Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan menthetném meg a 28...

Hogyan menthetném meg a 28 éves lányomat? (hosszú és érzékeny téma)

Figyelt kérdés

Mindig is problémás volt a családunk bizonyos okokból. A lányom nagyon okos, értelmes, taníttattuk de sajnos felnőttként szorongásos zavarai lettek amelyek korlátozták az életterét. Nem sok helyre járt el, persze el tudott menni bárhová csak nem szívesen tette. Úgy volt vele, hogy szeretne gyereket, de mégis úgy döntött, hogy nem, mert nem mert belevágni. 7 éve van párja is, aki 2 éve a férje. A sógornőm pszichiáter és az ő férje pedig nőgyógyász. Ez azért tartozik hozzá a történethez, mert a sógornőm ezerszer felajánlotta neki, hogy segít gyógyszerekkel kikezelni a problémáját, nagyon sokat segítene az életminőségén, 2 félét kellett volna szednie, de állandóan nemet mondott a feltételezett mellékhatások miatt, és azt is mondta, nem szeretne az agyában tartós kémiai változást. Szóval elfogadtuk hogy olyan amilyen.

A lányom mentális egészségében drasztikus változás állt be az elmúlt másfél évben. Már nem szorong, sokkal jobban étkezik, utazgat, tele van energiával, kivirult. Nagyon örültünk neki. Azt mondta, hogy tudatos étkezéssel, étrendkiegészítőkkel és meditációs gyakorlatokkal érte el a változást. A feketeleves a múlt héten jött el. Kiderült, hogy a lányom a férjével együtt rendszeresen drogozik, több féle hallucinogén keménydrogot használnak. Egy közös barátjuk adta tovább a lányom unokatestvérének, ő meg egyből elmondta a szüleinek. Szóval tudja már az egész család. A lányomat kérdőre vontam, nem tagadta, sőt, olyat állít, hogy ezeknek a szereknek köszönheti részben a pozitív változásokat és a gyógyulását és sajnálja, hogy nem mondhatta el nyíltan mert nem hiszi el és nem érti meg senki mert nem tart ott ez a "hülye ország". Elvileg 2-4 havonta használják és nem sokkal az esküvő után kezdték. Én teljesen le voltam taglózódva és sírtam is és könyörögtem hogy értse meg hogy az ilyen mámor nem boldogság és azonnal kérjen segítséget akár a sógornőmtől akár mástól. De nem, hajthatatlan. Ironikus mert a nőgyógyász sógorommal íratta fel a fogamzásgátlót éveken át és ő mesélte nekem hogy már azt sem kéri és amikor rákérdeztem, miért nem, akkor azt mondta nem fogja hormonokkal mérgezni magát tovább és többek között azért is volt annyi baja mert 17 éves kora óta szedte ezt a moslékot. De persze a drog nem baj. Teljesen elveszítette a józan ítélőképességét és nagyon nagyon félek mi lesz ennek a vége. Még odáig sem jutott el ésszel és lélekkel hogy legalább a szokványos drogos mondatok elhangozzanak tőle, hogy "bármikor abbahagynám, ha akarnám" vagy hasonlóak, tehát olyan mélyen benne van hogy még szándékot sem mutat az abbahagyásra. A fő probléma az hogy 3 hónapja tudom azt is hogy gyerekvállalással kapcsolatos félelmei sincsenek meg és bele szeretnének vágni ebben az évben a babaprojektbe tehát gyereket szeretnének vállalni ezzel az életmóddal és mentalitással.

A sógornőm szerint az is felmerülhet hogy nem javult az állapota hanem ez a nagy jóllét inkább bipoláris zavar mániás fázisa amit a drogozás váltott ki és jobban kellene neki a segítség mint eddig bármikor.

Mit tehetnék? Hogyan tudnék rá hatni? Teljesen elzárkózó és már közölte hogy hiába zsarolom meg kapcsolatmegszakítással, nem fog hatni rá, tehát lényegében a drogot és a szintén drogos férjét választja. A férjem azt mondja hogy ha más nem működik akkor fel kell őket jelenteni a rendőrségen még mielőtt egy kisbabát belerángatnának a dolgokba mert a babavállalási szándékkal már nem babra megy a játék hanem hadüzenet. Én ezt drasztikus lépésnek érzem. A beszélgetés viszont nem működik. Mi lehetne még tenni? Volt itt valaki hasonló helyzetben?



márc. 27. 16:37
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... ❯❯
 81/193 anonim ***** válasza:
32%

"A pszichedelikus szerek által okozott változások pontosan így működnek, arról is vannak kutatások, hogy akár már egy használat is tartós pozitív változáshoz segít hozzá."


