Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogyan menthetném meg a 28...

Hogyan menthetném meg a 28 éves lányomat? (hosszú és érzékeny téma)

Figyelt kérdés

Mindig is problémás volt a családunk bizonyos okokból. A lányom nagyon okos, értelmes, taníttattuk de sajnos felnőttként szorongásos zavarai lettek amelyek korlátozták az életterét. Nem sok helyre járt el, persze el tudott menni bárhová csak nem szívesen tette. Úgy volt vele, hogy szeretne gyereket, de mégis úgy döntött, hogy nem, mert nem mert belevágni. 7 éve van párja is, aki 2 éve a férje. A sógornőm pszichiáter és az ő férje pedig nőgyógyász. Ez azért tartozik hozzá a történethez, mert a sógornőm ezerszer felajánlotta neki, hogy segít gyógyszerekkel kikezelni a problémáját, nagyon sokat segítene az életminőségén, 2 félét kellett volna szednie, de állandóan nemet mondott a feltételezett mellékhatások miatt, és azt is mondta, nem szeretne az agyában tartós kémiai változást. Szóval elfogadtuk hogy olyan amilyen.

A lányom mentális egészségében drasztikus változás állt be az elmúlt másfél évben. Már nem szorong, sokkal jobban étkezik, utazgat, tele van energiával, kivirult. Nagyon örültünk neki. Azt mondta, hogy tudatos étkezéssel, étrendkiegészítőkkel és meditációs gyakorlatokkal érte el a változást. A feketeleves a múlt héten jött el. Kiderült, hogy a lányom a férjével együtt rendszeresen drogozik, több féle hallucinogén keménydrogot használnak. Egy közös barátjuk adta tovább a lányom unokatestvérének, ő meg egyből elmondta a szüleinek. Szóval tudja már az egész család. A lányomat kérdőre vontam, nem tagadta, sőt, olyat állít, hogy ezeknek a szereknek köszönheti részben a pozitív változásokat és a gyógyulását és sajnálja, hogy nem mondhatta el nyíltan mert nem hiszi el és nem érti meg senki mert nem tart ott ez a "hülye ország". Elvileg 2-4 havonta használják és nem sokkal az esküvő után kezdték. Én teljesen le voltam taglózódva és sírtam is és könyörögtem hogy értse meg hogy az ilyen mámor nem boldogság és azonnal kérjen segítséget akár a sógornőmtől akár mástól. De nem, hajthatatlan. Ironikus mert a nőgyógyász sógorommal íratta fel a fogamzásgátlót éveken át és ő mesélte nekem hogy már azt sem kéri és amikor rákérdeztem, miért nem, akkor azt mondta nem fogja hormonokkal mérgezni magát tovább és többek között azért is volt annyi baja mert 17 éves kora óta szedte ezt a moslékot. De persze a drog nem baj. Teljesen elveszítette a józan ítélőképességét és nagyon nagyon félek mi lesz ennek a vége. Még odáig sem jutott el ésszel és lélekkel hogy legalább a szokványos drogos mondatok elhangozzanak tőle, hogy "bármikor abbahagynám, ha akarnám" vagy hasonlóak, tehát olyan mélyen benne van hogy még szándékot sem mutat az abbahagyásra. A fő probléma az hogy 3 hónapja tudom azt is hogy gyerekvállalással kapcsolatos félelmei sincsenek meg és bele szeretnének vágni ebben az évben a babaprojektbe tehát gyereket szeretnének vállalni ezzel az életmóddal és mentalitással.

A sógornőm szerint az is felmerülhet hogy nem javult az állapota hanem ez a nagy jóllét inkább bipoláris zavar mániás fázisa amit a drogozás váltott ki és jobban kellene neki a segítség mint eddig bármikor.

