Négy éve tartó rémálom - beteg lennék?

Nagyon szépen köszönöm az eddigi válaszokat! Tényleg! Mind nagyon-nagyon hasznosak, és erőt veszek magamon, és hétfőn bemegyek az iskolaorvoshoz. Máshoz nem lehet, mint azt valaki ajánlotta, az az igazság, hogy középiskola negyedik évében járok, anya akkor se engedne orvost, ha lázam lenne (januárban volt is). Kár, pedig most tényleg beteg is vagyok, kis hőemelkedés, ilyesmi. Az utóbbi időben valahogy sikerül minden betegséget magamra szedni. :) Valaki kérdezte hány éves vagyok: 18 múltam decemberben. A megvásárolandó dolgokra sajnos azt tudom mondani, hogy nem megoldhatóak, bárhogy is nézem. Anya biztos nem ad, mellesleg mindent leellenőriz, ha valamit veszek, blokkot kell hazavinnem, még ha bevásárolni megyek, akkor is. Mindenesetre holnap elmegyek a nevelőnőmhöz (ő olyan nagymama-féle, gyakorlatilag neki köszönhetem, hogy aránylag tisztességes ember lett belőlem), még sosem beszéltem senkinek a problémáimról, de neki azt hiszem elmondhatom. Nem hiszem hogy négyezer forintot ki tudna fizetni, hiszen kis nyugdíja van csak, de lehet, hogy az általad ajánlott olcsóbb vitamint megengedheti magának, erről majd esetleg megkérdezem. Volt egy kérdés az apámról, ha jól emlékszem. Ő nem él velünk, tulajdonképpen nem is emlékszem rá. Ő egy egészen másik történet, ami az eddig leírtakba nem fért bele (féltem hogy van egy bizonyos korlát a karakterszámokat illetően). Az apám egy török férfi, akivel anyám 26 évesen ismerkedett meg. A baj az volt, hogy apámnak már akkor volt felesége, viszont konzervatív családba született, így a másod-unokatestvérével házasodott össze, mondjuk nagyon szerelmes is volt belé, anyámat is azért szerette valamewnnyire, mert emlékeztette Birgulre (apám felesége), viszont a baba sehogysem jött össze, apám viszont nagyon szeretett volna egyet. Anya meg nagyon szerelmes volt apámba, és nem tudott a feleségről, meg nagyon törökül se, szótárral kommunikáltak akkoriban. Szóval így lettem én, a tökéletes balsors, mert lány lettem, holott apám fiú örökösre vágyott. Mikor megtudta, hogy nem fiú lettem, azonnal le is tagadott, hogy nem is az ő gyereke vagyok, meg hasonlók. Később valamennyire megbékélt a dologgal, de anya elküldte tőlnk (olyan félévente járt csak hozzánk, mert kamionos volt), és soha többet nem jött vissza. Amúgy Birgul mikor megtudta hogy anyám terhes lett, befeküdt a kórházba, és lett gyerekük végül, de valami olyasmi volt, hogy csak végig orvosi felügyelet mellett tudta kihordani, nem tudom a részleteket. De a személyes bosszúm azért megvolt: a "testvérem" lány lett.

Szóval, ami nem fért bele a fentebb írt dolgokba, hogy 15 éves korom körül kezdődött egy furcsa állapotom, mikor mindenáron fiú akartam lenni. Erősen vallásos lettem, meg csodákban reménykedtem, meg ilyenek - borzalmas korszak volt. Mikor úgymond sikerült legyőznöm ezt az akkora már-már rögeszmévé fajult vágyat, rosszabb lett minden. Mikor sikerült, megint lett egy olyan üres napom, de ez sokkal rosszabb volt. Az addigiakhoz képest mégjobban megnőtt az öngyűlöletem, és őrülnek éreztem magam, nem csak a régi rögeszme miatt, hanem úgy általában is. De vége lett. Amúgy ennek a fiú verziómnak még neve is volt, bár személyiségileg nem tért el tőlem, vagy ha igen, csak kicsit. Ez egy vagy másfél évig tartott. Az apám mindig nagyon hiányzott, és rosszul esett hogy nem érdeklem, de sosem volt ilyen tudatos vágyam, hogy bárcsak fiú lettem volna, hogy neki kelljek, a mai napig sem érzem így, de más okot nem látok rá. Talán innen alakult ki. A mostani rögeszmém az "én még gyerek vagyok" kezdetű sláger. Ez még csak pár hónapos, a 18. születésnapom előtt nemsokkal kezdődött, de most is tart. Hogy úgy érzem, hogy én még egyáltalán nem vagyok felnőtt, és olyan érzésem van, mintha ellopták volna tőlem ezt a négy évet, és igazságtalannak tartom, hogy rámtukmáltak egy halom felelősséget, és a 18-as "álomhatárt", amikor én még "nem is vagyok annyi". De pedig de. Én szeretnék lenni mindenhol a legkisebb, a legfiatalabb, a legalacsonyabb, minden módon. A magasság mondjuk nem nehéz, kőkemény 154 centiméter vagyok. :) De ez megint valami hülyeség kezdete, attól tartok. De nagyon rossz érzés. Szóval ez az új hülyeségem, mert úgy tűnik mindig akad egy. Bocsánat a hosszú postért :( És nagyon nagyon nagyon köszönöm mindenkinek a segítő kommenteket, hihetetlenül jól esik hogy vannak, akik időt áldoztak rám, és segíteni próbálnak! Igyekszem a lehető legjobban követni az utasításokat, amennyire tőlem tellik, tényleg. Mégegyszer nagyon köszönöm!!!