Lehet, hogy a pszichológus sem tud segíteni? De hová fordulhatnék még? Van ebből kiút?
Egy éve halt meg a barátnőm, járok pszichológushoz, de úgy érzem, semmit nem javult az állapotom. A családom is rengeteget segít, legalábbis próbálnak ők is, de nem használ:( A Karácsonyt is úgy töltöttem, hogy próbáltam erős maradni a család előtt, bár végig gombóc volt a torkomban, majd amikor aludni ment mindenki, kitört belőlem a zokogás... A hugom (17) átjött a szobámba, mert valamit kérdezni akart és akkor meglátta, hogy megint kiborultam. Próbált vígasztalni, de attól csak mégjobban sírtam, ekkor már Ő is azt mondta, hogy valamit tenni kell, mert teljesen tönkre fogok menni. Az a baj, hogy nem tudom, mit lehetne tenni, hiszen járok pszichológushoz, de nem javulok. Fogytam is sokat. Egy év telt el a baleset óta, mégis olyan vagyok, mint aki tegnap tudta meg... Próbálom a barátnőm családjához mérni magam, hiszen nekik a LÁNYUK halt meg, mégsem adták/adják fel, akkor nekem sem szabad! Hiába próbálom ezt mondogatni magamnak, nem tudok felállni... A temetésen is elkapott a sírógörcs, majd elájultam. Bevallom őszintén, félek, hogy ennél csak rosszabb lesz.
Gyuszi, 19
válasza:Kedves 1. válaszadó:
Köszönöm szépen a válaszodat!
Részvétem! Köszönöm szépen, én is remélem, hogy mostmár majd eljön az idő, amikor enyhül a fájdalom. Szívből örülök, hogy új életet tudtál kezdeni és hogy már nem sírsz!
válasza:2. válaszadónak is köszönöm!
Igen, az biztos, hogy ez már komolyabb depresszió, ezért is szeretnék valami megoldást találni. Tudom, hogy a hit egyébként is fontos, ilyenkor pedig segítség lehet, ha az ember "belekapaszkodik", de így sem vagyok (még) jobban.
válasza:Kedves kérdező!
Olykor előfordul sajnos, hogy a gyász nem tud feldolgozódni még idővel sem, ezt hívjuk patológiás gyászreakciónak. Ennek a lélektani hátterével biztosan foglalkoztok a szakemberrel.
Emellett egyetértek azzal a válaszolóval is, aki a pszichiátriai konzultációt is javasolta, mert bizony én is úgy gondolom, hogy átmehetett a gyászod egy depresszióba, amit gyógyszeresen is kezelni kéne egy darabig.
Válaszokat, szlogeneket nem adhatok sajnos, kész ötleteket sem, csak inkább kérdezek?
Miért bünteted magad ennyire nagyon? Miért nem engeded meg magadnak, hogy haragudjál? Igen szabad dühösnek lenni, nagyon nagy fájdalom ért!
Ne szégyelld magad, hogy Őrá is haragszol!! Hogy itthagyott..! Ezek teljesen természetes emberi reakciók. Engedd mg kérlek magadnak!
3. válaszadónak is köszönöm!
Én is (és mindenki körülöttem) úgy látom, hogy eldurvult a helyzetem, amit nem szabad elhanyagolni, mert csak rosszabb lesz! Ez eddig rendben is van, hogy tudom, hogy rosszabb lehet, csak éppen nem tudom, hogy mit tudnék még tenni, hogy jobb legyen, hiszen sem a családom, sem a barátaim, de még a pszichológus sem tud kihúzni (vagy legalább kijjebb) a gödörből... Nem. Haragudni nem szeretnék, nem is tudok a barátnőmre, hiszen nem tehet róla, hogy az a részeg állat belement és Ő nem élte túl! Én inkább arra a részeg vadállatra vagyok nagyon dühös és ha a kezeim közé kerülne (...)! Köszönöm Neked is a választ!
válasza:Gyuszikám!
18.05 tökéletes választ adott a problémádra, amit én csak annyival tudnék még kiegészíteni, hogy: semmi sem tart örökké. A bánat se. Az idő majd lassan tompítani fogja a fájdalmadat.
Legyél büszke magadra, hogy ilyen értelmes, mélyen érző fiú vagy, aki fel meri vállalni az érzelmeket is. A szüleid igazán nagyon örülehtnek, hogy ilyen remek gyerekük van!
És mégegy: gondolj arra, hogy ha van menyország, és onnan lát a kedvesed, most biztos nagyon elszomorodott ő is. Hiszen valószínleg azt mondaná neked, hogy lépj tovább, és próbáld meg őt megőrizni az emlékeidben. De ezt, ami most van, biztosan ő sem helyeselné. Hát vegyél egy nagy levegőt, és próbálj meg tovább élni, és tovább lépni.
Sok szeretettel!
Köszönöm szépen, kedves 19:34-es válaszadónak is!
Tudom, hogy előbb-utóbb enyhülni fog a kín, csak ilyenkor úgy tűnik, mintha sosem lenne vége... Nem azt várom, hogy egy napom minden olyan legyen, mint a baleset előtt, mert tudom, hogy örökre megmarad bennem ez az egész, csak azt várom, hogy enyhüljön a fájdalom, mert már nem bírom... Köszönöm szépen a jó véleményeket rólam, ezt leginkább a szüleimnek köszönhetem, hogy ilyen lettem. Azt, hogy fel merem vállalni az érzelmeimet, azt is nekik köszönhetem, mert szerencsére nem úgy neveltek, hogy "egy fiú nem sír",stb. Most nagy gondban lennék, ha ezt belémsulykolták volna, mert lehet, hogy sírni sem tudnék és csak belülről emészteném magam! Nem mondom, hogy nyavajgósabb vagyok, mint azok a fiúk/férfiak, akik visszafojtják a könnyeket, de ha megvan rá az okom, akkor utat engedek nekik. Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy az ember kimutatja, amit érez! Igen... azt tudom, hogy a barátnőm nem örül neki, hogy így lát (meg a szeretteim is szomorúak emiatt), próbálom is tartani magam, de elszakad a cérna egy idő után. Próbálok én továbblépni, egy kis ideig mintha "jobban" lettem volna (de csak minimálisan), majd újra visszaestem és mintha csúsznék lejjebb. Ezért is írtam ide, hogy hátha valakinek van valami jó ötlete és szerencsére írtatok jókat, köszönöm szépen!
Szia!
Szerintem írj egy e-mailt az o.w.a@freemail.hu-ra, amiben írd le ugyanezt, mondd el bátran, mi a baj, mi bánt. Nem kell semmilyen adatot megadnod magadról, még nevedet sem kérdezik, szóval nincs benne semmi ilyen kutakodás a személyed után. Hétköznapi emberek válaszolnak Neked, akik nem élnek vissza az őszinteségeddel és az érzéseiddel, hanem segíteni próbálnak. Szerintem egy próbát mindenképpen megér, és szinte biztosra veszem, hogy tudnak majd Neked segíteni, mert találkoztak már hasonló esetekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!