Ha az anyám kiskorom óta nem tudott velem kedves lenni, nem éreztem, hogy őszintén szeretne, elfordultam tőle, és ő rámhagyta, nem foglalkozott velem, jogos a hozzáállásom?
Húszas éveim elején járok, önállósodás előtt, le kellett zárnom ezt a témát valahogyan. Soha nem éreztem anyámnak, nem tudtam rá úgy tekinteni, csak egy ember volt számomra, aki eltartott és elkényeztetett.
Kiskorom óta nem is beszélgettünk szinte semmiről, úgy érzem elhidegült a kapcsolat, eltávolodtunk egymástól, és nem szeretem, nem kedvelem. Az alapvető tiszteletet megadom neki, de csak úgy vagyok rá képes tekinteni, mint két ember akik segítik egymást. Úgy gondolom, nem szakítanám meg vele "végleg" a kapcsolatot, csak olyan szinten, hogyha segítségre szorul, akkor hálából segítek neki, viszonzásképp.
Lelkileg sérültem emiatt, és nem tudtam beilleszkedni, de túl vagyok már ezen, nem hárítom a felelősséget. Attól még, hogy elkényeztetett, nem volt jó gyerekkorom, magamtól túl esetlen voltam.
De felköszönteni nem tudom, ajándékot sem venni neki, mert nem kedvelem, és beszélgetni sem esik jól vele, látni sem őt. Ez gond, vagy rendben van így?
válasza:
válasza:Utolsó, elbizonytalanítottál. De én nem fogom tudni őt megváltoztatni. Ha nem elégedett az életével, nem tud őszinte lenni. Tényleg van egy rossz személyisége, amivel képtelen vagyok szimpatizálni. Össze vagyok zavarodva. Ő is csak egy ember, miért kéne "ráerőltetnem" magam... Felnőtt ember volt, miért nem találta ki, hogyan tegyen ez ellen valamit, még időben, úgy tűnik, mintha "lemondott volna" a gyerekéről.
Változtatni a hozzáállásán, a személyiségén az luxus. Változzon a gyerek mi... Érzelmileg, emberileg kihez alkalmazkodjon?
Voltak egyébként apróságokról, hétköznapi dolgokról beszélgetések, de nagyon nehezen értettük meg egymást. Jót nem tudtunk még beszélgetni. Zavaró a stílusa, gondolkodásmódja számomra.
A bántás, és a lekezelés is érdekes szeretetnyelvek, képtelen belátni, ha hibázik.
Nem lehetek szakember, hogy rendbehozzam. Lehet képtelen az érzelmekre, semmi empátia nincs benne.
Mikor belegondolok, ha adnék neki ajándékot, akkor "félreértené", hogy az eddigieket jól csinálta, és belátnám vele, hogy én szúrtam el... Ő pedig tökéletes.
válasza:Figyi, neked két választásod van. Vagy te is elfordulsz anyádtól, és akkor mehetsz egyedül a világba, vagy megpróbálod megoldani a problémát. Megváltoztatni nem fogod anyádat, mert senkit nem lehet, kizárólag saját magadat. Játszhatod tovább a sértett önérzetű, frusztrált tinit, vagy ha felnőttnek érzed magad, kérhetsz segítséget mondjuk pszichológustól, olvashatsz ilyen jellegű könyveket, tanulmányokat, hogy megérthesd, mi játszódik le benned, és mit érezhet anyud. Ha van egy kis intelligenciád, akkor látod a problémát; és ha fontos, akkor megoldást is keresel rá.
Én ugyan nem vagyok pszichológus, meg hát a távolból nyilván senki nem fog diagnózist felállítani, de első körben hasznos, ha abból indulsz ki, hogy anyud szeret téged. Mert az emberek általában erre vannak berendezkedve, hacsaknem frusztrált zsebdiktátorok, esetleg pszichopata állatok. Reméljük, anyud egyik kategóriába se tartozik. Az, hogy elkényeztetett, az esélyes, hogy a szeretetének jele, csak pont nem azt adta, amire neked szükséged volt. Ettől még simán lehet jófej, csak sok a sérelem. Valószínűleg benne is, csak te meg erre nem vagy kíváncsi, mert a sajátjaid jobban érdekelnek. Ilyenformán semmiben nem vagy különb nála, főleg akkor, ha úgy állsz hozzá, hogy "nekem van bajom, ő változzon, oldja meg". Ettől még te is lehetsz simán jófej, csak egymásra kéne találnotok, nem pedig azon agyalni, hogy jogos-e, hogy anyámnak nem adok ajándékot, mert akkor megjutalmazom az eddigi viselkedését (mondjuk reméljük, azért anyádnak több intelligenciája van, mint egy kutyának, mert ezt maximum náluk szoktuk alkalmazni, meg legfeljebb nyolcéves gyerekeknél). Ha kicsit fejleszted a személyiségedet, mindjárt szimpatikusabb leszel neki is. Meg ő is neked..
válasza: válasza:Köszönöm a válaszokat, tisztább lett a kép. Tényleg az egész eddigi éveimre kihatással volt ez, hogy nem kaptam szeretetet, nagyon csúnyán benéztem mindent idáig... :( Azon vagyok minden erőmmel, hogy rendbehozzam, és teljes értékű emberré váljak.
