Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan menthetném meg a 28...

Hogyan menthetném meg a 28 éves lányomat? (hosszú és érzékeny téma)

Figyelt kérdés

Mindig is problémás volt a családunk bizonyos okokból. A lányom nagyon okos, értelmes, taníttattuk de sajnos felnőttként szorongásos zavarai lettek amelyek korlátozták az életterét. Nem sok helyre járt el, persze el tudott menni bárhová csak nem szívesen tette. Úgy volt vele, hogy szeretne gyereket, de mégis úgy döntött, hogy nem, mert nem mert belevágni. 7 éve van párja is, aki 2 éve a férje. A sógornőm pszichiáter és az ő férje pedig nőgyógyász. Ez azért tartozik hozzá a történethez, mert a sógornőm ezerszer felajánlotta neki, hogy segít gyógyszerekkel kikezelni a problémáját, nagyon sokat segítene az életminőségén, 2 félét kellett volna szednie, de állandóan nemet mondott a feltételezett mellékhatások miatt, és azt is mondta, nem szeretne az agyában tartós kémiai változást. Szóval elfogadtuk hogy olyan amilyen.

A lányom mentális egészségében drasztikus változás állt be az elmúlt másfél évben. Már nem szorong, sokkal jobban étkezik, utazgat, tele van energiával, kivirult. Nagyon örültünk neki. Azt mondta, hogy tudatos étkezéssel, étrendkiegészítőkkel és meditációs gyakorlatokkal érte el a változást. A feketeleves a múlt héten jött el. Kiderült, hogy a lányom a férjével együtt rendszeresen drogozik, több féle hallucinogén keménydrogot használnak. Egy közös barátjuk adta tovább a lányom unokatestvérének, ő meg egyből elmondta a szüleinek. Szóval tudja már az egész család. A lányomat kérdőre vontam, nem tagadta, sőt, olyat állít, hogy ezeknek a szereknek köszönheti részben a pozitív változásokat és a gyógyulását és sajnálja, hogy nem mondhatta el nyíltan mert nem hiszi el és nem érti meg senki mert nem tart ott ez a "hülye ország". Elvileg 2-4 havonta használják és nem sokkal az esküvő után kezdték. Én teljesen le voltam taglózódva és sírtam is és könyörögtem hogy értse meg hogy az ilyen mámor nem boldogság és azonnal kérjen segítséget akár a sógornőmtől akár mástól. De nem, hajthatatlan. Ironikus mert a nőgyógyász sógorommal íratta fel a fogamzásgátlót éveken át és ő mesélte nekem hogy már azt sem kéri és amikor rákérdeztem, miért nem, akkor azt mondta nem fogja hormonokkal mérgezni magát tovább és többek között azért is volt annyi baja mert 17 éves kora óta szedte ezt a moslékot. De persze a drog nem baj. Teljesen elveszítette a józan ítélőképességét és nagyon nagyon félek mi lesz ennek a vége. Még odáig sem jutott el ésszel és lélekkel hogy legalább a szokványos drogos mondatok elhangozzanak tőle, hogy "bármikor abbahagynám, ha akarnám" vagy hasonlóak, tehát olyan mélyen benne van hogy még szándékot sem mutat az abbahagyásra. A fő probléma az hogy 3 hónapja tudom azt is hogy gyerekvállalással kapcsolatos félelmei sincsenek meg és bele szeretnének vágni ebben az évben a babaprojektbe tehát gyereket szeretnének vállalni ezzel az életmóddal és mentalitással.

A sógornőm szerint az is felmerülhet hogy nem javult az állapota hanem ez a nagy jóllét inkább bipoláris zavar mániás fázisa amit a drogozás váltott ki és jobban kellene neki a segítség mint eddig bármikor.