Meg arról is, hogy negatívat.

Felőlem azt szedtek, amit akartok, részemről nem jönnék össze olyannal, aki ilyen-olyan rendszerességgel drogozik.

márc. 28. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/193 anonim ***** válasza:
67%

"Felőlem azt szedtek, amit akartok, részemről nem jönnék össze olyannal, aki ilyen-olyan rendszerességgel drogozik."

Finoman fogalmazva: Ki nem szarja le? :D


"Meg arról is, hogy negatívat."

Én nem mondom, hogy nincsenek rizikói.

De egyelőre úgy tűnik, több a pozitív potenciál, mint a rizikó.

Arra, hogy valakit egy bad trip egy életre megnyomorítson, vagy örökre súlyos pszichiátriai beteg legyen ezekről a szerektől, nagyon kicsi az esély. És az a kicsi esély is csökkenthető lenne, ha szakemberek felügyeletével lehetne igénybe venni ezeket a szereket, arra megfelelő intézményekben.

De már az is bőven csökkenti, ha valaki saját magát képezi, edukálja, és úgy vág bele.

Példának okáért mondjuk legalább alapszinten megtanul meditálni, esetleg autogén tréning gyakorlatok, stb.


Beülni az autóba és kimenni a forgalomba kockázatosabb, mint ezek a szerek.

márc. 28. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 83/193 anonim ***** válasza:
72%

Kérdező, két dolgot írnék neked a szerinted nagybetűs gyógyszerekről.

1. Egyszer írtak fel nekem enyhe szorongásgátlót. Olyan álmatlanságom lett tőle, hogy majdnem megpusztultam, és hiába tettem le, nem múlt el ennyitől. Összesen két hónapig használtam, minimális dózisban. Képzelheted, mennyit segített a szorongásomon, hogy lett egy plusz bajom, igen kellemetlen természetű. Amiből külön kellett kikezeltetnem maga, de ott már gyógyszermentes megoldásokat kerestem (jó kis tanulópénz volt).

2. A sógorom skizofrén. Ismerem 14 éve, azóta az állapota fokozatosan romlik az egyre modernebb "gyógyszerek" felírása mellett is. A szülei minden létező helyre elvitték, hogy segítsenek neki. Most jobb esetben elvegetálgat otthon a családi házban, eszik és tévét néz, szavát sem lehet venni. Mondom, ez a jobbik eset. Rosszabb esetben elmegy hazulról sétálni, és valamikor éjjel jön meg, vagy kiül betegen, mezítláb az esőbe, de olyan is volt már, hogy agresszívvé vált, és megtámadta a saját szüleit.

márc. 28. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/193 anonim ***** válasza:
65%

Aki szorongó az sose fog megváltozni, akkor se ha gyógyszerekkel tompítják, és igen, még arra is rá lehet függni a nyugtatókra.


A legtöbb szorongó ezért lesz alkoholista vagy drogfüggő mert azok még jobban kiütik, mint a gyógyszerek.


És igen, a gyógyszereknek is vannak mellékhatásai.

Pl meghízik valaki az antidepresszánsoktól, és azért lesz depis, mert kövér, ugye milyen remek?

márc. 28. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/193 anonim ***** válasza:
62%

Szoval havi egyszer iszok par froccsot amitol nem vagyok alkoholista.

Evente 1x-2x hasznalunk ilyen olyan kabitoszert amitol drogos vagyok. 😂

Vicces ...

Egyebkent valoban a tarsasagunkban vannak tobbdiplomas emberek is. Pl: Egy ügyvéd, egy fogorvos, egy hegeszto mühely tulajdonosa , egy boraszat tulajdonosa, egy IT-s , egy pincer ,egy irodista, egy grafikus, egy fő állasú anya. Egy par van aki nem is akar gyereket , a tobbieknek vagy van vagy szeretnenek.

