Nagyanyám szóvá tette amiért nem sírtam dédnagyanyám temetésén. Kinek lehet igaza?

Októberben temettük dédit, nem szerettem, mégis sírtam, mert megható volt a temetés.

Nem a könnyek mutatják a szeretetet.

Nemrég halt meg a mamám, akit nagyon szerettem, és nagyon sokat köszönhetek neki, de csak pár könnycsepp jött csordult ki a szememből a temetésén. (pedig nő vagyok)

Egyrészt képtelen vagyok idegenek előtt érzelmet nyilvánítani, másrészt még sosem sírtam, ha valaki meghalt. (biztos mennem van a hiba). Viszont megállás nélkül pörög az agyam, egy kicsit mintha blokkolná is az információt, és csak jóval később tudatosul igazán.

Sokszor eszembe jut a mama, de nem tudok sírni. Pedig mi igazán közel álltunk egymáshoz.

(UI: csak a kórházban sírtam, mikor megköszöntem neki mindent, amit kaptam tőle, az nem ment hüppögés nélkül)

Itt nem az a kérdés, hogy kinek van igaza. A sírás érzelmi kérdés. Ha nem sírtál, akkor nem sírtál. Szerinte el kellett volna játszanod, mint egy színész? Elég fura. Ha az a célod, hogy megnyugtasd és jó maradjon a kapcsolatotok, találj ki vfalamit.

Pl. azért nem sírtam, mert előtte bevettem 5 szem nyugtatót.

Vagy: annyit sírtam a temetés előtt otthon, hogy ott már nem sírtam.

Ha nem a nagymamádról lenne szó, azt javasolnám, hogy küldd el a fenébe, ilyenért nem illik valakinek szólni..

12 éves voltam, mikor a mamám meghalt...a temetésen ugyan nem sírtam, de a mai napig sírva könnyezem a hiányát mikor feltörnek az emlékek és egyedül vagyok...

26/N

Heh, gondolom olyan, mint az én nagyanyám.. Khm érdekes.

Ő annak idején azt tette szóvá, hogy hat évesen nem sírtam nagyapám temetésén miközben az összes többi unokája sírt. (A többiek 10 éven felüliek voltak.) Addig meg se halt senkim, azt se tudtam mi van kb. És ezzel bäszogatott engem is meg anyámat is, hogy én bezzeg nem sírtam...