Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Miért tette tönkre a 12 éves...

Miért tette tönkre a 12 éves kapcsolatomat, esküvőmet? Hogy szembesítsem azzal, hogy tudom, hogy ő volt?

Figyelt kérdés

Nagyon jónak gondoltam a kapcsolatunkat.


Nekem volt egy 12 éves kapcsolatom, most augusztusban lett volna az esküvőnk. A volt páromról és rólam tudni kell, hogy nagyon fiatalon, még kis 8. osztályosként jöttünk össze. Diákszerelem volt az elején teljesen, ne arra gondoljatok, hogy mi 13-14 évesen szexeltünk már, vagy bármi ilyen. Nem, ez az idővel lett komolyabb. Sok van mögöttünk, de amióta együtt éltünk és közösen terveztük a jövőnket, úgy éreztem, hogy révbe értem és együtt éljük le az életünket.

Viszont a múltban tettem olyasmiket, amikre nem vagyok büszke... 15-19 éves korom között többször megcsaltam a volt párom. Bonyolult, nem is szeretnék itt magyarázkodni, mentegetőzni, de nekem azok semmit nem jelentettek, nem hagytam volna el őt 1-1 bulis kavarás miatt. Meg is változtam, évek óta meg sem fordult a fejemben semmi ilyesmi. Egyedül a tesóm és a legjobb barátnőm tudták ezeket, senki más. Mert megbíztam bennük maximálisan.


Erre az esküvőnk előtt 3 héttel a vőlegényem kész tényekkel jött, hogy igazak-e ezek. Annyira pontosan tudta a részleteket, eseményeket, hogy nem lett volna értelme tagadnom. De azt hittem megbeszélhetjük és jó lesz minden. Tévedtem, szakított velem. Költözés, esküvő lefújva. Nem mondta meg, kitől tudta ezeket. Tesóm sem mondott semmit.

Aztán most még eljött a maradék cuccaiért, bútorokért és akkor kértem, hogy mondja el, ennyi szerintem jár nekem. Elmondta, hogy a húgomtól, a húgom kereste meg, hogy beszélni akar vele és akkor mondta. Nem akarta elhinni, de mutatott üzeneteket, amiket én írtam ezekről a dolgokról (a húgomnak, vagy csoportba).


Nekem erről semmit nem mondott a húgom, sőt, még előtte nap is ő vigasztalt, a szakítás után is jött, hogy felvidítson. Amikor anno csináltam valamit, mindig ő volt az, aki nyugtatgatott, hogy úgysem derül ki, ha nem akarom elhagyni a párom, akkor nem is számít, ez csak egy kis megingás volt stb. Most meg ez... Komolyan nem értem miért. Ezerszer jobb élete van, mint nekem. Nagyon szerencsés, minden sikerül neki, amibe belefog. Jól él, mindene megvan. Nem tudom, miért tette ezt. Vagy mire volt ez jó. Tudta ő is, hogy mennyit változtam az utóbbi évek alatt, hogy kisbabát szerettünk volna már jövőre.

Most meg itt vagyok egyedül, romokban az életem és nem tudom, mit kezdhetnék magammal.



2020. szept. 8. 12:54
1 2 3 4 5 6 7
 11/66 A kérdező kommentje:
Nem dicsekedés volt, egyszerűen két olyan embernek mondtam el, akikben bíztam. Akikre az életemet is rábíztam volna. Nem a homlokomra írtam ki...
2020. szept. 8. 13:15
 12/66 anonim válasza:
37%

A húgod egyszerűen irigy volt. Ha olyan óriási igazságérzete lett volna, már régen kitálalt volna.

Nekem is van nővérem, de ilyesmi titkát eszemben sem lenne kiadni, pláne ilyen pillanatban, hiszen úgysem lehet teljesen rálátni 100%-osan egy kapcsolatra.

2020. szept. 8. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/66 anonim ***** válasza:
84%
Lehet, hogy a hugod már meg is vigasztalta...
2020. szept. 8. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/66 anonim ***** válasza:
81%

Hazugságra akartál felépíteni egy életet és az összedőlt.

