Jogosan szóltam vissza anyámnak?

A hozzáállásod "útszéli hülyegyerek" , gondoltam az öltözködésed is passzol hozzá.

Amúgy a kérdésedre-"Ti mit csinálnátok a helyemben?"- a valasz: igyekeznék úgy viselkedni, ahogy azt az anyám elvárj a tőlem. Pl elzarnam a csapot, és felhagynék ezzel a "depi vagyok öngyi leszek" baromsággal.

A szülők fel sem fogják, mekkora károkat tudnak okozni egy gyermek lelki világában, ha ordítoznak velük, mindent kritizálnak rajtuk, pláne, ha azt hangoztatják, hogy a gyermek haszontalan.

Aki erre a kérdésre azt írta, hogy a kérdező a hibás, az kérem, sürgősen tartson önvizsgálatot. Egy szülő nem mondhatja azt a gyerekének, hogy "haszontalan vagy"! Az ilyen szülő szär szülő és szégyellje el magát.

Én átérzem a helyzeted, kérdező. Én egy elég jó családból származom, jó a kapcsolatom a szüleimmel, de persze köztünk is voltak súrlódások. Az én anyám is rettentő kritikus. Hogy csak a ruha dologra térjek ki - tök igaza van a kérdezőnek, néhány szülő nem bírja elviselni, hogy a gyermeknek saját ízlése van és állandóan piszkálja, ha a gyerek nem úgy öltözik fel, ahogy a szülőnek tetszene. Milyen agyrém ez már?

Az én anyum szerint is mindig mélyen dekoltált és passzos felsőket kellene hordanom, mert az kiadja az alakom - azt, amit hangsúlyozni kellene, a nagyobb mellet és a vékony derekat. De ceruzaszoknyát sosem kellene felvennem, mert az kiadja a vastag combom. És több élénk színt kellene viselnem, mert az milyen jól áll.

Évekig harcoltam vele, hogy ne akarjon már minden egyes öltözetembe belekötni. És ha én bő, szürke pulcsikban érzem jól magam? Az őt nem érdekelte... Minden alkalommal elmondta, hogy: kislányom, ez nem előnyös.

Az ilyen egyszerű kritika is kihat az ember személyiségére. És ez egy nagyon enyhe példa.

Nekem sok évnyi terápia segített annak megértésében, hogy anyám (akit szeretek és mindig azt feltételezem róla, hogy csak jót akar nekem) véleménye nem szentírás. Vannak önálló gondolataim, önálló személy vagyok, és a dolgaimat a saját tetszésem szerint intézem. Most estem át egy magánéleti válságon, és felmerült, hogy hazaköltözöm a szüleimhez, de végül úgy döntöttem, nem megyek. A lelki békém érdekében nem tettem ki magam a mindennapi kritikáknak újra - még akkor sem, ha a jószándék vezérli őket.

Szóval kérdező, amit tanácsolni tudok: aknázd ki az ingyenes terápiákat (iskola pszichológus, kórházi lehetőségek), és amint tudsz, önállósodj.

Sok sikert! :)

"Most tényleg úgy érzem, hogy öngyilkos tudnék lenni, mert semmi hasznom. Mikor pedig kértem, hogy mehessek pszichológushoz, azt mondta hülyeség"

Öngyilkossági gondolat alapesetben egy depresszióst foglalkoztat, ugye. Nyilván emiatt akarsz pszichológushoz menni. Vagy mégsem? Ez a baj, ha az ember kamuzik, előbb utóbb belezavarodik