Mennyire szégyelleni való, hogy a szüleim távolságtartast kértek ellenem?

Azért válaszoltam több oldalon keresztül, mert folyamatosan volt kérdés és kifejtve akartam rá válaszolni nem odahanyni valami választ. Nyilván ha nincs kérdés, nem fogok magamnak írogatni oldalakon keresztül.

Nemtudom, lehet én látom rosszul, de aki ismer, az csak azt mondja, hogy mennyire felnez rám, hogy mindennek ellenére ennyire jól helyt állok az életben, és hogy zéró támogatás nélkül így eltartom magam úgy, hogy közben lelkileg full szarul vagyok, minden nap egy küzdelem. Lehet másnak nem lenne kihívás hirtelen egyedül új életet kezdeni, lehet mást nem viselne meg ilyen szinten, de egy borderline embernek ez elég nagy falat. Ezt most csak azért mondom, hogy lehet ti így láttok engem, aki sajnaltatja magát, de a mindennapi életben szerintem nem éppen az jellemző rám, hogy csak benne tartom magam ebben az állapotban. Egyszerűen nagyon nehéz kijonni belőle úgy, hogy nincs anyagi támogatás. Szeretnék tovabbtanulni, de nemtudok. Nincs pénzem rá, nemtudok úgy egyetemre járni, hogy közben főállásban dolgozom, és közben minden téren tartsam el magam. Nem engedhetem meg magamnak, hogy vizsgaidoszakba 1 hónapig ne dolgozzak, mert akkor abba a hónapba nemtudom kifizetni a lakbért. Így viszont fölösleges is nekikezdenem tanulni. Nem anyám és a családom veszi el a legnagyobb figyelmet most, persze megvisel, de inkább az emészt a legjobban, hogy közben nemtudok egyről a kettőre lépni az életemben, mert eddig is teljesen tulterheltem magam, így, hogy minden teljesen ramszakadt. És most nem ilyenekről beszélek, hogy takarítás meg szamlabefizetes stb. Egy embert nemtudok mutatni magam körül, aki most ennyire nehéz helyzetben van. Vagy lehet hogy van olyan, de még sincs annyi teher rajta vagy nem vállal be annyit, mert mondjuk elfogadja vagy beletorodik, hogy élete végéig egy boltba vagy gyárba dolgozik mert nincs ki támogassa. Nem akarok senkit leszolni, biztos van olyan, akit ez teljesen kielégít és élvezi és nem akar továbbtanulni. Viszont én egyaltalan nemtudom elképzelni, hogy ezzel hogy kidobtak, meglegyen pecsételve a jövőm. Tanulni akarok, viszont így nagyon nehéz és bazira kimerito és stresszes, főleg úgy, hogy idegrendszerileg sem vagyok stabil.

Azt hogy egy embert nem tudok mutatni aki ilyen szar helyzetben van, azt úgy értem, hogy az ismeretségi körömben, nem azt akartam hangsúlyozni, hogy most nekem a legszornyubb a világon mert nyilván nem. Annyit akartam ezzel mondani, hogy ahhoz képest hogy hova szeretnék eljutni, ahhoz képest elég szar helyzetben vagyok, és egyedül nemtudom hogy leszek képes elerni amit szeretnek. Lehet nevetséges is vagyok, hogy egyaltalan nagy dolgokat akarok elerni ilyen szerencsétlen helyzetből.

Sokan azt mondják, hogy mondjak le a celjaimrol mert túl nehéz elerni egyedül, de én nem akarok. Foggalmam sincs hogy fog menni, de meg akarom valósítani.