Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Pszichés vagy neurológiai...

Pszichés vagy neurológiai probléma szerintetek?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Előre is le szeretném szögezni, hogy tudom, hogy itt nem orvosok válaszolnak, és azt is tudom, hogy laikusként nem tud senki válaszolni ezekre a dolgokra. DE, már egy olyan embernek a válasza is óriási segítség lenne, aki szenved/ szenvedett hasonló tünetektől. Emellett kicsit hosszú is lesz, szóval előre is bocsánat érte.

Szóval az egész nagyjából tavaly novemberben kezdődött, amikor az egyetem miatt elkezdtem rászokni arra, hogy 2-3 órákat alszom. Azért, hogy ezt kibírjam rengeteget kávéztam, emellett pedig rászoktam a dohányzásra is.

Ezután kezdett el állandósulni a fáradtságérzésem, hiába pihentem, amikor tudtam többet, nem lett jobb, lassan állandóan fáradt lettem, ami az életem többi részére, nem csak a sulira is kihatott, viszont ekkorra már hiába próbáltam, nem tudtam rajta változtatni.

Ezután március elején egyik éjszaka lefekvés előtt lezsibbadt a teljes bal testrészem, próbáltam ellazulni, de nem ment(a cigi miatt amúgy is állandó rettegésben voltam, hogy kapok egy agyvérzést például) és végül kaptam egy pánikrohamot, így hát bementünk a kórhátba, ahol kivizsgáltak. Készült teljes vérkép, EKG, és CT is, ezután, mivel az eredmények rendben voltak, a neurológus megállapította, hogy kimerülés áll a dolgok mögött, és milgammát írt fel, plusz javasolta egy pszichológus felkeresését is.

Ezután igyekeztem beállítani az alvásomat, hogy legalább 8 órát tudjak pihenni, és elkezdtem pszichológust keresni, de itt jött a képbe a koronavírus, ami miatt nem tudtam elmenni pszichológushoz és ez az egész szépen annyiba maradt. Valahogy ismét átvette az életemben az alvás helyét a kávé és a cigi, és ugyanúgy ment minden tovább.

Egészen Április elejéig, amikor egyik reggel arra keltem, hogy nagyon gyorsan lélegzem, szinte ziháltam, felkeltem gyorsan ittam, de nem segített, lementem és szóltam a családnak, és itt jött a második pánikroham. Egyre gyorsabban lélegeztem, szédültem, hidegrázásom volt, és folyamatosan az az érzésem volt, hogy meg fogok halni. Mintha biztos lettem volna benne. Ezután 2-3 napig feküdtem és a tünetek elmúltak.

És itt jön az utolsó rész, ugyanis az utóbbi 1 hónapban(Április 12-én volt ez pánikroham) nem cigiztem, nem kávéztam, elkezdtem sportolni és eleget aludni, próbálok figyelni az étkezésre és egészségesen élni.

Ennek ellenére egyre rosszabbul vagyok. Amikor valamilyen tünetem van, előjön újra a nehézlégzés, és hiába próbálok figyelni a légzésre, és a relaxációra ilyenkor, egyszerűen nem megy. A konkrét tünetek a: fejfájás, hasfájás, étvágytalanság, és olyan érzésem is szokott lenni, hogy egyszerűen mindenem fáj,néha rángatózik az egyik szemhéjam és reggelre sokszor elzsibbadnak a végtagjaim. Emellett olyan gondolataim is vannak, hogy ez most már állandó lesz, hogy nem lesz változás, és ezt nem lehet visszafordítani, ezek a gondolatok pedig még rosszabbá teszik ezeket a tüneteket. Hozzá kell tennem, a barátnőmmel 8 hete nem tudtam találkozni, mióta ez a járvány elkezdődött, az egyetem, a munka, a barátok, minden megváltozott és semmi sem olyan, mint régen. Ezt valószínűleg mindenki így érzi, csak szerettem volna még hozzátenni.

Az orvosommal többször is konzultáltam, írt fel béta-blokkolót, amitől nagyon rosszul lettem, így nem szedem. Emellett citromfű teával és magneb6 stressz kontrollal, valamint relaxiana gyógynövényes tablettával próbálkoztam. Viszont semmilyen vizsgálatra nem tud elküldeni így, és a pszichológusok is maximum online tudnak rendelni.

