Vennél a gyerekednek másik ajándékot, ha nem tetszik neki, amit kapott?

És igen, szerintem is a szeretet, az empátia, az érzelmi intelligencia a kulcsa mindennek, de ezek az értékek manapság nagyon kezdenek elsikkadni, eltűnni - sajnos!

Valakinek fontosabb például, hogy Air Podja legyen mihamarabb, mintsem az, hogy ne bántsa meg a saját anyját... :(

Valahogy nagyon anyagiassá vált ez a világ és fontosabbakká váltak a tárgyak, mint az emberek....

"Akik azt írják, hogy hálásnak kellene lennie, kíváncsi vagyok milyen képet vágnának, ha valami olyat kapnának, ami nem tetszik nekik... Ráadásul ezt nem is egy iskolai mikuláshúzáson vag valahol, hanem a saját szüleiktől."

Áruld már el, hogy egy tizenévesnek mi baja lehet egy pólóval meg egy csokival, észkombájn?

Vagy ezek alapból "járnak", aztán már említésre se méltóak?

Ha a te gyereked azt mondja, ő 500000ft-os cuccot akar névnapjára, akkor te azt válaszolod "Jajj kicsim, persze, neked bármit, hisz névnapod van!"

Nonszensz.

Én azt nem értem, hogy ha tudtad, hogy gyűjt valamire, ami neki fontos, és egyébként is pénzt szokott kapni, akkor miért gondoltad, hogy majd örül helyette egy általad kiválasztott pólónak, ami ráadásul ugyanolyan, mint amit a mostohatestvére is kapott? Értem, hogy drága volt, de minek? Azután, hogy a gyereknek van saját akarata, ki az a nemnormális, aki ruhaneműt ajándékoz a gyerek megkérdezése nélkül, pláne egy kamaszlánynak?

Nekem ez így, már megbocsáss, de amolyan passzív-agresszív erőfitogtatásnak tűnik, hogy juszt se kapod meg, amit akarsz, mert én jobban tudom, mit szeretnél...ha te ennyire ignoráns vagy az irányába, nem kell meglepődni, hogy ő meg tuskón reagálja le a szitut, és nem örül!

"Áruld már el, hogy egy tizenévesnek mi baja lehet egy pólóval meg egy csokival, észkombájn?"

Az meg van, hogy egy ekkora gyerek 7-8. osztályos? Saját véleménye, egyénisége, ízlése van, már nem egy 3-4 éves, aki azt vesz fel, amit mondanak neki (jobb helyeken választhat opciók közül már ő is).

Elég szomorú, ha az itteni válaszolók csak abban tudták kiélni a kamaszkori lázadást, hogy csakazértse vesznek fel egy ruhadarabot CSAK AZÉRT, mert anyu választotta.

Miért olyan hihetetlen, hogy ismerje a lánya ízlését az anya? Itt nem a nyolcvan éves nagyiról beszélünk, aki a saját kora divatjánál van lemaradva.

Én személyszerint kamaszként (IS) baromira tudtam örülni egy igényesebb ruhadarabnak ajándékba, amit normál esetben nem feltétlen vettünk volna meg. Pedig aztán anyámmal baromira különbözik az ízlésünk (a mai napig így van), de elég nagy arányban el tudta találni, hogy mi tetszik.

Nem mondom, hogy mindig, de az esetek nagyobb részében.

#77 Tök jó, de nekem meg az a személyes tapasztalatom, hogy az én anyám nem tudta/nem is akarta eltalálni az ízlésem. Én pl anyám véleménye szerint fiúsan szerettem öltözni, anyám meg utálta ezt, mindent elkövetett ellene. Volt olyan korszakom, hogy két mérettel nagyobb férfi ingeket hordtam változatos módokon, ezeket így turiból, meg családtagok már nem kellő ruhadarabjai közül szedtem össze, tehát még az akkori férfidivathoz képest is idejétmúlt volt sokszor, de nekem az tetszett. Anyám meg sokszor női ingeket adott nekem ajándékba mint meglepetés, mondván, hogy szeretem az ilyeneket... Holott közös vásárlásokkor mindig elpofáztam, hogy nem, nem tetszik. Aztán meg hónapokig hallgatom, hogy nem azért vette, hogy ne hordjam. Hát basszus... Akkor ne vegyél olyat, ami szerinted nagyon szép, de szinte biztos lehetsz benne, hogy nekem nem fog tetszeni. Attól nem lesz számomra szebb, hogy rohadt drága volt.

És mondom, az ajándékozásnál ott a szándék. Most milyen szándék az, hogy 1) egyformát adok két kamasznak, miközben pont ez a korosztály az, aki fene divatos, meg rohadt egyedi akar lenni, 2) tudom, hogy mire vágyik, megoldható, de csak azért se? Hát semmi olyan, aminek legalább azért örülök, mert jujj de jó volt a szándék. Ha a nagyanyám ad nekem valami ódivatú cuccot, mondván, hogy látta, hogy szeretem az ilyeneket, de valamiért mégsem tetszik, akkor még mindig tudom azt mondani, hogy a szándék legalább, mert CSAK nekem szánta azt, meg legalább próbálta eltalálni.

Hozok más példát is. Ha éppen megismerek valakit, randizunk, és odaállít nekem egy csokival első alkalomkor, akkor kedvesen el fogom fogadni. Holott nekem nem jó, laktózérzékeny vagyok, nem fogyaszthatok ilyet, de nyilván nem tudhatta, hogy ez a helyzet, aranyos, hogy gondolt rám. Ha a párom, akivel x éve együtt vagyunk, tehát nyilván tudja, hogy mi a helyzet, és ő adja ugyanazt a csokit, akkor annak már nem fogok örülni, mert tudnia kell, hogy mi ezzel a gond.

Az meg van, hogy egy ekkora gyerek 7-8. osztályos? Saját véleménye, egyénisége, ízlése van, már nem egy 3-4 éves, aki azt vesz fel, amit mondanak neki (jobb helyeken választhat opciók közül már ő is).

Szóval a gyerek úgy 5 éves kortól a megmondója, mi hogy legyen, mit kell venni stb.

Hát ez beszarás.

"Kicsikém, olyan bikinit akarsz, amiben mindened kivan, csak mert valahol ezt láttad? Szeretnél fültágítót, tetkót, mert rz hött veled szemben az utcán?

Miniszoknyában és topban mennél suliba, mert az egyuk sztáron vagy osztálytársadon ilyen volt?

Nem gond, tessék, itt a kártyám, amit csak akarsz!

Elvégre azért vagyunk a szuleid, hogy a te individuális igényeidet - főleg akkor, amikor a legképlékenyebb vagy és akár hetente változol - maradéktalanul kiszolgáljuk és egy szavunk se lehet! Tanácsot adni, terelgetni, jót akarni, meglepni...???! Ugxan már, ez mind hülyeség, Te tökéletesen tudos, mi a jó neked és csak az van, amit mondasz! Pont!"

Megáll az ész, és az ilyet pontozzák fel, amikor kb. nem veszi a fáradtságot, hogy szülő legyen, és elintézi azzal, hogy a "gyerekre bízza, így a jó".

Őrület...