Volt már pszichoszomatikus tünetetek?

Köszönöm szépen a válaszodat utolsó válaszoló :(. Nagyon szomorúan olvastam soraidat. :(

Sajnos nekem is nagyon kijutott a rosszból, úgy egész életemben, de most különösen sok a rossz, én a szerelmi problémáim miatt szenvedek, és nekem pedig nyelvvizsgáznom kell majd rövidesen. Igaz, hogy a nyelvvizsga megszerzésére még van két évem, de már régóta szenvedek vele, mert félek tőle.

Abortuszod volt. Rettenetesen sajnálom :(. Részvétem :(.

Nekem a problémáim még felületesek. Ma szereztem be egy gyógynövényes idegnyugtatót, amit a barátnőm ajánlott. Mondjuk a barátnőmnek nem ilyenek a tünetei, de nekem is volt olyan viszont, mint ami neki van, hogy fejfájásom volt, majd hányingerem, csak sikerült elkerülnöm a hányást. De nagyon sok lelkierő kell. A gyerekkorom is nehéz volt, mert pszichésen mindig érzékeny voltam :(. Azt hittem, ha felnőtt leszek, akkor jobb lesz, és tényleg így volt, valahogy jobb lett, még a bajok ellenére is. Ekkor jött nálam a szerelem. De nem lennék őszinte magamhoz, ha azt mondanám,hogy csak emiatt van, mert nekem a fogfájás volt az egyik pszichoszomatikus tünetem, és az tavaly november körül, vagy októberben kezdődött, amikor még nem voltam szerelmes. De mióta szerelmes lettem, és nagyon rossz a szerelmi kapcsolatom, csak kihasznál a fiú, azóta minden rosszabb lett. A legrosszabb, hogy úgy érzem,hogy már sosem jövök helyre, mert a tüneteim fokozatosan előbukkantak, és aztán elmúltak, majd újra előjöttek. De régen nekem csak a fejfájásom volt idegi alapon, a fogammal kapcsolatos gond is csak tavalyi, lekopogom, de az azóta nem jött elő. Most bőrgyógyászati problémáim vannak. A legrosszabb persze az volt, hogy orvosokhoz jártam, és ott égtem előttük, ahogy mondták, hogy semmi bajom. De szerencsére nekem csak zavaróak a tüneteim, de nem fájdalmasak. A leges legrosszabb persze az, hogy nem tudom, hogy mi jön ezután, mert sosem számítottam erre. Arra gondoltam, hogy amint sikerül pénzt és erőt gyűjtenem, jelentkezek magán pszichoterápiára, mert úgy érzem,hogy semmi sincs rendben velem, mert az a baj, hogy rólam kiderült egy probléma, hogy nem a jelenben élek, és nem tudom azt hiszem elfogadni a legbelsőbb személyiségem. Mivel épp most használtak ki, pont az a valaki, akinek öntudatlanul felfedtem a legbelsőbb személyiségem, valószínűleg nem fog ártani. De ez évek múlva lesz. Addig szedem néha a természetes nyugtatót, meg néha a cataflámot, és igyekszem nyugalmat erőltetni magamra. Igazából olvastam a pszichoterápiáról, és ezek a tanulmányaim rángattak ki a legrosszabb állapotomból, ezért akarok ilyenen részt venni.

De én úgy érzem,hogy kiút nincs. Ahogyan a szerelemmel is ez a baj, visszafordíthatatlan, már mindig bennem lesz, szálkaként. De egyvalamit megtehetünk, hogy próbáljuk feldolgozni a traumákat, pl ezzel a terápiával. Mert szerintem ez a kulcsa mindennek. Persze már rájöttem, hogy ettől nem fognak elmúlni, mintegy varázsütésre a fájdalmak, és nem is lesz emlék mindebből, nem, egy seb lesz, ami már behegedt, de fájó seb. Csak hatalmas lelkierővel tudunk akkor újra majd emberek lenni. Mert ez nagyon széttört állapot, és nem teljes emberi lét. Persze tökéletesség nincs, de azért szükség van a majdnem tökéletességre, hogy jól legyünk. De azt hiszem, hogy ez tényleg visszafordíthatatlan, és ha újabb trauma ér bennünket, újra előjönnek a tünetek. Csak nekem tényleg kábé egy éve kezdődtek, tehát nem voltak mindig, a szerelem miatt kialakult trauma váltotta ki. Vagyis minden elromlott. Az a fiú szószerint tönkretette az életem. Lehet, hogy egészséges vagyok testileg, de lelkileg tönkretett, annak ellenére, hogy az önbizalmamat, minden próbálkozása ellenére sem tudta letörni. Csak az életkedvem ment el. A lényeg, hogy kiút nincs, azaz tökéletes megoldás, csak együttélés a lehetőséggel, hogy lehet ilyen bajunk. Csak én sem tudom, hogy tudatosítsam magammal, hogy mindezt én csinálom magammal, a pszichém. Azon túl nem tudom a kérdést arra, hogy az idegrendszerem hogyan erősíthetem meg.

Kitartást nekünk, egyszer véget ér az élet, és akkor befejeződnek a szenvedések, én mindig erre gondolok, meg azokra, akik rosszabbul jártak. Az én fizikai bajaim elviselhetők, végülis csak zavarók. De a családom idegeire megyek viszont az idegeskedéssel, ami nagyon rossz.