Lehet valaki azért depressziós, és haragudhat a szüleire mert nem engedték, hogy barátja legyen?

Számomra is érthetetlen, hogy miért nem kértél eddig segítséget, ha kórházban dolgozol, sőt pszichiátriai múltad miatt valószínűleg az ottani orvosok/pszichológusok közül is tudod, melyik a jó, ill. ismerősként kereshetnéd fel őket.

Meg van még itt egy mondatod: "nem úgy megy, hogy költözz el. Tudom, ez is egy válasz, és majd elfogok." Majd? 27 éves vagy. Mikor akarod elkezdeni élni a SAJÁT életedet?

És nem, az a szülőd nem szeret, aki nem akarja, hogy párra találj. Az én szüleim is belebeszélős emberek, de ebben a kérdésben mindig az ellenkezőjét mondták: "legyen párod, mi előbb-utóbb elmegyünk, ne egyedül öregedj meg".

Kérdező, ha még nem olvastad volna, sürgősen tedd meg!

[link]

Én is hasonlóan korlátozó nevelésben részesültem, meg a családban is van, aki hiába önellátó, képes a férjét(!!!!!) elráncigálni szentestére az anyjáékhoz... És otthon ez az etalon... Szóval valahol átérzem.

Gyermekkoromban is éreztem, hogy anyám úgy dilinyós, ahogy van, bármilyen rondán hangzik, nem véletlenül járok pszichológushoz. Húszonéves kor elején még féltem, hogy ha nem úgy mennék a dolgok, ahogy mutterom kitalálta, miattam válnak el fateromtól... Jó nagy hülye voltam akkor, és amióta rendszeresen pszichológushoz járok, én már eltemettem magamban. Az se rázna meg ezek után, ha meghalna, bár addig nem megyek, mint Gypsy Rose Blanchard.

"A maguk módján nagyon szeretnek."

Egészen addig, amíg cuki vagy és kontrollálható. Abba is belezsaroltak, hogy otthon lakj, holott már többször is elköltöztél.

Én úgy látom, hogy attól függetlenül, hogy most a párkapcsolat hiánya a legfeltűnőbb a számodra, az életed sok más, fontos aspektusát is korlátozzák. Abszolút nem csoda, hogy be vagy fordulva miatta.

Ahogy a többiek mondták: pszichológus, terápia, hogy ki tudj mozdulni ebből a helyzetből.