Tobbseggel tizen eve ismerjuk egymast. Egyikunknek se jutott eszebe terhesen/gyerektervezes elott/szoptatas alatt barmit bevenni. Es senkinek nem is hianyzott.


Nem kell itt mindjart papot meg ordoguzot hivni. 🤦‍♀️

márc. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/193 anonim ***** válasza:
20%

85.: Elég szomorú, hogy ma már a fiatal értelmiség is így él.

Az alkoholnak van biztonságos mennyisége, sok drognak nincs. Régebben én se voltam absztinens, szerettem időnként még tojáslikőrt meg vermutot is inni, de a sörfogyasztás sokszor az ebédem része volt. Több okból álltam le. Az egyik az volt, hogy féltem attól, hogy lassanként belecsúszhatok az alkoholizmusba. Ugyanis hajlamos vagyok függőségekre. Egyetlen káros függőségem a cukorfüggőség, azzal is kezdenem kell valamit, mert a családom tele van cukorbetegekkel. Az alkohol is egy nagyon veszélyes drog, azért nem lehet betiltani, mert a mi kultúránkban évezredek óta használják és a tiltás csak a bűnözőket erősíti. De én pl. utálom az alkoholt. Másik nagyon veszélyes drog a nikotin. Na, azzal sose kerültem kapcsolatba. Azt se lehet sajnos betiltani.

Az, hogy ti évente egyszer-kétszer használtok kábszert, arról nagyon rossz a véleményem. Ez már ennyire a mindennapok része lett? Értelmiségi körökben? Nem csoda, ha állítólag a felsővezetők egyre nagyobb része kokainozik, a fiatalok füveznek, stb. Ez számomra riasztó.

Egyébként vallástalan vagyok és mérsékelten baloldali, mielőtt azt hinnéd, hogy valami bigott vallásos valaki vagyok.

márc. 28. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/193 anonim ***** válasza:
61%
Az égvilágon semmit nem számít a te véleményed, mivel nem is tudsz semmit a témáról.
márc. 28. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/193 anonim ***** válasza:
86%
Kérdező, ha szerinted csak a betiltott drogok veszélyesek, a gyógyszertárban kaphatók nem, akkor nézz utána kicsit: a heroint az 1800-as évek végén a BAYER gyógyszergyár hozta forgalomba - árulták a patikákban, ORVOSOK ÍRTÁK FEL BETEGEKNEK - mint fájdalomcsillapítót. Egy szóval sem mondom, hogy a heroin nem nagyon veszélyes drog, de azért ne emeljük piedesztálra az antidepresszánsokat és nyugtatókat, mert nem kevésbé veszélyesek azok sem. ...és főleg nem kellene úgy ajánlgatnod a lányodnak, mint a cukorkát, mert nagyon nem cukorka.
márc. 28. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/193 anonim ***** válasza:
72%

Evente 1x2x ... az hol a mindennapok resze ? 🤦‍♀️🤷‍♀️🙄

10x tobb alkoholista van a kozelemben mint amennyi drogfogyaszto. Es azok szama is rettento magas akik ebedhez sort isznak. Ok megse alkeszok? 🤦‍♀️ gyogyszerfuggok aki receptre kapjak a rivot, se aludni se elni nem tudnak tole az rendben van mert legalisan kapjak.

2 nap mulva Nemetorszagban legalis lesz a marihuana. Akkor a Nemet allampolgar baratunkat mar nem fogod drogosnak nevezni mert mar legalis? 🤔


Ertem , hogy 0 fogalmad van a kabitoszerekrol es azok hasznalatarol. Nem is kell , hogy tudj rola, isten ments , hogy barmit is hasznalj. De vagy legyel tajekozotabb vagy ne legyen velemenyed.

Mert nagyon rossz iranyba gondolkozol.

márc. 28. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/193 anonim ***** válasza:
72%

Ja es a drogoknak is van biztonsagos mennyisege. Pont mint az alkoholnak.

Eljuk az eletunket , dolgozunk, neveljuk a gyerekeinket , vezetjuk a haztartast, onkenteskedunk , ki emberek ki allatok korul. Mi epp heti 3x edzunk. De van aki heti 4x 20 km fut.


Kerlek mondd el az eletunk melyik reszere van rossz hatassal az az ordogtol valo bunos evi 2x bulizas ? 😀

márc. 28. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!