereti őket a külvilágban - jó okkal.

Egy élet félrenevelését már nem korrigálhatja egy mondatnyi igazság. Ellenben Ők maguk mégis tökéletesen tisztában voltak a tényekkel, hidd el. Sőt, győzködtek bennünket, felnőtteket, hogy értsük meg, ez így van. Nyilván egy korának megfelelően fejlett, ép gyerek nem győzködik senkit, mert tudja. Az esetek többségében épp azért "kérdezősködik" a gyerek, mert tudja a helyzetet és elvárja, hogy kimondják az igazságot, vagy ha nem, akkor egyértelműsödjön számára, hogy a felnőtt hazudik. Ez a gyerek számára egy feloldhaatlan paradoxon, mert abból indul ki, hogy "a felnőtt nem hazudik". No, ez a másik hiba, amit elkövetnek a szülők, Ők maguk hazudják ezt neki. És ezen nem változtat a korszerű pszichológia álláspontja sem. Meg kell csak nézni, hova juttatta a nyugati társadalmakat ez a felfogás.

Abban viszont egyet értek, ha az egész nevelési mód nem következetesen épült egy tiszta, őszinte értékrendre, akkor inkább hazudozzatok továbbra is a gyereknek, már úgyis mindegy neki...

Vagyis keverni nem jó a két módszert. Vagy tisztán, őszintén és becsületesen neveled a gyerekedet és megköszöni a végén, meg Ő is viszont tisztelni fog amíg él, vagy egész életedben hazudozni fogsz neki és amikor nagykorú lesz, akkor neked esik, elvárásai lesznek veled szemben, követelődzni fog, megvet, stb. Ez a két, alapvetően eltérő nevelési felfogás ütközik szerintem ebben a vitában is. De nem is kell itt igazságot tenni.

Tőlem a sajátom amikor először jött oda, hogy X/Y gyerek nem szereti, bántja, akkor nem az volt, hogy "kicsim, Ő szeret téged, és nem semmiképpen se üss vissza - inkább menj az óvó nénihez, mert verekedni csúnya dolog." Megtanítottam helyette villámgyorsan, hatékonyan megvédeni magát lelki és fizikai értelemben is.

Stratégiákat, bevált szociológiai, pszichológiai algoritmusokat kapott és némi önvédelmi módszert.

De legfőképpen azt a tudást, hogy győzni fejben kell,

amikor már kimondott szavakra, vagy végső esetben fizikai erőszakra vetemednek ellene, akkor már rég vesztésre áll. Ezeket meg lehet előzni és a másik fejével előre gondolkodni, mielőtt még az illető meg se fogalmazza a gondolatait magában, Ő már korrigálni tudja azokat, ha rá nézve veszélyessé válhatnak.

Amikor azzal jött, hogy X/Y óvónéni nem szereti, akkor elmagyaráztam neki, hogy az óvónéniknek munkája a gyerekfelügyelet, Ő nem anya és apa, aki feltétel nélkül szereti a fiát akár rossz, akár jó. Mi megszidhatjuk, de attól még szeretjük. Óvó néni ellenben azokat a gyerekeket szokta mindig kedvelni, akik a tőle elvártaknak megfelelően cselekszenek. Ha szót fogad neki, nem okoz neki feleslegesen túlmunkát, azaz nem bosszantja és időnként visz valami saját készítésű ajándékot, virágot, azzal változtathat a dolgon, emlékezzen arra, amit az előre gondolkodásról tanítottam a társaival kapcsolatban. És a gyerek érdekes módon egyszer sem kapott idegösszeomlást, de nem hordtuk soha pszichológushoz!!! :DDD

Furcsa módon iskolában soha semmi baj nem volt már, mert társai közül legjobban Ő tudta az íratlan törvényeket és következetesen alkalmazta is... Nem lett se verekedős, se link, de lúzer sem. Későn érő típus volt, mint én, így 15 éves kora után lett csak kitűnő tanuló, addig közepes eredménnyel szerepelt a suliban. De nem is baj, mert legalább volt neki igazi, szép gyerekkora - és ebben olyanokat tanult meg, amiket nem lehet az iskolapadban elsajátítani, így olyan gyakorlati előnyhöz juttatja a többivel szemben, ami nehezen behozható mondjuk tankönyvek magolásával - életre való lesz tőle...

Mondhattam volna akkoriban neki azt is, "dehogy Ákoska, szeretnek téged a gyerekek is, meg az óvónéni, csak Te nem veszed észre..." De akkor a ma 25 éves gyerekem nem mondta volna azt egy hónappal ezelőtt születésnapján, hogy "Apa, köszönöm, hogy ilyennek neveltél és nem olyannak, mint a kortársaim...."