Szerinte pánikbetegség vagy generalizált szorongás lehet az oka.

Az utóbbi időben egyre több zavaró tünet lépett fel, nem tudok elaludni, alvás után nagyjából 1-1,5 órával felriadok, mintha rosszat álmodtam volna.

Én egyre inkább kezdek félni, hogy valamilyen durva testi betegségem lehet, vagy esetleg sclerosis multiplex, bár nem tudom a tünetek mennyire jellemzőek. A vérnyomásom minden nap mérjük, nem szokott magas lenni, bár a pulzusom néha 90-100 között mozgott.

Szóval az lenne a kérdésem, hogyha egyáltalán lesz bárki is, aki ezt a regényt elolvassa, hogy volt valaki, akinek ilyen tünetei voltak? És ha igen, akkor mi lett végül a diagnózis és a megoldás?



2020. máj. 13. 18:56
1 2 3
 11/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Ment a zöld kéz. Próbálom kibírni, amíg szakemberhez lehet már fordulni. Csak olyan elviselhetetlen tud lenni ez az egész.
2020. máj. 13. 21:08
 12/24 anonim ***** válasza:
76%

Az elso valaszolonak taps, egy panikbeteget baromi jo otlet azzal riogatni, hogy ebbe bele is lehet halni (ami egyebkent nem igaz). :d

Kedves kerdezo.

Igen, psziches. Jol raszoktal a kavera meg a cigire, ez kimeritett hosszutavon. A tovabbi rosszulleteid azert vannak, mert mar tudod milyen es felsz tole. Tele vagy szorongassal. Minden amit leirtal, a megorulestol valo felelem, a testi tunetek altalaban minden panikbetegnel vagy szorongasos betegnel fent allnak- nalam legalabbis tuti. Kene egy nagyot pihenned, nem csak testileg, lelkileg is. A stressz okoz mindent, ha nem foglalkozol vele, akkor el fog mulni. A felelem elteti. Megszedulsz, nyilvan az az elso gondolatod, hogy uristen mi tortenik velem? Ettol megjobban megijedsz, jon a tobbi testi tunet, ami megjobban megijeszt. Itt megalljt kell parancsolni magadnak. En ezt igy szoktam: erzem, hogy menekulni akarok, egyre jobban eg a karom, talan el is kezdek szedulni, terjed szet a feszultseg, erzem, hogy felek...es hopp, itt elkapom, hogy "na es? Kit erdekel, majd elmulik". Es kesz, el is mult. Nem lehet semmi bajod, nyugi, ez csak az idegrendszered jateka. Ha nem tudsz tullendulni, nem tudsz ellazulni, kerheted pszichologus segitseget. A lenyeg, hogy ne fokuszalj a testedre ha erzed, hogy valami kezdodik.

2020. máj. 13. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! Igazából a legnagyobb problémám az jelenleg, hogy nem tudom 100%-ra, hogy nincs szervi bajom. És már olyan dolgokba, hogy mondjuk leejtek valamit, belemagyarázom, hogy sclerosis multiplex és innen már megy minden magától. Nem tudok pihenni, főleg nem most, mivel hiába alszom, egyszerűen nem pihentet. Nyilván mindenkinek sok most a stressz, de ezt a helyzetet nagyon nagyon nehezen viselem. A másik, hogy én azt hittem ezek ilyen rendszertelenül jönnek elő. De sokszor már ébredés után elkezdődik, sőt van, hogy felébredek éjszaka és ez megy.
2020. máj. 13. 22:00
 14/24 anonim ***** válasza:
28%

"(ami egyebkent nem igaz). :d" de nagyon is igaz. 1 az immunrendszert nagyon legyengiti a stressz és a pánik, 2 kimerülnek a tartalékok. ez a kettő hosszabb távon már elég a súlyos megbetegedéshez vagy halálhoz.

ott van pl a farkas és a bárány kisérlet amikor a 2 állat egymás mellett volt 2 külön ketrecben és etették őket rendesen. a bárányok mindig meghaltak ha látták a farkast de amelyek nem azoknak semmi bajuk nem lett.