Mit tehetnék? Hogyan tudnék rá hatni? Teljesen elzárkózó és már közölte hogy hiába zsarolom meg kapcsolatmegszakítással, nem fog hatni rá, tehát lényegében a drogot és a szintén drogos férjét választja. A férjem azt mondja hogy ha más nem működik akkor fel kell őket jelenteni a rendőrségen még mielőtt egy kisbabát belerángatnának a dolgokba mert a babavállalási szándékkal már nem babra megy a játék hanem hadüzenet. Én ezt drasztikus lépésnek érzem. A beszélgetés viszont nem működik. Mi lehetne még tenni? Volt itt valaki hasonló helyzetben?



márc. 27. 16:37
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/193 anonim ***** válasza:
61%

Azta hűha ez nagyon durvaaa... huszoneves hazaspár 2-4 havonta bulizik egyet !!! Pokolra veluk azonnal rendorseg , gyorsan hamar tomjuk tele antideprenszassal es kedelyjavitoval mert az sokkal jobb hat azt megis csak egy órvós irta fel...

Ugyan mar ...

Mi a harmincas evek elejen járo hazaspar vagyunk. Van egy 8 eves gyerekunk is. Es igy is megesik fel evente , hogy beleszaladunk egy jo 2 napos buliba. Termeszetesen a gyerek ilyenkor a mamanal van.

Ferjem a horgaszhaverjaival negyedevente eljar horgaszni 3-5 napra ilyenkor ott is elokerulnek az altalad irt szerek.

Egyebkent mindketten tisztessegesen dolgozunk, alkoholt alkalom adtan iszunk, nem dohanyzunk. Szeretetben egyutt neveljuk a gyerekunket .

Nincsenek drogproblemaink. Sosem vennénk be egy almos kedd este semmit. evente parszor bukiba vagy olyan nyaralason ahova a baratokkal megyunk. Akik mind ugyan ez a korosztaly , ugyan ez az eletvitel, van akinel gyerek is van , van akinel nincs. De ott a nyaralason mindenki kiereszti a gozt. Bulizunk fetrengve rohogunk. Aztan kipihenve hazamegyunk.



Persze gyogyszerekkel amik nagyobb es rosszabb fuggoseget okoznak azzal tomned mi ? Csak mert a szent doki sogornod azt mondta... fogamzasgatlot meg en is abbahagytam 7 ev utan. Egyszeruen nem tesz jot hosszutavon.

Mint ahogy a pszicho gyogyszerek sem. Arrol aztan ko kemenyen le kell szokni.

A gyogyszerfuggoseg kemeny dolog. Hihetetlen , hogy annyira buta vagy es korlatolt, hogy elobb hajszolnad a lanyodat egy kemeny eveken at tarto gyogyszerfuggosegbe mint inkabb tajekozodnal es hagynad a pics@aba , hogy negyedevente egyszer bulizott egy jot.

márc. 28. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/193 anonim ***** válasza:
69%

Idejottek a drogosok onigazolni? Wow. Hat ezt hol lattad? Az igazi drogosok (=fuggok) nem gyakorin kommentelgetnek,hanem epp a kovetkezo adagot hajtjak. Jo lenne oket sem ilyen masszivan kollektive lenezni, ok is csak emberek,akiknek sulyos problemaik vannak (foleg gyerekkorbol, bantalmazas stb),es a droggal a fajdalmukat probaljak enyhiteni. Nyilvan rossz modon, de egy kis empatia nekik is juthatna.


Viszont amirol itt szo van, es paran itt "vedjuk", az nem ez a kategoria. Drog es drog kozott van kulonbseg. Eg es fold az opiatok (~heroin) es a pszichedelikumok, amit a lany hasznal alkalomszeruen. Ez utobbiak se veszelytelenek persze, foleg ha valakinek nem diagnosztizalt vagy oroklott lappango mengalis betegsege van,azt elo tudjak hozni. Es vannak bad tripek is. De a kerdezo lanya nem tonkrement a gombatol, hanem ugy erzni, sinre kerult az elete. Es ez nem ritka. Szerintem csak a kerdezo gondolkodasat probaljuk formalni kicsit,a vilag nem fekete-feher.


