Mitől érzem magam így? Nem hiszem hogy depresszió, de lehet mégis?

Nem jellemzőek rám azok a tünetek, hogy nem fürdök, retekben élek, az asztalom rendetlen de azt leszámítva tiszta a szobám, mindennap főzök, minden másnap takarítok. Vannak barátaim, tartom velük a kapcsolatot, a gyerekem ellátom ahogy kell.

Nem szülés utáni depresszió, mert a gyerekem az egyetlen amiől boldogságot tudok érezni.

De egyszerűen annyira megváltoztam. Régen rengeteg energiám volt, mindenhez volt kedvem, mindig bolondoztam, viccelődtem.

Most meg olyan érdektelen vagyok, nem tudok semminek örülni. Nem vagyok szomorú, ideges, csak nem érdekel semmi. Mostanában sokat csalódtam, a gyerekem apjában és az enyémben, de az én apám sose volt jó apa, utálom és elkap az ideg ha rágondolok. A gyerekem apja sokat bántott és megundorodtam tőle de ő volt az első szerelmem.

Akikre számíthatok egyedül anyám és 3 gyerekkori barátnőm. Úgy érzem magamra vagyok hagyatva, és a gyerekemet egymagam kell megvédjem mindentől. Ez fog valaha változni, vagy ilyen a felnőtt élet, mindenki meg van keseredve és örüljek hogy nincs nagy baj? Igazából örülök, értékelem hogy van hol laknom és anyukám meg a fiam egészséges, de hiányzik aki régen voltam. Teljesen eltűnt belőlem a lelkesedés, hogy hozzam vissza?