Borderline-ok ti hogy küzdtök meg az identitászavarral?

Nagyon egyszerű.

1. lépés: vegyél annyi pudingot ammenyit csak bírsz

2. Lépés; keverd ki tejjel

3. Lépés: edd meg

4. Lépés: fogadd el magad +40kg felesleggel.

A vicctől eltekintve fogadd el magad ne legyen olyan érzésed h nem tartozol sehova.

Próbálj meg ne túl sokat gondolkodni magadban. Vagy akkor próbáld meg ezeket a dolgokat helyretenni, amikor éppen nyugodt vagy és jól érzed magad..szóval amikor amúgy nem gondolkodnál ilyeneken. Kérd ki azoknak a véleményét, akik hozzád közel állnak, hogy ők milyennek látnának kívülről, hogy írnának le. Próbálj a tényleges múltbéli tapasztalataidra alapozni, nem elképzelésekre. Hogy mik azok a dolgok, helyzetek amikben jól tudtad érezni magad és nem szorongtál/gondoltad túl, kik azok az emberek akikkel a legnyugodtabb vagy.

Minden ember összetett, és nehéz beleilleszteni magunkat konkrét sémákba. Én is mindig nagyon irigyeltem azokat, akik eltudják mondani hogy ők milyenek meg mit szeretnek, mi a céljuk stb. Én is vagy azt érzem mindig hogy túl "sokféle" vagyok meg néha ellentmondok magamnak, túl sok minden érdekel, és emiatt nem tudom hogy mit emeljek ki; vagy pont hogy semmi nem érdekel..ugye borderlineként sokszor a pillanatnyi érzelmek befolyásolnak, és ezért nagyon nehéz következetesnek lenni, és az énképed is ezektől az érzésektől függ.

Részben talán el is kell fogadni, hogy nem lehetünk mindig ugyanolyanok, ráadásul amúgy is folyton változunk. Persze jó ha az embernek van valamilyen értékrendje, de ezek nem mindig olyan konkrétan megfogalmazható/megfogható szabályok.

Meg tudom, hogy megnyugtató bekategorizálni magad meg valahova tartozni, de nem feltétlenül kell amúgy...ezen a szexuálitás kérdésen én is nagyon sokat problémáztam régen, de szerencsére sikerült túltenni magam rajta. De ez tényleg olyan amit felesleges túlgondolni, inkább próbálj meg ismerkedni nőkkel/férfiakkal is ha van rá igényed. Amúgy ez normális, vonzódhatsz mind a két nemhez, változó mértékben, lehet hogy néha azt érzed hogy csak férfiak érdekelnek, máskor meg inkább csak nők, emiatt nem kell elbizonytalanod magadban, hogy mondjuk a másik nem iránti vonzódásod az nem (volt) "valós".

Sajnos azt hogy valaha elmúlik-e teljesen, vagy ilyen nagyon egyértelmű megoldást nem tudok adni, átérzem amúgy amit írsz, szörnyű ez a bizonytalanság, és a tehetetlenség amiatt hogy nem tudod hogy merre tarts, és csak létezel..

Lehet klisésen hangzik, de az egyetlen ami segít az az idő. Én is borderline vagyok és ugyan így éreztem, főleg ez a nemi dolog volt nagyon durva. Az egyik első tünetem az volt, hogy (azt hittem) beleszerettem egy kolléganőmbe, aki majdnem anyám lehetne, 17 év van köztünk. 1,5 éven át küzdöttem az érzéseimmel miközben jegyben álltam/állok párommal és sose volt leszbikus kapcsolatom. De nagyon durván rá voltam függve érzelmileg. Ha kicsit is csúnyábban szólt hozzám már bőgtem, ha rám mosolygott akkor én voltam a világon a legboldogabb. Nem tudtam sokáig mit is érzek pontosan, mert néha-néha volt szexuális vágy, de ez inkább függés volt, már tudom, hogy ezt "favourite person"-nak hívják nálunk.

Lényeg a lényeg, hogy voltam közben pszichiátrián ahol tisztázódott bennem, hogy sose volt jó kapcsolatom anyámmal, mert nem voltunk rosszban, de egyszerűen nem tudok a mai napig se érzelmileg kötődni hozzá. Inkább akartam, hogy a kolléganőm szeressen, a világon mindennél jobban szerettem volna és emiatt hol istenítettem, hol gyűlöltem. Közben voltam helyettesíteni másik munkahelyeken és mindkét helyen volt 1-1 nő akik megtetszettek és kiderült, hogy mindketten pont ugyan annyi idősek voltak, vagyis mindhárman. Olyan anyahiányom volt, de közben fantáziáltam róla, szóval nem tudom.

Aztán tavaly nyáron behívott a főnököm, mert gyógyszerproblémáim voltak, hogy vagy befejezem vagy mentőt hív egyszer. Aztán ez valahogy hatott. Utána szép lassan kezdtem "normális" lenni, minden teljes fordulatot vett. Nem mondom, hogy tök jól vagyok, mert vannak rossz napok, de sikerült beállnom egy szintre a sok támogatással, önismerettel és megfelelő gyógyszerrel. Még mindig együtt dolgozok vele és néha olyan hihetetlenül hangzik, hogy ezt éreztem valaha. Sok idő volt mire normalizálódott a kapcsolatunk, de sikerült. Semleges sose lesz, egy picit mindig többet fog jelenteni nekem, de már rendeztem az érzéseimet és örülök, hogy a párom végig kitartott mellettem :)

Sok szerencsét kívánok neked, hogy megtaláld önmagad! Olvass sokat a témáról (de ne túl sokat :D), beszélj sokat erről azoknak akikben megbízol, foglald le magad hobbival vagy többel és ha nem segít, akkor pszichoterápia, szerintem ha lehet akkor kerüld a gyógyszeres kezelést.

Lehet borderlineból skizofrén de az nem azt jelenti hogy több személyiséged van az egy más betegség.

Nyugi szerintem biztos nincs több személyiséged de én nem vagyok szakember szóval ő tud biztosat mondani.