Ez mi? Kezeltetnem kell magam?

2009. áprilisában jutottam el addig, hogy megpróbáltam öngyilkos lenni. Abban az évben kerültem vissza a régi általános iskolámba. Rossz volt az osztályközösség, én pedig gyenge. 16 rossz fiúval, és 6 rosszindulatú lánnyal töltöttem a délelőttjeimet novembertől. Naponta, elég keményen bántottak (szerencsére nem fajultak el a dolgok tettlegességig), ráadásul jaunárban a félévim sem volt éppen a legjobb (fontos volt, mert ekkor kellett a továbbtanuláshoz), és hetekig titkoltam a jegyeimet anyámék elől. Nagy balhé lett belőle. Aztán áprilisban fogadóóra volt. Amíg anyám elment a tanárokhoz, fogtam a gyógyszereit, és azt láttam a legjobbnak, ha mindet ’megkóstolom’. Vérnyomáscsökkentőtől nyugtatóig sok minden a kezem ügyébe akadt. Szépen vettem be mindből, aztán lefeküdtem aludni. Nem emlékszem, mikor jött haza anyám, és mit mondott. Ezután kb. 3-4 napom teljesen kiesett, csak foszlányokra emlékszem. Következő képem az volt, hogy anyám egy délelőtt (?) mondta, hogy nagyon félelmetesen nézek ki. Itthon voltam körülbelül egy hétig, és bevitt a kórházba, a dokimhoz, hogy nézze meg, mi van velem. Nem emlékszem, mit csinált velem, csak annyira, hogy egy kórteremben ülök az ágyon (nem fektettek be), és mondta a doki, hogy keres nekem egy pszichológust.

Elmentem a pszichológushoz anyámmal. Beszélgettünk hárman. Sírtam is. Elpanaszoltam neki dolgokat, és teszt alapján eldöntötte, hogy depressziós vagyok. Körülbelül két alkalommal voltam nála, mert anyám eldöntötte, hogy nincs semmi bajom, és csak kitalálta a doki, hogy depressziós vagyok.

Nagyon sokat voltam itthon, egyedül, és a gépem, valamint az MP3 társaságába menekültem. Nem voltak igazi barátaim. Viszont abban az időszakban (novembertől júniusig) sikerült két évfolyamtársammal jóba lenni. Sokat voltunk szünetekben együtt. Aztán gimiben viszonylag jól ment minden. Sikerült beilleszkednem az osztályba, és aranyosak az osztálytársaim. Sikerült normális barátokra szert tennem, és megismertem két olyan lányt, akik hasonló cipőben járnak/tak, mint én.

2010. novembertől nagyon szörnyű időszakon mentem keresztül. Nem tudom, pontosan mi okozta ezt a depresszív időszakot. Nagyon magam alatt voltam, nem találtam magam, és szörnyen teltek a délelőttjeim. Vigyáztam rá, hogy a környezetem ne vegyen ebből észre semmit. Sokat sírtam itthon, és vagdostam magam olyan részeken, amik könnyen eltakarhatók. Ebben az időszakban kerültem közelebb a fent említett két lánnyal. Ők segítettek (utólag belegondolva ők csak rontottak a helyzeten).

2011. januárjában ismét padlóra kerültem. Az osztályfőnököm nagyon gonosz volt velem, mert ’nagyon flegma’ voltam akkoriban. Az óráin folyamatosan beszólogatott, ami csak rontott a helyzeten. Akkoriban halt meg egy nagyon közeli ismerősöm pont egy éve, és kibuktam az osztályfőnököm egyik beszólásán. Egész délelőtt sírtam, az ofőm faggatott, hogy mi lehet a baj, de nem mondtam semmit.

2011. februárjában anyám kibukott miattam, mert köldökpiercinget csináltattam a tudta nélkül. Ez lett volna az utolsó csepp a pohárban, és több gyógyszert vettem volna be, mint legutóbb, de valamiért nem tettem meg. A következő hónapokban sokat agyaltam azon, hogy elmegyek pszichológushoz, anyám tudta nélkül, hogy segítsen. Nem mentem, mert féltem a balhé miatt. Ez idő alatt hol fent, hol lent voltam.

2011. novemberében elkezdtem egy kisebb helyi rádióban (is) tevékenykedni, hogy megalapozzam a jövőmet, de sajnos nem sokáig tudtam ott munkálkodni a különórák miatt. Ismét jött egy nagyon depresszív időszak. Elkezdtem megírni a búcsúlevelemet egy rádiós srácnak. A mai napig nem töröltem a gépemről. Itt ’porosodik’. Nincs erőm megnyitni, és elolvasni. Erről az időszakról egy blog bejegyzésem többet tud mondani, mint most én ’Úgy voltam vele, hogy eldöntöttem, kész, megteszem, nem fog semmi/senki eltántorítani tőle. Egyáltalán nem gondoltam rá, hogy ne tegyem meg, de valamiért úgy érzem, hogy nem fogom megtenni. Küzdök a sulival ('drága' osztályfőnököm következő félévben elmegy szülni, eggyel kevesebb), a tanulással, a környezetemmel (akiken nem tudok változtatni, pl. osztályom) meg nem foglalkozom. Semmi közük hozzám, nekem sem hozzájuk. Anyáméknak meg nem lesz bajuk, ha összeszedem magamat tanulás szempontjából. Nem vagyok 'rossz', nem járok el bulizni, nem iszom. Próbálok változtatni magamon, ahogy tudok, és amennyire bírok (legfőképpen tanulásban), mert vannak céljaim, amit megszeretnék valósítani minél hamarabb!’

2011.decemberétől jól vagyok. Azóta semmi ilyen gondolatom nem volt. Néha azért pár nap erejéig volt egy-két rossz napom, de egyáltalán nem olyanok, mint a fentiek.

18l