Mit tehetnék? Hogyan tudnék rá hatni? Teljesen elzárkózó és már közölte hogy hiába zsarolom meg kapcsolatmegszakítással, nem fog hatni rá, tehát lényegében a drogot és a szintén drogos férjét választja. A férjem azt mondja hogy ha más nem működik akkor fel kell őket jelenteni a rendőrségen még mielőtt egy kisbabát belerángatnának a dolgokba mert a babavállalási szándékkal már nem babra megy a játék hanem hadüzenet. Én ezt drasztikus lépésnek érzem. A beszélgetés viszont nem működik. Mi lehetne még tenni? Volt itt valaki hasonló helyzetben?



márc. 27. 16:37
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯
 91/193 anonim ***** válasza:
22%
89.: Te aztán nagyon demokrata vagy! Mi az, hogy ne kegyen véleményem? Azért, mert neked nem tetszik? Gratulálok! Te legszívesebben elhallgattatnád azokat, akik más véleményen vannak? Diktátor típus vagy. Én nem akarlak elhallgattatni, meghallgatlak, csak más a véleményem. Rossz tendenciának tartom az alkalmankénti drogozást is. Az se véletlen, hogy már absztinens lettem. Szívem szerint illegálissá tenném az alkoholt is, de tudom, hogy nem lehet, mert annyira beivódott az európai kultúrába, hogy már lehetetlen lenne teljesen leszoktatni az embereket, még a keresztény vallás is szentesíti (Krisztus teste és vére, szentáldozás). Én csak annyit tudok tenni, hogy nem fogyasztok belőle.
márc. 28. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 92/193 anonim ***** válasza:
25%

90.: Nem tudtok bulizni tudatmódosító szerek nélkül? vagy ma ez már kötelező eleme ennek? Szerencsés vagy, hogy még nem lettél függő. De még az lehetsz. Vagy egyszer nagyon rosszul leszel tőle. Pont ez a riasztó, hogy ez is kezd teljesen elfogadott lenni az értelmiségi körökben. Pár évtizede még inkább a deviánsok körében fordult elő drogfogyasztás, ma már az ügyvéd, az orvos, stb., akihez elmegyek, az is lehet, hogy időnként LSD-zik. Nos, ez számomra riasztó és mint előbb írtam, nem vagyok konzervatív.

Amúgy a németeknél két okból legalizálták: az egyik, hogy már a rendőrség túl sok kapacitását kötötte le a füvezőkkel való adminisztráció, másrészt így meg tudják adóztatni.

márc. 28. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/193 anonim ***** válasza:
58%

Nem én vagyok a 89-es, de azért válaszolnék.

Természetesen lehet véleményed, csak épp semmit nem számít, lehúzhatod a retyón.

Egy tájékozatlan senki vagy. Egy 0, egy porszem.

A téma pedig tudományosan vizsgálható, szóval az egyetlen helyes módja annak, hogy valaki informálódjon, az az, ha tudományos kutatásokat olvas, és minél frissebbeket.

Én is ugyanolyan porfing vagyok, pedig a szakmám részben érinti ezt a témát. De én nem is a saját kútfőből összekotort tyúkszaros véleményemet büfögöm ide, hanem kutatások eredményeiből táplálkozom, amikor kommentelek.

A saját véleményem, élményeim pont én nem is osztom itt meg, pedig megtehetném.

Csak épp amondó vagyok, hogy egy vita jobb, ha objektivitásból táplálkozik, és ehhez szeretném tartani magam.

márc. 28. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/193 anonim ***** válasza:
17%

92-es vagyok: Amúgy a németeknél is csak a marihuánát legalizálták korlátozott mértékben (pl. kiskorúnak tilos), az LSD-t meg egyebeket nem. A kancellár se drogos.

[link]

márc. 28. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 95/193 anonim ***** válasza:
17%
93.: A közönséges stílusod téged minősít. Könnyű butának, senkinek, stb. beállítani a vitapartnert. Én téged nem minősítettelek így.
márc. 28. 16:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 96/193 anonim ***** válasza:
65%

Ebben a témában minősítelek csak, nem összességében.

Látványosan tájékozatlan vagy, és igen, ebben biztosan egy buta senki.

