Egyáltalán nem komoly egy szociális fóbia?

Sziasztok!

Körülbelül egy éve küzdök szociális fóbiával, és fél éve döntöttem úgy, hogy szeretném, ha meghallgatna egy pszichológus.

A szüleim nagyon ellenezték ezt, mert szerintük nincs szükségem rá, csak vegyek erőt magamon, és gyógyuljak meg.

Én viszont minden áron elszerettem volna jutni egy pszichológushoz, ezért úgy gondoltam, hogyha elmondom a szüleimnek, hogy mit érzek, akkor talán ők is belátják, hogy szükségem van rá.

Ezt többször is megcsináltam, mert az első pár alkalommal nem foglalkoztak vele.

Az unszolásom hatására múlthéten felkerestünk egy pszichológust, aki megállapította, hogy szociális szorongásom van, meg pár apró dolog mellette, amik annyira kicsik, hogy nem kell velük foglalkozni.

Viszont édesanyám ma a fejemhez vágta, hogy csak sajnáltatom magam,valójában semmi bajom nincsen. Meg, hogy mindenkinek elmondtam ezt. Ami igaz (bár egyáltalán nem mindenkinek, csak a négy barátomnak), elmondtam pár barátomnak, de csak azért, mert sokszor előfordult, hogy elhívtak valahova viszont én lemondtam (egyértelmű okokból kifolyólag), amit ők az elején minden szó nélkül elfogadtak, viszont egy idő után azt hitték, hogy haragszom rájuk vagy nem is tudom, és kérdőre vontak.

Bennem az elejétől fogva kétségek voltak a pszichológussal kapcsolatban, mert nem szerettem volna beégni. Féltem, hogy az eredmény szerint egészséges vagyok, és, csak szimplán tinikori hiszti az egész. Ezt mondtam neki is még mielőtt elmentünk pszichológushoz.

Nagyon rosszul esett amit mondott, hiszen pont azt szerettem volna/szeretném elkerülni, hogy sajnáltassam magam. Amúgy is bennem volt a félelem attól, hogy rossz ember vagyok, ez az egész hatására viszont még jobban felerősödött ez az érzés.

Tényleg csak sajnáltatom magam?

Előre is köszönöm a válaszokat.

L.

u.i: elnézést kérek az esetleges helyesírási hibákért, vagy ha valamit kicsit érthetetlenül írtam le, csak kicsit szét vagyok esve.