Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Elsősorban lányos anyák...

Elsősorban lányos anyák tanácsát várom. Hogyan vázoljam fel ezt a kapcsolatot édesanyámnak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Először is leszögezném: tudom, hogy sokan fognak ezért támadni (itt és privátban is), de tényleg abszolút nem érdekel, szóval ezzel ne mérgezzük egymást vagy húzzuk egymást idején. Köszönöm!


A lényeg: Édesanyámmal nagyon baráti a kapcsolatom, mindent megbeszélünk, bizalommal fordulok hozzá, most azonban olyan élethelyzetbe kerültem, amit nem tudom, hogy hogyan vázoljak fel neki, pedig szükséges mindenképpen - már csak "technikai okokból" is.

25 éves nő vagyok, hosszú párkapcsolat van a hátam mögött, aminek nem szépen lett vége, elég nehezen dolgoztam fel. Mára sikerült, de nem állok készen egy újabb komoly kapcsolatra, nem is szeretnék most, illetve a jelenlegi élethelyzetem sem ennek kedvez.

Történt aztán, hogy mostanában megismerkedtem egy nálam 20 évvel idősebb férfivel. Nem házas, elvált. Elég jómódú, sokat utazik, de szintén nem akar komoly párkapcsolatot, viszont nagyon "egymásra zsongtunk".

Felajánlott nekem egy laza kapcsolatot, amiben támogatna és azt szeretné, hogy az utazásai során is kísérjem el. Nagyon jól vettem, mindenképpen élni szeretnék a lehetőséggel, de itt jön a képbe édesanyám... én még vele élek, tehát mindenképpen észrevenné, ha el-el tűnök 1-1 hétre és amúgy sem szeretnék ilyesmit titkolni előtte, viszont valamilyen magyarázattal kell neki szolgálnom... Hogyan kezdjem el szerintetek ezt a beszélgetést? Mit mondjak? Ti hogyan reagálnátok?

Nem egy szigorú nő, inkább barátnői a viszonyunk, de mégis a lánya vagyok és őszintén belegondolva egy anya sem ilyen kapcsolatot képzel el a lányának - akármilyen jó is lenne ez nekem most.


2017. márc. 25. 13:09
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/78 anonim ***** válasza:
89%
Akkor meg minek a kérdés?:-)
2017. márc. 25. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/78 anonim ***** válasza:
89%

#61


Hogy okosodjunk. :D

2017. márc. 25. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/78 A kérdező kommentje:
Már ki van vesézve, meg van oldva a kérdés. :)
2017. márc. 25. 20:10
 64/78 anonim ***** válasza:
95%

The End.


(gumi nélkül ne engedd, még a popóba se!)

2017. márc. 25. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/78 anonim ***** válasza:
23%

Felelmetes mennyi irigy, rosszindulatu ember van. Savanyu a szolo, hogy nektek senki nem ajanlott fel ilyesmit?

A kerdezo fuggetlen, a pali szinten. Senki senkit nem ver at. Kerdezo nem a penzert cserebe kefel, hanem jol erzi magat egy felnott ferfi tarsasagaban. Es aki nem elne a helyeben a lehetoseggel, az hazudik. Azok meg akik rogton k..vat kiabalnak nezzemek mar utana mit is jelent az pontosan. Ambar masokat lek...rvazni azok szoktak akik a kutyanak sem kellenek es megfeketednek az irogysegtol, hogy vannak nok akiket szeretnenek a ferfiak ....De az irigyseg nagyon csunya tulajdonsag am.

2017. márc. 25. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/78 anonim ***** válasza:
96%

"vannak nők akiket szeretnek a férfiak"

Hát hogyne lenne! 2 kategóriája is.

1. a lyuka miatt kell, üríteni, perverziókat kiélni

2. szerelmes belé, családot alapít vele


Na, világbéke van, húzzunk el!

2017. márc. 26. 06:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/78 anonim válasza:
32%

"szerelmes belé, családot alapít vele"

aztan apuka atm automatava degradalodik, nem jo a szex a feleseggel/nem akarja mar a szexet a feleseg, apuciban viszont meg teng a tesztoszteron, nana, hogy felremegy... a csajszi szep, feszes, eszes, elhoditja nem csak szexre, a feleseg ha nem eleg talpraesett, rafinalt akkor nulla fillerrel marad, ha a gyerektartas mar nem jar, a fiatal csaj meg beleul a tutiba

2017. márc. 26. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/78 anonim válasza:
32%
ez persze csorokra nem vonatkozik, ott vilagi luzer mindharom szereplo
2017. márc. 26. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/78 anonim ***** válasza:
73%

#65 -sel osztom.


Senki nem követett el semmi bűnös cselekedetet.


Az élet ilyen.

Nem kell úgy tenni, mintha ez sok száz éve most fordul elő először.

Mindenki a saját maga életének kovácsa.


Az inkvizíció ideje rég lejárt.

2017. márc. 26. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/78 anonim ***** válasza:
57%

Ha még friss a dolog, akkor gondold át még párszor és aludj rá párat. Nem biztos, de ha lehet a jövőben megbánnád. Most nem látsz benne semmi rosszat, de lehetséges hogy majd hónapok vagy évek múltán nem fogsz tudni tükörbe nézni. Nem biztos hogy azért mert magadtól undorodsz, hanem hogy engedted azt hogy valaki "megfizessen" és pénzben mérhetővé tegyen. Úgy döntesz ahogy akarsz, csak előtte gondold át. Akárhogy döntesz is, Te tudod hogy mi a jó.

Kérdésedre válaszolva pedig... Hogy ne essen neki rosszul, mert bizony ha kerek perec ezt mondanád neki amit leírtál, valószínűleg mardosná a lelkét a szomorúság, mondd hogy ismerkedsz, találkozgatsz valakivel. Aztán ha egy idő után már nem lesz köztetek semmiféle kapcsolat, azt mondod hogy nem jött össze. Tudom hogy őszinte akarsz vele lenni mert nagyon jó a kapcsolatotok, de ez most inkább kegyes füllentés lenne az ő érdekében.

2017. márc. 26. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!