Ez sajnos ilyen.

2020. szept. 8. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/66 anonim ***** válasza:
87%

Szerintem kérdező az előzö kiiras amit belinkeltek a tiéd:)

Kiírtad újból hátha itt már a hugodat kezdik el lehordani nem pedig téged.

Amit ő tett hogy elárult nem szép dolog tény,de az amit te tettel sokkal durváb,keresheted másban a hibát,lehordhatsz bárkit a hibás csakis te magad vagy.

Magadba kellene elöször nézned.

2020. szept. 8. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/66 anonim ***** válasza:
85%

Ideje volt megtanulnod hogy a tetteidnek bizony következménye van.

Nagyon féreg dolognak tartom a megcsalást, és azzal még tetézed hogy nem is jelentettek semmit. Akkor mégis mi szükség volt rá?

Most edd a főztödet.

2020. szept. 8. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/66 anonim ***** válasza:
86%

Közben láttam az előző kérdést amit valaki belinkelt. Mekkora kamu.

Unatkozó kis troll.

2020. szept. 8. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/66 A kérdező kommentje:
Hiába linkelgettek itt kérdéseket másoktól, nem én írtam ki egyiket sem. Egy anonim oldalon ne próbáljátok már ezt erőltetni, köszi!
2020. szept. 8. 13:35
 19/66 anonim ***** válasza:
88%
Szerintem egyébként ez a "beavatok másokat a mocskos kis titkaimba" a legszemetebb dolog, amit baráttal vagy családtaggal elkövethetsz. Innentől ő nem tud jól kijönni a dologból, vagy a barátját/családtagját árulja el, vagy a saját erkölcsi elveit, amikor a barátság nevében falaz neki. Te meg kényelmesen áttoltad az erkölcsi dilemmádat valakire, aki teljesen ártatlan a dologban.
2020. szept. 8. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/66 anonim ***** válasza:
43%

Hopp! Bizony lehet, hogy 13-as fején találta a szöget!

Vagyis neki kellett ez a pasi.

Persze kell egy nagy adag jellemtelenség az ilyesmihez, de nem tudhatjuk, ő milyen ember.


Kérdező, én - és ezt férfiként mondom! - nem értem a vőlegényedet.

12 éve vagytok együtt, eszerint 25-26 évesek vagytok. 15-19 éves korodban voltak ezek a félrelépések, tehát 6-7 éve nem történt ilyen. És nyilván ezekben az években érlelődött meg a gondolat bennetek, hogy közös jövőt, közös gyereket szeretnétek. Miért kéne bűnhődnöd azért, amit 7-10 évvel ezelőtt kamaszos meggondolatlanságodban elkövettél? Amikor még nem is foglalkoztatok azzal, hogy egyszer majd egymás házastársai lesztek-e.

Az más kérdés, hogy talán szerencsésebb lett volna mindent elmondani neki mondjuk akkor, amikor megkérte a kezedet. Mert a titok mindig megterheli a kapcsolatot. És mivel rajtad kívül közeli ismerőseid is tudták ezt, pl. zsarolható is voltál. Az más kérdés, hogy nem megzsarolt a húgod, hanem borított.


Szüleid mit szóltak, mikor a vőlegényed visszalépett? Gondolom ők már teljesen beleélték magukat, és nagy lelkesedéssel készültek.

Én a helyedben a legközelebbi családi ebédnél, ahol húgod és a szüleid is ott vannak, szépen kitálalnék. Elmondanám, hogy teljesen igaz, amit rólam állított, de ennyi év után célzatosan kitálalni, hogy ártson vele - nos, mondjanak erről ítéletet a szüleink. Ne indulattal, ne vádaskodva beszélj, hanem egyszerű, beletörődő hangon. Ami megtörtént már úgysem tudod visszacsinálni.


És nekem ez meghatározná a további viszonyomat a húgommal egész hátralevő életemben...

2020. szept. 8. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!