Ha az anyám kiskorom óta nem tudott velem kedves lenni, nem éreztem, hogy őszintén szeretne, elfordultam tőle, és ő rámhagyta, nem foglalkozott velem, jogos a hozzáállásom?
Húszas éveim elején járok, önállósodás előtt, le kellett zárnom ezt a témát valahogyan. Soha nem éreztem anyámnak, nem tudtam rá úgy tekinteni, csak egy ember volt számomra, aki eltartott és elkényeztetett.
Kiskorom óta nem is beszélgettünk szinte semmiről, úgy érzem elhidegült a kapcsolat, eltávolodtunk egymástól, és nem szeretem, nem kedvelem. Az alapvető tiszteletet megadom neki, de csak úgy vagyok rá képes tekinteni, mint két ember akik segítik egymást. Úgy gondolom, nem szakítanám meg vele "végleg" a kapcsolatot, csak olyan szinten, hogyha segítségre szorul, akkor hálából segítek neki, viszonzásképp.
Lelkileg sérültem emiatt, és nem tudtam beilleszkedni, de túl vagyok már ezen, nem hárítom a felelősséget. Attól még, hogy elkényeztetett, nem volt jó gyerekkorom, magamtól túl esetlen voltam.
De felköszönteni nem tudom, ajándékot sem venni neki, mert nem kedvelem, és beszélgetni sem esik jól vele, látni sem őt. Ez gond, vagy rendben van így?
válasza:Na most itt mindenki engem fog megkövezni, de én is ilyen vagyok csak én vagyok az anya. És mint ha csak a lányom meg az én kapcsolatomat írtad volna le. Tudod az a baj, hogy egyik a másik allaspontját sosem fogja megérteni. Nem, én nem tudok bújni, ölelkezni nem megy. Egyfelöl ami a nagy baj, hogy nem vagyok ilyen. Abszolút. Erröl nem tehetek és ő sem.
Másrészt a hatszázkilencvenedik ajtóbecsapás üvöltözés után nem is megy. Ha kérdezem mi változzon otthon, hogy ő is változzon jön a "semmi" "mindegy" " kit érdekel"
Na így nem lehet normalizálni egy emberi kapcsolatot. Mert ez is olyan mint egy párkapcsolat pl. ha folyamatosan lefele van építve le fog épülni. Azért mert anya-gyerek még nincs feltétlen szeretet stb. Mert nem, nem tudja az ember évek sértettséét semmibevételét lenyelni.
Szóval mi is már csak együtt lakunk szinte. Belefáradtam.
válasza:Az utolsónak reagálnék csak annyit, hogy egy anya-gyerek kapcsolatban mindig az anya volt előbb. Ez tény,ezen nem is lehet vitatkozni, ő hozta létre a gyereket, amivé a gyerek lett az az ő saját nevelése és felelőssége is. Sose a gyerek okolandó egy szar szülő-gyerek viszony miatt. Ha csapkodja az ajtót,okkal csapkodja, ha nem szól hozzád, okkal teszi azt is. És mivel az anya nem tudott konstruktív megoldást találni a problémára, a gyerek se nagyon fog tudni,hiszen nincs mintája erre. A pszichológiának elég sok iskolája van, de azzal nagyjánból mindegyik egyet ért, hogy a szülőktől indul minden.
Persze ezt a gyerek, ha felnő, (sokszor sajnos szakember segítségével csak), át tudja írni a fejében hogy a jövőben egy egészségesebb megküzdési módot találjon magának, és közelíthet a szülőhöz, de ha az ebben nem partner,mert nem látja a fától az erdőt (továbbra se), akkor ott nincs mit tenni.