2020. máj. 13. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
76%

Biztos, hogy nincs szervi bajod. En regen azt hittem szajrakom van. Annyira raporogtem a gondolatra, hogy fajt a nyelvem, zsibbadt a szam, nem birtam nyelni, mindenfele megmagyarazhatatlan holyag keletkezett a szamban. Aztan mikor kezdtem elfelejteni a dolgot, ezek elmultak. Mikor figyelek a szorongasra elojon. Ha nem figyelek ra, sehol sincs. A te esetedben ez valamilyen szinten mar hipochondria is lehet, mint nalam.


A barany zsakmanyallat, teljesen mashogy hat ra a stressz, mint egy emberre. Igen, a hosszutavu hatasai karosak, de koztudott, hogy a stressz minden, csak nem pozitiv dolog. Kozrejatszhat a halalban, de nem kozvetlenul ebbe halnak bele az emberek, hogy vannak panikrohamaik. Tenyleg nem jo ilyennel szitani a tuzet a kerdezoben.

2020. máj. 13. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
Alvas kozben termelodik a kortizol, ez stresszhormon, ezert erzed magad feszkosabbnak ebredes utan, az erre fogekonyak pedig rogton el is kezdenek agyalni. A kortizol szintjet rendszeres testmozgassal le lehet csokkenteni a normal tartomanyba, de a mozgas amugy is pozitiv hatassal van a mentalis gondokra.
2020. máj. 13. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 A kérdező kommentje:
Elkezdtem mozogni megint, a második pánikrohamom óta nem is dohányzom, szóval az egészségemnek elvileg jobbnak kéne lennie, de mégsem érzem így. Futni járok, amit nagyon szeretek, olyankor mindig jól vagyok. Plusz most a cigi abbahagyása miatt megy is:D A hipochondria fix. Mielőtt ez elkezdődött is az voltam.
2020. máj. 13. 22:47
 18/24 anonim ***** válasza:
75%

Igen, ez tipikusan pánikbetegség. Ugyanígy vagyok én is és csatlakozom a 12-es válaszolóhoz, ugyanígy megállítom én is ha érzem, hogy roham jön. Csak úgy tudod ezt kordában tartani, hogy ha parancsolsz magadnak. Amikor dokihoz mentem, ugyanígy kezdődött, engem is megvizsgáltak, minden volt EKG, teljes vérkép, minden, amit el tudsz képzelni, semmi testi bajom nem volt. Aztán elküldött a háziorvosom pszichiáterhez..hiba volt, mert egyből nyugtatót kaptam és akkor voltam 15-16 éves. Mivel nagyon rosszul voltam, elkezdtem szedni.. Xanax-ot kaptam, SR, és naponta 3 szemet kellett szednem. Gondolhatod, hogy mennyire tudtam magamról és mennyire voltam képben. Teljesen hozzászoktam. Tudatosan kezdtem el "leszokni" róla, mára már teljesen elhagytam, de ez nagyon sok idő volt, mire sikerült. Szóval én nem szednék be semmiféle nyugtatót, sem SSRI-t, mert olyan könnyen hozzászokik az ember, aztán meg alig lehet leszokni róla.

Ezeket tudom neked tanácsolni. Nem egyszerű együttélni ezzel, de nem lehetetlen. Minden azon múlik, hogy mennyire vagy képes tudatosítani magadban, ha esetleg kezdődik a roham, hogy csak az agyad játszik és semmi baj nincs, nem is lesz. Nekem így működik és szerencsére nagyon ritkán jön már elő, mondjuk ha pl. sok a stressz, akkor tud jelentkezni.

Sok sikert! :)


26N

2020. máj. 14. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Vezetéshez mit tudnátok ajanlani?Miota ez elkezdodott,ha kocsiba ulok elkezdenek olyan gondolataim jönni, hogy mi lesz, ha elajulok vezetes kozben, stb stb. Nagyon bosszanto.
2020. máj. 14. 13:41
 20/24 anonim ***** válasza:
100%
Gondolj arra, hogy akkor kicsapod a veszvillogot es leallsz az ut szelen. Elofordul massal is. Egyebkent a szorongastol es a paniktol nem fogsz elajulni, mert az pont, hogy felviszi a vernyomast. Olyan erzes, mintha elajulnal, de nem fogsz. Engem megnyugtat a tudat is, hogy mindig van nalam viz vagy udito mellettem amikor vezetek.
2020. máj. 14. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!