Biztos, hogy nem tudlak benneteket meggyőzni, de számomra megdönthetetlen érv volt amellett, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Egy jobb világ reményében remélem, hogy változni fognak tömegesen ezek a dolgok, vagy semmiféle világ nem lesz itt hamarosan...

Jah, igazad van, törjük csak össze a gyerek lelkét, mondjuk a szemébe, hogy nem szeretik, ez a normalis. Nem egyeznek az elveink, utolsó. Mellesleg az irasodbol azt érzem, hogy szerinted en nonstop hazudtam a gyereknek, ezért kellett a pszichológus meg a pszichiáter. Hat - bár közöd nincs hozza - elárulom, hogy Pavoros volt es a kivizsgálás része volt a pszichologusi es a pszichiátriai vizsgalat.

Befejeztem veled a vitat, a kérdező meg azt csinál a gyerekkel, amit akar.

Kedves #38-as!

>Jah, igazad van, törjük csak össze a gyerek lelkét, >mondjuk a szemébe, hogy nem szeretik, ez a normalis.

Még mindig nem értetted meg a lényeget, más malomben őrlünk. Ha MINDIG és következetesen igazat mondasz a gyereknek, ezzel soha nem töröd össze a lelkét, mert szép fokozatosan felkészül a való világra. Akkor lehet "összetörni", ha a sok sok apró hazugság eszkalálódik, felépül benne egy irreális világ és ez egyszer majd lavinaszerűen leomlik. Mert mindenképp le fog egyszer omlani, e felől senkinek ne legyenek kétségei... Ráadásul nem tudhatod mikor, mert a külső környezetet nem Te irányítod, hanem a véletlen. Ekkor érzi a gyerek azt visszagondolva a hasonló helyzetekre, hogy szülei sokszorosan elárulták. És emiatt van az a sok kiállhatatlan és kezelhetetlen kamasz, szüleit megtagadó gyerek, szabadságnak hitt szabadosság, stb...

Ezzel szemben (egészséges embernél) egy homogén, eloszlatott terhelésre az idegrendszer tökéletesen alkalmas. Amikor jött trappolva a tigris, az ősember asszonya szerinted azt mondta a gyerekének, hogy kicsim, a tigrisbácsi szeret téged, csak most épp nem lát. De mi most egy mezei futóversenyt tartunk, gyere csak, fussunk versenyt!

Másképp próbálom elmagyarázni: Ha bekapcsolod lakásod összes fogyasztóját, majd a főkapcsolóval egyszerre adsz neki áramot, akkor kiveri a biztosítékot.

Ha viszont előbb a főkapcsolót kapcsolod be, majd egyesével ugyanazokat a fogyasztókat, akkor nem történik semmi. A lökésszerű hirtelen nagy terheléseket nem szereti a természet, a folyamatosan emelkedő nyomást kisebb lökésekkel lazán elviseli, holott ugyanaz a terhelés. Szakember pedig pont akkor kell, ha hirtelen éri a gyereket nagy terhelés és "leveri a biztit"...

Mellesleg egy, a valóstól eltérő értékrenden nevelt gyereket bármikor érhet bármi. Nézzétek csak meg az USA-t, mennyi lelkibeteg embert csináltak ezzel a "védjük meg szegény gyereket mindentől" felfogással, akiken viszont remekül megélnek a pszichomókusok... Helyette elég lett volna a valóságra nevelni azt a gyereket - igazmondással és a sok évezredes magyar józan paraszti ésszel...

>Nem egyeznek az elveink, utolsó.

Korrekt megállapítás, tényleg nem. Egy egész "modern nyugati világ" van a felfogásunk közt. De a változatosság gyönyörködtet.

>Mellesleg az irasodbol azt érzem, hogy szerinted en >nonstop hazudtam a gyereknek, ezért kellett a >pszichológus meg a pszichiáter.

Ilyet nem írtam, ha ezt vetted le tudatosan, akkor meglehet, tudat alatt vannak ilyen kétségeid.

Csak azt írtam le, hova vezet végül egyéni és társadalmi szinten a jelenleg divatos, "korszerű" nevelési elvek használata. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel nem leszek népszerű, (láttam már, hogy az önjelölt "pontpotyogtatók" se állták meg a szorgalmi feladatot) de meggyőződésem; az idő igazolni fogja a kétkedőknek is, amiket leírtam. Az a szomorú viszont, hogy sajnos már csak utólag... :(

Minden jót, sok sikert a továbbiakban.