Amikor már egyedül jártál iskolába (általános- és középiskolába), reggelente anyukád készített neked reggelit és beszélgettetek vagy egyedül készültél reggel, amíg ő aludt?

Arra már egyáltalán nem emlékszem hogy 1. és 2.-os koromban mi volt. 3. osztálytól vannak emlékeim. Apa abban az évben lett polgármester, anya pedig a helyi kisboltban dolgozott (kicsi falu). Anya 5-kor kelt minden nap, fél 6-ra járt dolgozni. Mi apával 7-kor keltünk. Mindketten reggeliztünk, de ha jól emlékszem akkor külön-külön mert én egyből ettem felkelés után, ő pedig először mindig nagywc-re ment ami volt vagy 20 perc. A kajámat magamnak csináltam, szendvics, péksüti, ilyesmi. Aztán együtt indultunk apával, mert a suli melletti utcában volt a polgármesteri hivatal.

Ez olyan 7.-es koromig volt így, utána anya háztartásbeli és vállalkozó lett, szóval mindenki együtt kelt 7-kor.

Majd középsuliba mentem, ahová fél 6-kor kellett kelnem, 6-kor indult a busz.Természetesen a szüleim nem keltek velem, minek keltek volna? Egyedül reggeliztem, egyedül dobtam össze a kaját amit vittem magammal. Szerintem 14-15 éves gyereknek már egyáltalán nincs szüksége arra hogy anyuci elé tegye a kakaót.

"14-15 éves gyereknek már egyáltalán nincs szüksége arra hogy anyuci elé tegye a kakaót."

Természetesen. De azért, ha este sokáig tanultam, akkor még gimis koromban is arra ébredtem. Ahogy apa meg anya kávéját is sokszor bevitte az ágyához ébresztőnek, kicsit beszélgettek, aztán anya fölkelt, én meg a kakaóra ébredtem. Szép ez. :)

Az enyém meg már elment otthonról mikor én ébredtem, apukám meg nem volt. Olyan alsós koromban még a nővérem kísért el mert egy környéken volt az iskolánk, felsős koromban már egyedül készülődtem.

Középiskolát meg már kollégiumban töltöttem.

Nálam érdekes volt a helyzet, mert az 1. és 2. osztályban kb. 50 m-re volt az általános iskola (faluban), az első hetekben kísértek el, de utána mindig egyedül jártam és mentem haza. Aztán 3.-ban elköltöztünk 1,5 km-rel messzebbre (ugyanabban a községben). Az volt a szerencse, hogy anyukám a faluban dolgozott akkoriban és ő 7 órakor indult, általában velem együtt (mindenkinek 7:30-ra be kellett érnie a suliba). Jó időben biciklivel és rossz időben autóval vitt. Ez így volt 7. osztályig, aztán komplikációk miatt kiiratkoztunk az iskolából és egy közeli városban folytattam az általános iskola utolsó évét, busszal, kb. 5 km-rel messzebb. Nagyon ritkán vittek el engem, vagy jöttek értem.

Középiskolába pedig abban a városban, ahol befejeztem a 8.-at. Busszal járok még mindig, ritkán fordul elő, hogy elvisznek/elhoznak oda/onnan. Most végzős szakképzős vagyok, anyukám is iskolába jár esti tagozaton, jövőre tervezek érettségire menni egy messzebb városba, kollégista szeretnék lenni.

Az iskolaban reggeliztem ahova anyam mindig késve vitt be (2 sarokra laktunk). Így nekem már nem akartak reggelit adni, és velem beszéltek csúnyán a konyhás nénik, hogy miért ilyenkor megyek.

3. Osztálytól egyedül járhattam, akkor viszont már nem voltam befizetve csak ebédre. (Iskolát váltottam, és ott nagyon rossz volt a reggeli meg az uzsi, és nem is mindig jutott, mert magunk közt osztottuk szét, és a gyerekek nem mindig igazságosak.) Anyám csak utánam kelt fel, én meg kaptam 200-300 forintot, hogy vegyek magamnak péksütit. Jól meghíztam tőlük, de legalább szerettem.

Hát ilyen egy elhanyagolt gyerek reggele a 2000-es évekből.