Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Miért volt most ez a felháboro...

Miért volt most ez a felháborodás a Pfizer miatt?

Figyelt kérdés

Amikor múltkor lefújták a 70 ezer Astrával való oltókampányt, akkor is sokan úgy jutottak vakcinához, hogy behívó nélkül odamentek és megkapták. Akkor senki nem volt kiakadva, és nem köpködte meg azokat, akik bepróbálkoztak. Pedig emlékeim szerint az még azelőtt volt, hogy a vérrögképződéses probléma felszínre került volna.

Erre a pénteki "akcióra" miért tekintenek másképp? Aki szemfüles volt, az elment, és ha elég gyorsan kapcsolt, megkapta. Úgyis el akarták oltani még pénteken (szemben az Astrával, aminek a megmaradt adagjait átütemezték), úgysem azoknak adták volna, akik ültek otthon, és várták, hogy a háziorvos hívja őket.

Most miért van szükség erre a "másik tehene is d*göljön meg" mentalitásra?

(Értem, és sajnálom, ha valaki odament és már nem jutott neki, bár több helyen is oltottak még este 8-9 után is, tehát aki mondjuk még azelőtt elment dolgozni, hogy reggel kiderült ez a lehetőség, és munka közben nem használhat telefont, annak is volt esélye rá. Ja, hogy derogál sorban állni? Az más.

Azzal is egyetértek, hogy nem így kellett volna "rendezni", de sokak számára sajnos ez még mindig jobb volt, mint 4-5 hónapja ülni otthon és várni a sosem érkező telefonhívásra.)



2021. máj. 3. 09:32
1 2 3 4
 11/37 anonim ***** válasza:
100%

Nem pofátlanság hiszen az online rendszer lehalt. Oltást meg be kellett adni valakinek.


Pár hete én is Pfizert kaptak mert azt választottam. Most már annyira a végén járunk, hogy lassan bármit választhatsz.

2021. máj. 3. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/37 anonim ***** válasza:
80%

"Mert neki az "jár", holott semmi betegsége, aki meg bármi miatt csak azt kaphatna, még mindig vár."



Ha a tanárok, NAV alkalmazottak, egészségügyi dolgozók stb kaphatják a Pfizert akkor nekem is jó lesz. Én így voltam vele. Nekem csak túlsúly van ami miatt veszélyeztetettebb lehetek.

2021. máj. 3. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/37 anonim ***** válasza:
74%

#11:

"Most már annyira a végén járunk, hogy lassan bármit választhatsz."


Csak ha olyan háziorvosi körzetben vagy, ahol kevés az idős, a beteg, a kismama, és sorolhatnám.


Sokan várnak még rá, akik mást nem kaphatnak. A háziorvosom nem kap se Pfizert se Modernát. Néha küldhet 1-2 embert oltópontra, de még mindig vannak a listán nálam idősebbek, vagy betegebbek, vagy olyan valaki, aki épp prioritást élvez.

2021. máj. 3. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/37 anonim ***** válasza:
#13: nálunk nagyon sok az idős de hát már eltelt 4 hónap, a többségén gondolom már túl vannak, sokat oltottak shinopharmmal is. Én is kivártam, csak nem rég kaptam az első Pfizert. Így meglepődtem, hogy 40 év alatti korosztály ilyen hamar sorra kerül, inkább május közepére vártam.
2021. máj. 3. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/37 anonim ***** válasza:
100%

#14: Akkor viszont végképp nem értem, hogy én, 48 éves daganatos betegként miért nem tudok hozzájutni. :(

A háziorvosom mondta, hogy nem kap, és nagyon ritkán küldhet csak valakit oltópontra, és akkor is csak 1-2 embert.

2021. máj. 3. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/37 A kérdező kommentje:
15: nálunk is ez van. Mármint, hogy a háziorvos még 2 hete is azt mondta, 300-400-an vannak még előttem (40-es vagyok, van alapbetegségem). Mondjuk én pénteken "nyertem" egy Pfizert, így már nem vagyok az állami listának kiszolgáltatva.
2021. máj. 3. 11:20
 17/37 anonim ***** válasza:
100%
Ez a Pfizer Black Friday akció csak fű alatt kezdett terjedni, semmi normális tájékoztatás nem volt róla a regisztráltak felé, sem háziorvostól, sem SMS-ben sem e-mailben a hivatalos helyekről, ahonnan a semmitmondó hírlevelek jönnek, mint a SPAM-ek a regisztráció óta. Aztán az is ugyanígy haver-koma-ismerős alapon kezdett szárnyra kapni, hogy hagyd a fenébe a weboldalt, állj be a sorba, hátha még sorra kerülsz. Aztán volt, aki nem került sorra, mert elfogyott az oltóanyag. Ehhez jön hozzá, hogy van, aki csak ezt kaphatja, van, aki nem tudott elszakadni a munkahelyéről, hogy most elkezdik oltani az iskolásokat (megjegyzem, jön a nyári szünet).
2021. máj. 3. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/37 A kérdező kommentje:

"Ez a Pfizer Black Friday akció csak fű alatt kezdett terjedni" - egyetértek, hogy direkt káosz volt, de azért az origo, az index is megírta, és a Kossuth Rádióban is bemondták.

"Aztán az is ugyanígy haver-koma-ismerős alapon kezdett szárnyra kapni, hogy hagyd a fenébe a weboldalt, állj be a sorba, hátha még sorra kerülsz" - bocs, de szerintem nem kellett hozzá nagy ész, hogy ha le van r*hadva a weblap, akkor senki sem fog tudni szabályosan időpontot foglalni, a vakcina meg ki van már szállítva, oda fogják adni.

És akkor még mindig nem értem, miben volt ez más, mint az elcs*szett Astra oltás.

2021. máj. 3. 13:04
 19/37 anonim ***** válasza:
100%
Nekem egy kolléganőm írt aznap reggel 6-kor Skype-on.
2021. máj. 3. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/37 anonim ***** válasza:
Engem azért az még érdekelne, hogy akik pénteken megkapták, azok az ismétlőre kaptak konkrét időpontot? Vagy aznap ugyanilyen többórás sorban állás lesz?
2021. máj. 3. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!