De ettől még lehet, hogy máshoz értesz.

márc. 28. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 97/193 anonim ***** válasza:
64%

40 ha elismert szakember lenne, nem diagnosztizálgatna a levegőbe, és tisztában lenne vele, hogy a varázsgomba megfelelő a depresszió kezelésére mikrodózisolva.



Biztos hogy ismeri a család az ő problémáit? Te se ismered a lányod, azt se tudtad sok ideig, hogy önmedikálja magát.

márc. 28. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 98/193 anonim ***** válasza:
59%
Mondjuk annyit hozzátennék, hogy a jóhiszeműségemen az ront, hogy értelmes, okos, művelt ember általában tudja, hogyan kell releváns forrást szerezni különféle témákról, és utánaolvas, mielőtt sarkos véleményeket fogalmaz meg nagy mellénnyel.
márc. 28. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 99/193 A kérdező kommentje:
Próbálok jóindulattal válaszolni! A sógornőm szidalmázást először is nagyon sürgősen kérem befejezni! És az olyan vádakat is hogy én etetném a gyógyszereket a lányommal mint a cukrot. Csupán bíztam egy szakorvosban és csak azt támogatnám, hogy a lányom szigorúan az előírt dózisban szedje a gyógyszereket amelyek kémiailag helyre tudnák hozni az agyát. A szorongásai és a bezárkózottsága miatt rengeteget szenvedtünk. Rengeteg élményt nem tudtunk neki megadni mert minden olyan esettől visszahátrált amikor el kellett volna kicsit erősebben hagyni a bejáratott komfort zónáját. Kicsit bántott is hogy persze a férjéval utazik és vele sikerül az amin a család keservesen dolgozott de eredménytelenül. De örültem neki! Ameddig meg nem tudtam, hogy az egész hamis és esélyes hogy csak drogok hatása alatt működik. Őszintén szólva nem vettem észre, hogy rohannának a gondolatai és alvászavarra sem panaszkodik. Új hobbijai vannak, például az utazás és a futás, na meg a táplálkozás tudomány. Az a legfontosabb változás, hogy nem szorong. Teljesen megváltozott a testbeszédje is. De én nem tudtam hogy ez mennyire mű és milyen ára van. Csak ezért örültem!!! Most már inkább rettegek, hogy mi lesz a vége! Jól mondta az egyik válaszoló, hogy a szorongó azért nyúl drogokhoz, mert azok jobban kiütik még a gyógyszernél is. Elszakad a valóságtól. Ami lehet pillanatnyilag nagyon jó érzés de az életben semmi sincs ingyen és erőfeszítés nélkül, minden kerülőútnak megvan a böjtje, mert így van megalkotva nagyon is szépen. Az a felnőtt élet lényege, hogy az ember tudja mérlegelni, hogy a könnyű utat választja és később küzd a következményekkel, vagy pedig egyből megy a nehezebbre de sokkal jövedelmezőbbre. Ezt próbálják már az iskolában is tanítani. Az egyik válaszoló linkjén lévő információ megijesztett, sírni lett kedvem tőle. Mit tudnak a drog támogatók erre mondani azon kívül, hogy ráfogják a szcientológia egyházra? Egyáltalán hogy jöttök ehhez? Egy általános drogról informáló, segítő szándékű oldalról volt szó emlékeim szerint. Nem egy vallásos weboldal. Iszonyú ahogy mindenkibe belerúgtok mikor nem látjátok, hogy valakinek az élete a tét és én csak segíteni szeretnék a lányomon...
márc. 28. 16:26
 100/193 anonim ***** válasza:
78%

" Ami lehet pillanatnyilag nagyon jó érzés de az életben semmi sincs ingyen és erőfeszítés nélkül, minden kerülőútnak megvan a böjtje, mert így van megalkotva nagyon is szépen. Az a felnőtt élet lényege, hogy az ember tudja mérlegelni, hogy a könnyű utat választja és később küzd a következményekkel, vagy pedig egyből megy a nehezebbre de sokkal jövedelmezőbbre. "


Húúúú, de filozofikusba mentél át...

Csak nem a lányod főzte ma a gombapörit? :)

márc. 28. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!