A kérdezőnek: Én tudok ajánlani nagyon profi (és sajnos nem is olcsó) szakembereket, akik Pesten praktizálnak. Saját tapasztalatból írom, hogy kegyetlen jók és megéri azt a sok pénzt:) Ha érdekel, privátban elküldöm az elérhetőségeiket:)
Köszönöm, hogy megosztottad ezt. Jutott már eszembe az, hogy mi egyszerűen csak kifogtuk egymást, rossz értelemben. Nem illünk össze. Más családban láttam olyat, ahol az elvált szülő talált párt magának, de ez nem oldotta meg közöttük, a gyerekével a viszonyt, nem javított rajta.
Úgy érzem az eltelt idő, a sok sértettég a legnagyobb gond, talán, ha kezdetektől fogva nem erőltette volna anyám a "szülő szerepet", akkor más lenne a helyzet, hagyott volna jobban kibontakozni engem, amellett, hogy igyekszik arra törekedni, hogy a saját utamat találjam meg. Nagyon a saját nézőpontjából indult ki, nem vonatkoztatott el tőle, és én sem a sajátométól. Mindenki ragaszkodik a saját "önmegvalósításához", és ha a szülő az útjában áll, abból semmi jó nem sül ki. Asszertivitás kellett volna, csak már "késő". Vagy túl behódoló/passzív a szülő, vagy túl fenyegető/agresszív. És nehéz megbocsátani, felvállalni ennyi időt, bántást, és azok következményét... Talán az utóbbi a legrosszabb.
Kicsit paradoxon, de az én anyám ott szúrta el, hogy részben (amiben nem kellett volna) felnőttként kezelt kiskoromtól kezdve, mintha mindent tudnom kéne, és tudnám magamtól mit csinálok (közben csak egy tudatlan kisgyerek voltam), más részben pedig túlzottan befolyásolni akart, már szinte helyettem gondolkodni, túlzottam féltett. Nehéz dolog lehet ez a gyereknevelés... Rendben kell lenni hozzá érzelmileg, tudni bánni az emberekkel, stb. És magunba nézni, mert a gyerek megérez rajtunk szinte mindent, ösztönösen, és ott fog "kikezdeni".
Köszönöm az ajánlatot. :) Egyelőre még nincs rá kellő jövedelmem, de igyekszem. Most is azon vagyok, írom át magamban ezt a sok "rosszat"... Ami eddig mérgezett. Tegnap kicsit megsirattam a múltbeli önmagam, csak azt, hogy akkor mit élt át az a gyerek, de lapoztam hamar, ez az élet. :)
Nekem is voltak sajnos bőven "kitöréseim". Temperamentumos voltam nagyon. Passzív agresszív is. :( Ösztönösen szabotáljuk a szüleinket, ha nem érezzük őket megfelelőnek. Vagy nem kapunk tőlük kellő tudást, értékrendet, érzelmi gondviselést, útbaigazítást.
Úgy érzem ez volt a legnagyobb gond velem, hogy nem volt előttem minta, és nem tudtam kitől segítséget kérni, részben nem is tudtam, hogy szükségem van rá (kiskoromtól kezdve), nem is tudtam mit kérjek, és nem is akartam másnak rabolni az idejét. Motiválatlan voltam, ami miatt elestem a kellő tudástól, amitől pedig szintén motiválatlan maradtam. 22-es csapdája.
Szerintem, ha ez egyszer túlságosan megromlik, akkor utána hiába bocsátunk meg egymásnak, hiába valljuk be a másiknak, hogy milyenek voltunk, miben hibáztunk és miért (ami nagyon nehéz, de egy próbát lehet, hogy megér), már tényleg csak két ember lesz, akik segítik egymást jobb esetben. Érzelmi, baráti viszonynak lőttek. Főleg ha képtelen megváltozni a két fél, nagyon különböznek. Továbbá a kezeletlen érzelmi sérülés is csak megnehezíti a dolgokat, ami végleg gátat vet az egésznek.
Ha jól tudom, kezdetben van csak érzelmi viszony, aztán ahogyan leválunk a szüleinkről érzelmileg, úgy válunk jó kapcsolat esetén (valamivel több mint) barátokká.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!