Anyámék jogosan piszkálnak, tényleg vissza kellene fogadnom az exem?

A történet nagyjából: volt egy kicsit több mint 1,5 éves kapcsolatom. Nagyon szép volt minden egészen nyár elejéig amikoris mindketten leérettségiztünk. Az exem ekkor ugyanis teljesen életvitelt váltott. Minden hétvége arról szólt, hogy menjünk bulizni vagy iszogatni a haverokkal, a lényeg hogy lehessen inni. Én persze az elején benne voltam mert stresszes éven vagyunk túl, mindkettőnk jó eredménnyel zárt, hát miért ne ünnepelnénk? Csakhogy ez az egész fokozatossan átváltott abba, hogy ő minden pénteken/szombaton leitta magát, de olyan szinten, hogy órákig őriztem a mosdóban, mire kijött belőle minden aztán hazavittem, de konkrétan azt sem tudta hol van. Volt, hogy másnap reggel kérdezte hogy amúgy ki vitte haza, mert nem emlékszik miként került az ágyába. Én egy ideig elvoltam ezzel, gondoltam most lazít, neki nagyobb szüksége van erre. Augusztusra viszont kezdtem besokalni, mivel hétfőtől csütörtökig melóztam, aztán hétvégén néha annyira vágytam volna egy kis összebújásra vagy kikapcsolódásra, de ő csak inninakart menni. És ne essen félreértés, nekem nincs bajom a bulizással, szoktam inni, de nekem nem fér bele a munka mellett minden hétvégén a részegeskedés, ráadásul a pénzemet sem a kocsmában szeretném hagyni, hanem félretenni utazásra, később az albérletre, stb.

A lényeg, hogy ez az egyetem kezdete után sem változott. Próbáltam beszélni vele erről, de azt mondta ő most így akar élni, fogadjam el és támogassam. Csak nekem nehéz valakit támogatni, akit minden pénteken a hányásából vakarok össze, és viszek haza az anyjához aki velem együtt halálra aggódja magát miatta. Kérdeztem nincs e valami baja, vagy hogy esetleg csak nem akar velem lenni már ezért jár annyit szórakozni. Elmondása szerint szeret(ett) és nem akart szakítani. De októberre konkrétan csak akkor voltunk kettesben ha szexeltünk, ami nekem roh*dt kevés egy párkapcsolatban.

Szóval számos sikertelen próbálkozás után arra vonatkozóan hogy kicsit változtasson és ne igyon annyit szakítottam vele. Próbáltam segíteni, de szerinte semmi baj nincs azzal amit csinál, az egyetem viszonylag jól megy neki, van saját pénze akkor miért is ne ihatna. Én arra jutottam hogy nem egy irányba tartunk, nem vagyok boldog ebben a kapcsolatban és ezzel őt is boldogtalanná teszem majd, ezért elengedtem. Ez két hete volt.

A szüleim azóta folyton piszkálnak, hogy mekkora hibát követtem el, nincs kitartásom, nem küzdöttem eleget. Szerintük igazán kibírhatnám, hogy esetleg 1 vagy másfél évig elkísérem inni, figyelek rá, ha kell mellette vagyok míg a wc-n öklendezik, aztán majd abbahagyja ezt és újra törődni fog velem. Én nem értek velük egyet, de annyira mondják hogy kezdek elbizonytalanodni. Tényleg tévedtem és nem kellett volna szakítanom? Menjek vissza hozzá és tartsak ki hátha jobb lesz?