Hogyan másszak ki a depresszióból?

Köszönöm neked is, kedves második! Igen, segítettél. Kipróbálom ezt a hangkazettás dolgot, én is olvastam már ilyesmiről, és lehet, hogy van benne valami, hogy amit sokszor hallok és mondogatok, azt egy idő után elhiszem. Hiszen pont így vagyok most a negatív dolgokkal is, annyit gondolok a rosszra, hogy már elhittem, hogy jobb nem is lehet, a pozitív gondolkodás kell, hogy legyen a legelső lépés, tudom én azt jól, csak hát nagyon nehéz. De örülök, hogy biztattok, mert már ettől is jobban érzem magam, tényleg. Igen, van egy-két barátom, akivel tartom a kapcsolatot interneten vagy telefonon keresztül, de többnyire csak sajnálkoznak, hogy jaj szegény, milyen rossz lehet most neked, és még magukat is sajnálják, pontosabban ezt az egész helyzetet, hogy elszakadtunk egymástól, és hát két sajnálkozó, síró ember nem sok mindenre megy pozitív gondolkodás terén. Ezért is gondoltam, hogy írok ide, ti nem ismertek, és talán kívülállóktól hasznosabb tanácsokat kaphatok. A családom úgy bánik velem, mint egy hímestojással, nem akarnak megbántani, mert minden apróságon kiborulok (tiszta röhej, sosem voltam hisztis pi.csa, most mégis úgy viselkedek. Nevetséges.) Bár a párom most eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad, bármennyire nincs is kedvem társaságba menni, ő bizony elrángat engem kirándulni néhány barátjával, akiket én nem igazán ismerek. Azt mondta, ha tetszik, ha nem, megyek és kész. Nincs nagy kedvem hozzá, de talán jót fog tenni és még jól is érezhetem magam. Már nem bírja nézni a kiborulásaimat, és igaza van. Nem ebbe a nőbe szeretett bele, hanem egy határozott, mindent véghezviszek, akármilyen nehéz is típusú nőbe. És most egy labilis, semmi nem érdekel, nem vagyok boldog buta libával él együtt. Ez se neki, se nekem nem jó.

Annyira jól esik ezeket kiírni magamból, el sem hiszitek, milyen megkönnyebbülés.

Neked is köszönöm, hogy válaszoltál! Remélem, most tényleg sikerül erőt vennem magamon, mert az utóbbi időben hiába próbáltam, nem ment, de most elhatároztam, hogy erős leszek, nem mehet így tovább. Jól esik, hogy így ismeretlenül is erőt öntetek belém és biztattok, tényleg sokat segítettetek és köszönöm. Sosem voltam egy fitness lady, de néhány napja elkezdtem sportolni, és már érzem, hogy egy fokkal valóban jobban vagyok, a mozgás energiával tölt fel és legalább arra az időre kikapcsolok. Gondolkoztam, hogy eljárhatnék mondjuk jógázni is vagy pilatesre, talán még barátokat is szerezhetnék így. Meg kell, hogy tegyem az első lépéseket, akármilyen nehéz is. Sosem voltam még ilyen helyzetben és a legrosszabb az, hogy magamra sem ismerek. Mintha nem is én lennék. Sohasem gondoltam, hogy én, a határozott, erős, kitartó személyiség, valaha is ilyen ramaty állapotban lesz lelkileg. Ha valaki ezt mondta volna 1-2 évvel ezelőtt, kinevettem volna az illetőt. Engem senki nem így ismer, és most sem a családom, sem a párom nem tud mit kezdeni a helyzettel. De tudom, hogy nekem kell elhatároznom magamban a dolgokat, a családom nem tud segíteni. Maximum mellettem állnak, de egyedül kell rájönnöm, hogy mit is csináljak.

Jól esett mindezeket kiírni magamból, és őszintén mondom, hálás vagyok mindhárom válaszért, mert úgy érzem, megadtátok a kezdő lökést. Remélem, hogy hamarosan egy sokkal boldogabb nő ír majd ide.