Nekem egyre inkább az tűnik szembe, mintha nem úgy reagálna a dolgokra, mint ha nem lenne semmi problémája. Szóval érzelmileg gondok lehetnek nála, sokat "színészkedik", próbál manipulálni, de mintha nem is venné ezt észre. :( Furcsa. Mindig ilyen volt. Megbántam, hogy haragudtam rá, és közben hárítottam rá a felelősséget, racionalizáltam a külvilágot és behúzódtam az álomvilágomba, nem kezdtem el kiskoromban már jobb irányba változni. Temperamentumos voltam, alacsony érzelmi intelligenciával. Már ki tudja hol lennék... Bár, még mindig jobb, hogy magamba fordultam, mintha drogoztam volna, vagy rossz társaságba kerülök. Nem sajnáltatom magam, hibáztam.
Apámat nem is kereste, nem láttam pici korom óta, róla semmi jót nem hallottam, de nem is keltett bennem jó benyomást kiskoromban, talán most sem keresném, főleg nem ennyi idő után. Ő is hasonló szülő, problémákkal, ivott is...
Mint anyám már szerintem nem fogok rá tudni tekinteni. Nem tudom, hogy képes lennék-e rá. Abban a korban vagyok már, hogy fel kell tudnom találni magam, milyen irányt vegyen az életem, stb. De ezen is vagyok gőzerővel jó ideje... Lehet nem is tudna nekem segíteni ezekben a dolgokban, csak apróságokban, amire magamtól is rájövök. Arra gondolok itt, hogy mintha nagyon más világban élne, mint amilyet én magaménak szeretnék tudni, és így nehezen jövünk ki. Totál más értékrend, életfelfogás. De ha én meg akarnám őt változtatni, akkor neki szembe kéne néznie az egész eddigi életével, és csak a megkeseredettséget látom rajta... Ebbe sokan belebuknak, nekem sem volt egyszerű az eddig "kiesett" elszúrt éveket feldolgoznom.
válasza: válasza:Szia!
Jó olvasni, hogy nem vagyok egyedül ilyen helyzetben, bármennyire is szarul hangzik ez:D Az én környezetemben mindenkinek tökéletes családja volt, mindig kilógva éreztem magam,és magamat hibáztattam,hogy nekem nem olyan.
Teljesen korrekt amit érzel és ahogyan viszonyulsz hozzá. Én csak most fogok költözni, de nem fogom keresni anyámat,az fix:D
Egyébként egy pszichológus sokat tud segíteni. Nem abban,hogy kezdj el felé közelíteni,hanem abban, hogy ezeket a dolgokat végleg rendbe tedd a fejedben. Adna egy olyan biztosságot, ami után már nem kell kiírni ide ilyen kérdéseket a vadidegen emberekhez, akiknek nem ismernek (én sem). Egy terapeuta tényleges segítséget tud adni a szaktudása miatt. Itt bárki bármit mondhat, attól az még nem lesz helytálló.
:) Remélem valamit segítettem.
Köszönöm. :) Fogok majd járni terápiákra, csak a jó szakembert meg kell fizetni, és én jó szakemberhez szeretnék. Akármelyik pszichológussal nem vagyok egy hullámhosszon. (Tapasztalat.)
Szerintem egy "elégséges" szintre sikerült eljutnom magamtól, főleg mióta kiírtam ezt a kérdést. Olvasok még könyveket, aztán majd elválik.
Furcsa ez az ajánékozás, ünnepek, köszöntések is, úgy nőttem fel, hogy ezeknek nem éreztem az értékét, ha kaptam, akkor őszinetséget nem éreztm mögötte, olyan semmitmondó volt. Valószínűleg azért, mert nem kaptam meg a kellő szeretetet, odaadást, és így eléggé "eltörpültek" ezek a gesztusok. Úgy érzem, akit szeretnék, például a páromat később, vele menne őszintén, kellemesnek találnám én is, és akkor "tudnám" mit adok neki ezzel, nem csak egy üres cselekvés lenne, mint idáig minden.
Ha elfogadom, hogy anyám egy "másik világban él", elfogadom őt egy valahogyan működő embernek, megértem, akkor tőle függetlenül tehetnék gesztust, csak teljesen máshogyan értelmezné, mint én. Van neki egy gyereke, akiről hisz valamit, aki nem én vagyok. Így tudnám őt megajánékozni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!