Ilyen esetben hibás a szülő?

"Nem azért, hogy támogassanak, hanem hogy másnap reggel már ne az utcán ébredj"

Egy és ugyanaz.

Te döntöttél úgy ahogy, ne kend másra.

Választhattad volna azt is, hogy máshova mégy, koliba költözöl, dolgozol mellette. Ezrek megtették már, hogy mindenféle szülői támogatás mellett elvégeztek egy egyetemet.

A hátáron túli volt csoporttársaim egy része is így csinálta.

nem azt mondom hogy a verés a gyerekkorban természetes,de engem megaláztak, tárgyakkal dobáltak miegymás és egyszer anyámról kellett leszedni az apámat, aki megakarta fojtani. A suliban ráadásul gyűlöltek, mert szegény voltam és az egyik gyerek "gorillái" pedig fenyegettek. Mégis ellenálltam és csak az lebegett előttem, hogy lesz majd jobb is, nekem is lettek volna pánikrohamaim,de mindig azt mondogattam magamnak, hogy ez most luxus lenne (hogy én pánikot kapok és ezzel kivonom magamat a problémából ahelyett, hogy megoldanám) és menni kell előre. Ilyen helyzetben az ember kénytelen megacélozni az idegeit nincs mese, mert nem fog más segíteni.Most is egy okj-én a tanár(aki egyben a szakma szövetségének elnöke, szóval minden igazat ad neki) valamiért rühellt és ott tett keresztbe ahol tudott, lelkileg tönkrementem volna,de mindig hajtott előre a dacosság, hogy csak azért is megmutatom neki. Át is mentem és kiderült nem is gyűlölt, hanem tehetségesnek tartott-.-"

off: tapasztalat, az ember azt tapasztalja/érzékeli amit látni akar vagyis amit a félelme kivetít. Lehet nem is gyűlöl ott senki, max elhidegülnek tőled, mert érzékelik, hogy depis vagy és normális emberi reakció, hogy kerüljük a beteg embereket

Ez már nem az első kérdésed.

Ilyen nehéz megemészteni, hogy a döntéseidért te vagy a felelős és ha a mindig a könnyebb ellenállás irányába mész (esetedben inkább mentél arra a szakra, amiben támogattak ahelyett, hogy megpróbáltad volna egyedül)... akkor sose fogod elérni, amit akarsz?

Láttam már olyan 50 éves nőt, akit folyton megaláztak, lelkileg és fizikailag bántalmaztak, és egy élő roncs lett. Antidepresszánsoktól függ, folytonos rémálmai vannak, ha csak egy másodpercre is belegondol a múltjába remeg, sírógörcse lesz. Ezzel csak azt szeretném mondani,hogy nem, nem mindrnki képes túltenni magát a bántalmazásokon.

Lehet, hogy te is egy érzékenyebb "gyerek" vagy, ezért éled meg a jelenlegi helyzeted ilyen szörnyen. De hidd el, még távolról sem vagy a legrosszabb helyzetben. Ismerek olyan embert, akit nem tudtak pénzelni a szülei, ezért nem mehetett egyetemre és dolgozni kényszerült 18 éves korától, olyan ikerpárt,akik nem mehettek egyszerre egyetemre, mert a szülők csak egy gyereket tudtak pénzelni. És nem hogy az olcsóbb egyetemre kényszerültek a szülők pénzéből, hanem dolgozni, önerőből. Szóval azért hálás lehetnék, hogy végképp mehetsz egyetemre, és tanulhatsz.

Én pl olyan helyzetbe kerültem 18 évesen, hogy dolgoznom kell, elvált szülők gyerekeként, mert nem hogy egyetemre, normális megélhetésre sincs elég pénzünk, apám pedig kijelentette, hogy az áhitott egyetememet nem finanszírozza, mert nincs vele kibékülve.

A te megkérdezésed nélkül pedig szüleid nem dönthetnek abban, hogy hol és mit tanulj tovább. Papíron nagykorú vagy, a te aláírásod illetve jelenléted kell ahhoz, hogy felvegyenek az adott egyetemre, illetve a te jelenléted a felvételiken. Ebbe nem kényszeríthetnek bele. Ezek mellett pedig létezik az állami támogatottság, a stippendium, ami ilyen helyzetekben kifejezetten előnyös. Ha kevés a szülők havi jövedelme, több gyerek van a háznál, a szülők elváltak, jók a tanulmányi eredményeid, ezek mind mind növelik a havi összeget, amit kapsz, csak ugye ezt el kell intézni. Egy kòzeli ismerősön a stippendiumból él meg Pozsonyban, mivel szülei nem tudják támogatni anyagilag, és nem is várja el tőlük! 19 éves, egyetemi hallgató, megküzd a jó jegyekért, nincs se érzelmi, se anyagi támogatása, és mégis vidáman el tud élni egy drága városban.

Tehát. Te is választhattad volna a stippendiumot, hogy ne függj a szüleidtől, azt, hogy dolgozol, vagy esti tagozaton dolgozol és közben munkát válalsz. És bár a szüleid elméletileg kötlesek lennének téged eltartani, míg diák vagy, egyszerűen nem mindenki képes rá. Van, hogy önerőből kell megküzdeni a céljainkért és nem támaszkodhatunk anyucira meg apucira.

A depressziódat pedig kezeltetni kéne, irány a pszichiáter,aki orvosságokat ír majd fel a problémáidra.

A szlovák tanárokról meg annyit, hogy bár nem sokan, de vannak, akik azért nem engedik át a diákot, mert magyar, vagy ezért kap rosszabb jegyet. De ha nem hangoztatod, hogy te igenis magyar vagy és nem kezdesz el vitatkozni a professzorral a magyarságodat illetően, még az is lehet, hogy észre sem veszi majd, hogy magyar vagy.

Igen felelős.

Fontos kérdés, mikor, hány éves korától kezdődött a bántalmazás, minél korábban, minél durvább volt,annál mélyebb nyomot hagyott a gyerek személyiségfejĺődésében.

Súlyingadozás,hallucinációk.

Itt bizony már komoly dologról van szó, sok elfojtott agresszióról,lelkiekben fel nem dolgozott traumáról.

Szinte minden felnőttkori viselkedési problémának a gyerekkorban keresendő az oka.

Rossz gyerek nincs,csak rossz szülő.

A gyerek sorsáért ugyan már nem felelős, mert a gyerek nagykorú lett, de azért igenis,hogy egy önbizalomhiányos,rossz önbecsülésű,mentálisan labilis felnőtt lett belőle,aki a felnőttkori problémáival sokkal nehezebben birkózik meg,mint egy átlagos gyerekkorú fiatal felnőtt.

Az ilyen "szülőnek" börtönben a helye.

Kedves #18-as, nem okvetlen veszik észre, elég, ha helyesen ragozol, nem erőlteted a magyar A és E betűket, illetve nem csak szökőévente hallod a nyelvet. Aztán maximum ráfoghatod, hogy tájszólás.

Bocsánat az Off-ért.