Örök boldogtalanságra ítélt emberek, ti hogy bírjátok a mindennapokat? Mit tesztek, hogy elviselhetőbb legyen?

Ha már felsőbb hatalommal dobázózunk. A reinkarnáció úgy tartja mi válszatjuk az életünk hova születünk és a ránk szabott nehézségeket. Mindig annyit kapunk amennyit képesek vagyunk elbírni.

Nehéz pontoa tanácsot adni a tények pontos ismerete nélkül. Mi az amit úgy érzel elrontottál mi az amit szerettél volna és mi az ami meggától benne, hogy megvalósísd.

Szerintem felesleges azt lesni, töprengeni másnak miért jobb miért született milliókba. A lényeg csak is az Te magad mit teszel saját magadért a céljaid eléréséért.

Miért derogál 30 évesen beülni más szakra?

Szerintem Te felvettél egy kényelmes védekező poziciót. "el se kezdem mert úgy se sikerül" ez a legegyszerűbb kifogás ami létezik.

Hihetetlen számomra, hogy senki nem javasolta menj el pszichológushoz. Szerintem te már kezdessz mániákus depresszióba átcsúszni.

Ha viszont világ életedben ez a felfogás jellemzett akkor mentális problémád van.

Azt írod egyik hsz-ben nem kell párkapcsolat barátok senki és semmi. Akkor voltaképp mire vágysz? Mi az ami boldoggá tenne? Mi az ami elégedettséggel töltene el? Mi az ami hiányzik az életedből?

Értem. Tehát vágysz az anyagiakra mert szerinted az a boldogság. Tenni nem akarsz érte, "mert minek" helyette ülsz mint a szar egyhelyben, nyalogatod a sebeid, nyomod az önsajnálatot és azt várod mikor hulik az öledbe a boldogság?! 🤔

Ha az első pszichológus nem segített megyek tovább a következőre. Ha kell befekszem a pszichiátriára kezeltetem magam. Nyilvánvalóan mentális problémád van.

Nagyon sajnállak mert az önsajnálatod miatt annyi minden jóról szépről maradsz le. Sajnálatos amiért úgy véled a boldogság csak is az anyagiaktól függ illetve az anyagiakkal egyenlő. Pedig ez nem így van.

Csak azt nem értem ha "ennyire" szar neked, ennyire nincs életcélod ennyire nem akarsz semmit az élettől mi tart vissza, hogy megleld a lelkibékédet? - mielőtt azt gondolnád, nem, nem szándékozlak öngyilkosságra terelni. Pusztán érdekel mi az ami itt tart egyhelyben.

Olvastam a másik fórumod. Apukád nem elfogadta, hogy egy vesztes vagy hanem belefáradt abba, hogy feleslegesen tépje a száját. Van egy pont amikor mindenki besokal ha mentális beteg van a családban és miután ereje teljében megtett mindent az ő érdekében, hogy javuljon az állapota, de ez nem történt meg akkor feladja.

Senki nem fog tudni Neked segíteni addig amíg Te magad nem jössz rá, hogy nem olyan szar az életed. Senki nem fog tudni meggyőzni arról, hogy képes vagy meggyógyulni, kijönni a gödörből amíg Te magad nem fogadod el és nem akarsz változtatni.

Dràga kérdező, én vagyok az a barom aki megígèrte, hogy ír még neked 2 litániàt meg aki felhozta a nàlunk sokkal jobban szenvedőket (bàr a stílusból és a szavak szàmàból rànèzèsre ràjössz).

Ígéretemhez híven èpp küldeni akartam a vàlaszaimat - csak előtte elolvastam a fejleményeket - és majdnem elkapott az agyvérzés mennyire nem làtom a fàtól az erdőt. Teljesen fèlreèrtettem az egzisztenciàlis vàlsàgodat, mert eddig ezt nem írtad le:"(...)Ha lenne célja az életemnek.(...)Ha tudnám, hogy nem felesleges." - csak most esett le hogy te hazudtàl: nem sejted mi vàrhat ràd , igazàból fogalmad sincs róla! Abszolút nem érzed a helyzeted súlyàt!

Szóval az, hogy te mit gondolsz, meg a vàlaszadók mit gondolnak arról, hogy van-e sors és mekkora a jelentősége, hogyan lehet elviselni a sorsszerűséget ; vagy azt, hogy nincs sors és majdnem minden szenvedésünk a mi felelősségünk (esetleg véletlen) - a probléma fényében TELJESEN IRRELEVÀNS .

Úgyhogy az előre bekészített 2 vàlaszom 97%-a egyàltalán nem tartozik a tàrgyhoz a maradék 3 meg csak érintőlegesen... Joggal pàlyázhatnèk a Darwin díjra, de inkàbb veszem a bátorságot ès újra válaszolok, mert ha jól èrtem "jó lenne beszélni róla"...