Es hogy drogosok lennenk? Ezek a szerek nem kemenyek, kb pont arrol beszelgetunk, hogy valaki 2-4 havonta alkoholt iszik, netan meg be is rug olyankor - es akkor jajj o alkoholista... Ez utobbit a kerdezo se allitana valoszinuleg. Miert? Mert az alkohol legalis. Holott bizonyitottan sulyos fizikai fuggoseget tud okozni, ami a pszichedelikumoknal nem igy van. De a nikotin ugyanez. A legalis - illegalis kategorizalasrol is lehetne akar kulturalt vitat is folytatni, errol is talal a kerdezo - persze nem a gyakorin.

márc. 28. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/193 anonim ***** válasza:
82%

1 problemas megallipizast lattam is u.n. "drogostol", vagyis errol az oldalrol ervelotol: hogy "akar heroinozhatnanak is". Ez meredek, a heroin tok mas szer.


A masik kiegeszites, valaki irta, hogy buliznak 2-4 havonta, na es. Oke,lehet, hogy buliznak is, nemelyik pszichedelikummal bizonyos mennyisegig lehet. De pl az ayahuascat is irta a kerdezo,hogy hasznal a lanya neha - na abbol nincs bulizos adag :) Ez, es a tobbibol a nagyobb adag amolyan elvonulos szer, tuz kozul az erdoben, kvazi szertartasos korulmenyek kozott hasznaljak, tobbnyire onmegismeres/spiritualis fejlodes celjabol, es azt a celt tudja is teljesiteni a cucc.

márc. 28. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/193 anonim ***** válasza:
34%

Valamiert azt gondolom,hogy a kerdezo jobboldali erzelmu,ezert direkt nem "libernyak mediabol", hanem a mar NERes indexbol itt van 2 temabavago cikk.

Sajnos nalunk sehogyse hozzaferheto orvossal ez a terapia, de a szer attol meg hozhat eredmenyeket.



[link]


[link]



Es ez is egy elmelet:


[link]



:)

Mit szolsz, kerdezo?

márc. 28. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/193 anonim ***** válasza:
78%

Kerdezonek mindegy mit mondunk. O elkonyvelte a lanyat drogosnak. A szuper doki sogorno meg az isten amiert napi 2 addiktiv gyogyszerrel akarja tomni.


Van egy ismerosom. X betegsege van a lányanak. Mar egy evvel ezelott mondtam hasznaljon CBD olajat, artani nem fog, max nem hasznal.

Nagyon kiakadt, hisz , hogy kepzelem , hogy marihuanaval fogja tomni a lanyt... 🤦‍♀️

Nos mara oda jutottak , hogy a dokinak sincs otlete. Mult heten javasolta a CBD olajat.

Na az ismerosom rogton fel is hivott , hogy hu de jo ezt javatasol a doki. Es mennyivel jobb lesz mint a sok gyogyszerrel tomni.


Szoval miota az ORVOS AZT MONDTA azota nem fű , nem felhaborito.


Na a kerdezo is pont ugyanilyen lehet.

márc. 28. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/193 anonim ***** válasza:
73%

Igen, az meglehet.

De a gyakorin vagyunk, hatha olvassa olyan is, akimek atmegy ebbol valami ;)

