Azért éljek, hogy mások röhögjenek rajtam?

Tévedés!

Önmagában az öngyilkosság nem bátorság kérdése.

Egy boldog embernek "bátorság" lenne az öngyilkosság, de egy maga alatt lévő embernek gyávaság! A bátorság, az erő ahhoz kell, hogy fölálljon, hogy változtasson az életén, hogy megmutassa a világnak, hogy ő igenis sokat ér.

Szerintem azért kell az öngyilkossághoz egy nagy adag bátorság, vagy legalábbis olyan erős akarat, ami leküzdi az életösztönt, ami pedig mindennél erősebb.. de azt nem értem, te miért azzal foglalkozol, hogy az emberek mit gondolnak róla. Csak nem meg akarod csinálni tényleg? Ne már.. (Amúgy ha meg igen, akkor pláne miért zavar, hogy mit gondolnak róla..)

A járásod a betegségtől fura? Vagy egyéb testi dolog miatt? És mi az a betegség? Attól remegsz? Nem gyógyítható?

És az orroddal mi bajod? Ferde? Nagy? Hát istenem, egy pasinál az nem baj! Nekem hány nagyorrú tetszett már..

A személyi edző szerintem is jó ötlet. Hátha ki tud valamit találni a betegségedhez mérten. Én ugyan csak egyszer voltam eddig fitness klubban, de az a benyomásom, hogy ezek az edzők nagyon pozitív emberek, sok erőt tudnak adni. De a mozgás önmagában is, nemcsak testileg hanem lelkileg.

Én is akartam már meghalni, és durva amikor az ember azt kapja, hogy ha megöli magát akkor milyen gyáva, meg megölni magad könnyű! Akkor jöjjön ide aki így gondolja, és olyan bátornak érzi magát, és mutassa meg, hogy neki simán megy! Mutassa meg, hogy ő bizony bátor és neki megy! Ugye, hogy így már nem akkora gyávaság?! Ez benne a bosszantó, de persze csak annak,aki volt már ott.

Bizony én gyáva voltam. Nem meghalni, hanem megtenni! És milyen jól jártam vele! Mert élek! De emlékszem milyen volt ott és emlékszem, hogy ezt kaptam és hogy fogalmuk sincs miről beszéltek azok, akik beszóltak!

Mindig ahhoz kell bátorság, ami a nehezebb.

Ha valaki elégedett az életével, akkor minek ölje meg magát? Még a kérdés is értelmetlen. De ha pl. feláldozza magát valakiért, akkor az az igazi bátorság.

Annak, aki semmi értelmét nem látja az életnek, aki teljesen padlón van, akinek nincsenek barátai, akit nem szeretnek, stb., annak bizony a nehezebb út megteremteni a boldog életet, ehhez kell a bátorság, az erő, az "azért is megmutatom" kitartás. Neki mivel az életösztönét már kiölte a depresszió, a könnyebb út (szörnyű ezt kimondani) az öngyilkosság és ezért gyáva.

Én vagyok a 20/L megint. :D Gondolkodtam, aztán eszembe jutott valaki. Van egy nagyon nagy kedvenc brit színészem, Benedict Cumberbatch (Hogy a szarban lehet ilyen idétlen egy névvel élni? XD) . Most mondhatod nyugodtan, hogy neki könnyű, mert hogy aki híres, azt mindenki imádja és a bugyik maguktól csusszannak le a közelében, de keress rá. Mint pasi elég csúnya szegény (általában azt mondják, a mosoly mindenkinek jól áll... nah, neki idétlen a mosolya:D), de olyan a kisugárzása és a tehetsége, hogy egyszerűen megszerettem. Gondold el, hogy egy béna névvel és egy ilyen fizimiskával milyen lehet bemenni mondjuk egy meghallgatásra, kezdő színészként, egy olyan iparágban, ahol ott a sok szebbnél szebb ember.

Ha találsz magadban valami olyat, amire az emberek felfigyelnek, akkor meg vagy mentve. A saját tökéletlenségeddel való küzdelemre szerintem két nagyon jó mód van.

1, Legyél iszonyatosan optimista. Marha nehéz, tudom én, szinte már naiv szinten túlnézni minden rosszon.

2, Röhögj magadon. Nekem ez vált be, direkt viccet csinálok a saját hibáimból, néha már olyan szinten, hogy az sértő magamra nézve. Nevetek egyet és kész. :)