Próbàlod dekreditàlni azok mondandóját akik nem teljesen veled èrtenek egyet, vagy javasolnak valamit - mert hiszel a saját igazadban, arrogànsan àllítod, hogy "ismered" az élet rendjét, màsok meg a tudatlan boldogsàg sötètségben tapogatóznak, amíg meg nem tapasztaljak a valósàg égető tüzét.

Milyen naiv vagy.

Milyen naiv voltam...

Kezedben van a megoldàs kulcsa, mert az èrtékrendedből ambícióid lesznek és az ambícióidból teremnek a cèlok. A megnyugvás pedig akkor jön el amikor teszel a céljaidért. "De megvan kötve a kezem, mert...!!!" Tudom, van akin nem lehet segíteni, màr ők is kaptak tanácsokat, ès ha szakemberhez fordulnak ők biztosan fognak még ennèl is jobb útmutatàst kapni (bàr làttam màr ütni való pszichológust, szóval nem muszàj egynèl leragadni). Nem kell elhinni amit írok, nem kell elhinnetek, hogy a kèrdező javàt akarom ès nem kell elhinnetek hogy nem vagyok boldog tudatlan, mert messziről jött ember azt mond amit akar.De az eddig felsorolt megoldàsok annak kellettek aki èlni akart velük, úgyhogy megmondom miben vagyok biztos ès felvàzolom mi vàrhat ràd (ràtok).

Kipécèzett egy öreg bàcsi az égben? Vagy bedaràltak a lét törvènyszerűségei? Vèletlenek sora? Talán kicsesztél magaddal? Mindegy. Mindegy ki/mi okozza, mert az érzést ismerem. Először csak pàr naponta tör az emberre, aztàn egyre nő az ember mellkasàban az a meghatàrozhatatlan érzés, ami idővel zsibbadàsszerű àllandó tehetetlensègbe -majd fàjdalomba csap át. És napról-napra rosszabb. És nincs előle menekvés, egyetlen pótcselekvés sem nyújt tàmaszt egy bizonyos idő utàn. A gyötrelmet pàrszor félelem vagy szorongás szakítja meg, de csak azèrt, hogy a szaggató üresség újult erővel marja az ember elmèjét és testèt: mert ha lètezik lèlek az ezen a ponton màr rég összetört. Csàbító a halàl gondolata, de a felhalmozott kètsègeink, gyengesègeink és a fejünkben àtfutó utolsó gondolataink büntetèskènt rójàk rànk azt a terhet amit egy èleten àt elosztva kellett volna kapnunk - elvéve belőle azt az egyetlen perc boldogsàgot is, amit pàr vàlasszal ezelőtt keveseltèl. Jobb lett volna nem megszületni? - Talàn... csakhogy màr itt vagy: konstatàlhatod micsoda igazsàgtalansàgnak lettèl àldozata, àm ezen felismerés nem nyújt megvàltàst - mègcsak àtmeneti menedèket sem.

Szúrós és cinikus vagyok veled mert hiába vagyok nálad fiatalabb: 13 évig sírtam az elúszott hajóm utàn a sorsot meg a környezetemet okolva - a volt önmagamon meg az àltalam okozott kàrokon nem javíthatok. Csak a jelenlegi önmagamat tudtam megsegíteni annyira, hogy egy OKJ-s wc papír és èvek nem tanulása után most szóba jöhessen egy jóhírű egyetem, és anyagi biztonsàgban èlhessek. Évekig tartó szenvedés utàn eljutottam oda, hogy önmagamba vethetem a hitemet a súlyos kudarcaim ellenère."A sors segített";"csak az orra alá dörgölöd a sikered";"benned nincs megértés";"te is arrogàns vagy, ràadàsul még hülye is mert csak azok nem nyírjàk ki magukat"; "aha majd nézd meg hol tartasz pár év múlva!🤣". Lehet hogy igazatok van, lehet hogy nem: teljesen mindegy. Nem tudlak kihúzni a mély vízből, de én se tudtam úszni mikor bedobtak: meg tudom mondani hol van a mentőöv, amíg meg nem tanulsz úszni, és el tudom mondani mi lehet a parton, meg mi van ha meg sem próbàlsz evickélni. Pàr tippet is adhatok: hogyan tartsd fent a fejed meg hogy kalimpàlj - de ennyi. Ennyit tehetek én meg a többi vàlaszoló - ha meg eldöntötted vagy eldöntetett, hogy megfulladsz akkor ennyit sem. "DE NINCS MENTŐÖV!!!, rajtam nem segít semmi, és nem a parthoz közel, sekély vízben nem tudok úszni, hanem ÖRVÉNYBEN!!!". Èn elhiszem. Ès nagyon sajnàlom, ha ez így van, de azon nem tudok segíteni, ha tèged nem èrdekel - vagy nem hiszed el - hogyan vannak mások az örvèny aljàn, vagy szerinted hülyeség amit màs csinàlt hasonló, vagy ennél is rosszabb helyzetben. Elegen válaszoltunk, viszont eddig nem fogtad fel mi van ha nem akarsz küzdeni. Szíved joga miben akarsz hinni, de bàrmit is èrzel most, ha nem kezdesz magaddal valamit akkor a sors vagy bármi más az elvesztegetett potenciàlodat súlyként teszi majd ràd. Ès az rosszabb lesz mint az, ha valami retardàlt gyári munkás (vagy egy beképzelt kollègàd a jövőben) mosolyog azon, hogy 30-35-40-50 évesen egyetem mellett karriert vàltasz.

