Rossz ember vagyok emiatt?

Van, hogy gyűlölöm az anyámat, és van, hogy nem.

Mindig mindent elvár tőlem, konkrétan a főzésen és a mosáson kívül semmit nem csinál, én takarítok, én teregetek, én mosogatok, én rakom el az edényeket, stb...

Ha valamit mégis neki kell megcsinálni akkor őrjöng és csapkod, hogy én soha semmire nem vagyok képes és nem csinálok semmit, soha semmit nem veszek észre (pedig kifejezetten jó megfigyelő vagyok) ő csinál mindent, ő a mártír. Ha meg mindent megcsinálok, akkor is talál belekötni valót, és egy unott köszin kívül semmit nem kapok. Apum dolgozik, ha itthon van csak veszekednek. Ő kiállna mellettem, de már belefáradt szerintem, szóval inkább a munkába menekül. Az öngyilkosságon is gondolkodtam, de rengeteg mindennel ideláncoltam magam. Vannak céljaim, tehetséges vagyok abban amit csinálok és szeretem csinálni. Vannak barátaim, vannak háziállataim. Jól és könnyen tanulok, mondhatni mindenem tökéletes.

Viszont mikor éppen elkönyvelem magamban, hogy ő egy rossz anya, és ne foglalkozzak vele, elkezd kedves lenni. Egyszer gyűlölöm, egyszer nem. Rossz ember vagyok emiatt?

Illetve valószínűleg mert soha semmilyen dicséretet nem kapok, egy jó szótól is órákig boldog tudok lenni, szomjazom az elismerésre ha kell a végsőkig elmegyek egy "ügyes vagy"-ért.