A szüleim hallani sem akarnak a páromról, kibékíthetetlennek tűnnek. Ti mit tennétek?

Ezt végkép nem értem, mi köze a szüleim, nagyszüleim életének ahhoz, hogy ÉN milyen ember vagyok????

Nem a HÁTTÉR számít, hanem az EMBER!

"Arra keresek választ hogyan tudnám helyrehozni a konfliktust"

Milyen konfliktust? Beszóltak a parodnak?

Nem kell velük foglalkozni. Éld az életed. Ha tartós lesz a pasival, majd megbekelnek.

"meglepetésszerű látogatásból"

Magyarul csak úgy betoppannak, amikor épp úgy érzik, nem is szólnak?

Szerintem nagyobb itt a baj annál, hogy mit gondolnak a barátodról...

Amúgy költözés után ki fogja fizetni a hitelt?

"Arra keresek választ hogyan tudnám helyrehozni a konfliktust."

Aki magánnyomozást indít valaki ellen, hogy valamilyen nem kívánt rasszba (vallásba, akármi) tartozik-e, azzal elég korlátozottan lehet akármit is megbeszélni, szerintem. Én mondjuk megmondanám, hogy majd akkor találkozzunk legközelebb, ha túltették magukat ezen a megrázkódtatáson, de nálad valószínűleg nem működne ez.

Itt nincsen semmi helyrehozni való, te nem csináltál semmi rosszat. Hogy anyádnak tetszik-e a párod vagy nem, az az ő dolga, nem a tiéd. Nem is értem, hogy mi a kérdés. Ha anyád nem viselkedik normálisan, amikor odamész hozzájuk, akkor megmondod neki, hogy most egy darabig nem mész.

Hogy mennyit köszönhetsz nekik, azt ne keverd ebbe bele. Nem vagy te emiatt életed végéig köteles úgy ugrálni, ahogy ő fütyül.

Nálunk az "anyámnak nem szimpi a párom" szitura (tök más okból, de a tiedhez hasonló nem tervezett bemutatás; indokolatlan ellenszenv a nulladik perctől) az lett a megoldás, hogy ritkán találkoznak. Karácsonykor, húsvétor eljön velem a párom köszönteni, meg maximum a születésnapomon találkoznak még, ha anyám köszönt.

Párom tudta, hogy engem is sért anyám viselkedése, anyámnak megmondtam, hogy igenis bunkó volt vele, kb. ennyi. Évek óta együtt vagyunk, annyira rendeződött a viszony ezidő alatt (kvázi anyám beletörődött a dologba), hogy évente kétszer elviselik egymást, és anyámból már csak néha szalad ki egy-egy bunkó megnyilvánulás. Ez is több, mint amit remélni mertem. :D

Na jó, engem megnyugtattál (és ez fontos!:)) Helyedben a következőt tenném:

elmennék a picivel kettesben és már az ajtón befele menet közölném, hogy beszélni szeretnék veletek anyu, apu. És igazi felnőttként felsorolnám, min szeretném ha változtatnának. Aztán a reakciótól tenném függővé a továbbiakat. Ha anyuka köti az ebet a karóhoz, közölném vele, sajnálom, hogy nem képes kilépni az "énaztjobbantudomazanyádvagyok" szerepből, akkor ezt kénytelen vagyok tudomásul venni. Én viszont kinőttem a "szófogadókislányodvagyok" szerepből, ha még akarnak találkozni, ahhoz nekik kell változtatni. Így esélyt is adsz meg nem is hagyod magad. Hogy hogyan döntenek, az már rajtuk múlik. Lehet, hogy lesz pár hónap szünet, akkor viszont ne rágd magad. Aztán majd alakul.

Komolyan, ha ennyire vagy felnőtt agyilag, hogy 30(!!!) évesen, anyukaként azon kattogsz, hogy anyád mit szól, erre hogy tudtál anno házasodni? De komolyan kérdezem...- Néha komolyan eldobom az agyamat, hogy egyesek ennyire nem súrolják még alulról sem egy tini agyi szintjét pszichés értelemben, pedig bőven 18 év felettiek....-

Mielőtt megkapnám, hogy de könnyű észt osztani, jelzem: én is ilyen kötekedő, szarkavaró, manipulatív környezetben nőttem fel, de engem se gyerek, se ex-férj nélkül qrvára nem tud izgatni anyám véleménye. Meg ahol azt plántálják belém, hogy nélküle egy senki lennék.

Még jól be is húztak egy csőbe egy házzal, aminek a hitelét te törlesztheted, cserébe egy képet nem rakhatsz ki anyádék engedélye nélkül. Szóval tényleg nem irigyellek, jó nagy szarba kerültél és ilyenkor az lenne a leges legkevesebb bajom, hogy akkor minek nézik, nem nézik a jelenlegi páromat. Nézzék, aminek akarják, ha együtt maradunk, max. be lehet inteni, hogy mégsem sikerült elpaterolni mellőlem. Ha meg nem, akkor megpróbálom leszűrni a tanulságokat ebből a kapcsolatból.

Ja, és nem sokkal vagyok nálad fiatalabb, csak 2 évvel, kb.

N

Szerintem az nem érettség utolsó, hogy kozlod, mennyivel érettebb vagy a kerdezonel. Mindenkinek megvannak a nehézségei, gyenge pontjai.

Szóval szerintem hagyjuk ezt, hogy milyen az agya, meg mennyire felnőtt.

Kérdező: az az igazság valóban, hogy a saját életedet kell élned, és vállalni érte a felelősséget. Ennyi. Tudom, nehéz a szülőkkel szemben, de tartsd szem előtt, hogy az nem a te ügyed, ha a te ügyed miatt megorrolnak rad. Nekik ezzel semmi dolguk, amíg külön meg nem kéred rá őket.