Legyèl hálàs a tegnapi 20:55-ös vàlaszadónak, mert ő szedte ki belőled a lényeget. Kàr, hogy te nem hiszel abban, ami rajtam vagy a baràtaimon segített, (mivel eddig csak azt helyeztem középpontba) és sajnàlom hogy te nem tudsz erőt meríteni abból amiből nekem sikerült... Ezért írtam most le nekem milyen volt az örvény aljára süllyedni - még ha ez le is hangol, talàn segít (rajtad vagy valakin) ha nem a vak ismeretlennel kell szembenèzni.

Szerintem menj el pszichológushoz újra, kérj segítséget egy pszichiàtertől, keresd meg önmagad, és ússz az elúszott hajód utàn. "De nem fog segíteni!!!" Akkor ha annyira hasonlítunk mint gondolom, addig fuldokolsz majd, amíg azon stresszelsz, hogy érdemes-e ùszni - és ha annyira hülye vagy mint èn voltam akkor a nagy önsajnàlatban nem veszed észre az új hajókat meg a mentőövet. Ha pedig mèg szànalmas is vagy, akkor látod a hajót és utàna köpsz, miközben irigyled utasait, akaratlanul is lenyomod a melletted úszókat - aztàn visszasírod "jobb napjaidat" amikor a jéghideg vizet mèg langyosnak érezted.

Verseny az èlet? Anyàm nem szólt mikor kipattantam belőle....

Megírtam neked, hogy MÀR ITT VAGYUNK ÉS OTT TARTUNK AHOL. Ebből kell kihozni valamit. Neked az a tragédia, hogy màs ügyesebben úszik vagy közelebb volt a parthoz/ hajóhoz. Elvesztegettèl x èvet a sirankozàssal, és nem fogod fel (vagy nem èrdekel), hogy ez rosszabb lesz.

Szerintem megvan a célod: a verseny. Akkor húzz bele! Szedd össze magad! Eldöntötted, hogy nem leszel első és ezt tragédiakènt èledmeg, de nem emiatt sajnàllak, hanem amiatt fèltelek, hogy lesz nagyobb bajod mint az elért helyezésed...

Látod máris többet tudtunk meg rólad mint az eddigi hozzászólásokból. Sokkal többre tartom az egyenes beszédet mint a rébuszokban való nagy filozófálást.

Megváltozott munkaépességű vagy. Most erre bunkón de azt írom. Na bumm. Annyi de annyi ember van akinek ilyen olyan okból kifolyólag derékba tör az élete, a családja, a karriere. Még is képesek a szarból a lehető legjobban kihozni elsősorban azzal, hogy elfogadják a helyzetüket és más nézőpontból kezdik nézni a dolgokat.

Nézd nekem van ismerősöm aki nyitott hátgerinccel született. Nem jósoltak sokat az életben maradására. Ma itt van 36 éves megvalósította tolokocsisként az álmait. Dolgozik saját lábán megáll nincs rászorulva senkire, 200 km-re lakik a szűleitől nem mellesleg másokon segít, paradance-el és nő!

Elhiszem hogy hatalmas veszteség ért, de ahogy a halált is ezt is meg kell gyászolni feldolgozni majd másképp hozzá állni a dolgokhoz. Te még valahol az első lépcsőfokon álldogálsz.

Pénzzen pedig max hamis boldogságot vehetsz igazit nem igazán. Amúgy meg nem ér sokat ha nincs kivel megosztanod az életed. Az ember pedig alapvetően sosem elégedett azzal amilye van, mindig több és több kell.

Mellesleg miből tudod megmondani bárkiről is ránézésre, hogy mennyivel tanultabb nálad?

Az élet 22 csapdája azon rágódni "mi lett volna ha" és a múltban ragadni ahelyett hogy azon dolgoznál mi lehet(ne) a jövőben.