márc. 28. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/193 anonim ***** válasza:
13%
Szia kedves kérdező. Újból írok neked, mert ez a belemenős, helyenként durva, legtöbbször igazságtalan kommentelés elkeseríthet téged. Most már úgy látom, - amit előttem is írtak, - hogy összeállt itt egy drogos, sokszor durva, sértegetős banda. Van közöttük szadista és sátánista is. Mióta itt vagyok a gyakorin, másokkal is ugyanezt csinálják masszívan, kitartóan. Több embernek összetörték itt a lelkét, mert lelketlenek. Én viszont vígasztallak, amit kérdeztél helyénvaló és fontos. Jó anyának tartalak. Felelősek vagyunk egymásért szeretetben segítőkészen. Te is ilyen mentalitású vagy. Örülök, hogy ilyen felelősen gondolkodsz, és viszonyulsz másokhoz. Ami pedig a "problémás családodat" illeti, nincs olyan család, ahol ne lenne probléma, csak nem mindenhol érzékelhető. Végül nektek is ajánlom, hogy térjetek a jóságos ISTENhez, és Ő testileg és lelkileg is gondot visel rátok. Szeretettel Juhász Paci Laci.
márc. 28. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/193 anonim ***** válasza:
10%

62.: Igen, azért írtam az önigazolást, mert ez a véleményem. Aki drogokkal él, még ha alkalomszerűen is, érthető módon tagadja, hogy ez probléma lenne. Igazolni kell a viselkedését, bemagyarázza, hogy ez nem is olyan rossz, sőt jó. Amúgy én empatikus vagyok a drogosokkal, nem nézem le őket, csak tudom, hogy ez attól még rossz és veszélyes szokás. Egyszerű pszichológia ezt tenni.

Amúgy nem lehet ma már bulizni drogok és alkohol nélkül? Nem lepődnék meg, ha kiderülne, felsőfokú végzettségűek vagytok. Tanult körökben is egyre gyakoribb a drogos életvitel.

Az alkohollal ugyanúgy vigyázni kell. Én pl. évek óta teljesen absztinens vagyok, arra a méregre nincs szükségem. Másrészt az alkoholizmus is alattomosan alakul ki. Az is lehet az, aki minden este megiszik egy-két pohár bort, mert ha hiányérzete van, akkor már az.

Amúgy nem úgy tűnik, hogy a kérdező lányának sínre került volna az élete, komoly szorongásos zavarai vannak. Lehet, hogy eleve is voltak neki, de a szerek használatától még betegebb lett (ezért ne kezdjen senki drogokkal öngyógyításba). Ilyenkor indokolt lehet antipszichotikumok szedése. Azok ugyanúgy drogok, de vannak esetek, amikor jobb használni őket, mert maga a betegség kezeletlenül több kárt okoz. Emiatt vénykötelesek ezek a szerek, mert ezekkel is előszeretettel drogoznak sokan. Pl. ott a tramadol, ami egy erős opioid fájdalomcsillapító, de az illegális drogpiacon is népszerű.

Aki jót akar magának, a fentebb felsoroltakat elkerüli, nem engedi, hogy függő legyen. Antidepresszánst is csak nagyon indokolt esetben, receptre vesz be.

márc. 28. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/193 anonim ***** válasza:
70%

68.

Nem azt irja, hogy betegebb lett a lanya, hanem hogy jobban van. Olvasd ujra a kerdest.

Igen,nekem van diplomam. Amim nincs, az a drogos eletvitel. Alkoholista ugyanugy nem vagyok, havonta 1-2x megiszok egy sort. Ugye alkoholistanak te se mondanal? Pszichedelikumokat pedig ennel is sokkal ritkabban hasznalok. Felnottkent es felelosen.


A hitteritonek: nem jo anya a kerdezo a kerdese alapjan, hanem szemellenzos es a sajat lanyabol csinal maganak ellenseget, tok foloslegesen. Plusz leirja, hogy problemas a csaladja, amit pedig o teremtett, es ez neki tok oke - az meg nem, hogy a lanya ebbol igyekszik kigyogyitani magat, mert a modszer nem tetszik neki.

márc. 28. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/193 anonim ***** válasza:
22%
65.: A CBD olaj nem tartalmaz tudatmódosító komponenst. Azzal semmi baj sincs. De az LSD meg az ayahuasca nem ez a kategória.
márc. 28. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!