Azért éljek, hogy mások röhögjenek rajtam?

Az öngyilkosság komoly dolog, nem gyávaság, de végtelenül nagy ostobaság!

Mert utána már nem lesz mit átgondolni.

Nagyon érdekes megoldást találtam Neked és mindazoknak, akik szerencsétlennek érzik magukat.

[link]

Érdekes, mindenki számára elérhető. Meg tudod változtatni általa az életedet!

21 éves fiú létedre lehet kicsit későn érő típus vagy (mint a fiúk általában) ha így gondolkodsz. Nemhiába mondják hogy az öngyilkosság gyáva dolog. A legkönyebb és a legegyszerűbb módja a problémák megoldására ha megfutamodsz.

Nézz körbe kicsit a világban és nyisd ki a szemed nem is kell messzire menned csak sétálj át Budapesten majd rájösz hogy nem is olyan szar az életed és talán megbecsülöd annyira hogy az öngyilkosság szó még csak az eszedbe se jusson többet. Respect

Igazából hasznosat nem hinném, hogy tudok írni.

De válaszolok, mert valamilyen szinten hasonló vagyok.

A szüleimtől is rossz tulajdonságokat örököltem, főleg az egyiktől, most névtelenül sincs kedvem leírni, melyiktől. Kis idegi labilitást örököltem tőle a sok fura tulajdonság mellett.

Csecsemőkoromban is ért pár bántalom plusz kórházak, műtétek gyulladások miatt.

Nagyszüleim vettek magamhoz, már csak egyik él. :( Ők szeretettel és türelemmel neveltek ahelyett, hogy élték volna gondtalan nyugdíjas éveiket. Én máig nem tudom ezt viszonozni. Az elhunytat nem is nagyon gyászoltam.

Szóval nem tudok igazán embert szeretni.

A Nagyiék egy csomó, sajnos ma már ósdi értéket ragasztottak rám, más része magamtól ragadt rám.

Egy maradi "stréber" vagyok, jókislány, aki sokat tanul és szót fogad - kifelé. Pont a Nevelőimmel vagyok ennek az ellenkezője, hálátlan.. Ezt felismertem, mégse tudok változni, esetleg néha-néha picit jobb lenni. Pedig Istenhívő-féle vagyok, próbálok lenni, mégis ilyen vagyok, amilyen.

Ehhez járulnak még fiús érdeklődési köreim, némi tárgyszerelem (miközben embert nem tudok szeretni...), csőszerű érdeklődések, túlságos magányszeretet (őrülten szeretek és bírok egyedül lenni), elgondolkozgatások, szinte képzelt barátokkal beszélgetés, sok-sok különc szokás, stb...

Semmi se érdekel, ami a korosztályomat. És ha véletlen megnézek egy filmet, olyat sikerül, amit kb senki se néz. Zenét milyet hallgatok? - amilyet a legkevesebben.

Végképp nem hordom magamon a korosztályom jegyeit.

Akár fentiek egészét elmesélhetem valami bizalmasomnak, azt mondják, á, biztos nem így van, lekicsinylem magam, ami meg így is van, nem gond.

Aztán, mikor LÁTJÁK, TAPASZTALJÁK fenti felsorolásból valamelyiket, a legtöbben kiakadnak. A bizalmasaim, közel hozzám állók! Szerintem ez is egyfajta kétszínűség.

Ha azt mondják Neked, értékes vagy, jó vagy, legyen önbizalmad, tiszteld magad -- tudom, milyen sz@r érzés. Igen, sz@r érzés! Én egyszer idegességemben csapkodtam és ordítottam, mikor valaki ezt mondta nekem. Nem győztem aztán bocsánatot kérni szegénytől... Őőő, nyugi, nem őt csaptam meg azért, hanem a padlóra vágtam a holmimat.

Amit én próbálok: próbálok változtatni. Például átlagos próbálok lenni társaságban, ha megy, vidám. Tudom, hogy a legtöbb beszólásom hülyeség, fárasztó, ezért megtanultam viccelődéssel palástolni. Próbálok nem beszélni az érdeklődési köreimről, vagy ha mégis, keveset.

Tudom, ez egy maszk, de amíg nem viseltem, csak egy barátom volt, ő se igazi és nagyon csúfoltak a többiek, továbbá mindenkit mindig fárasztottam.

A maszk egy része hozzámnő, tehát változok is kicsit. Más része még mindig kényelmetlen, nehéz megszokni - épp ezért fáraszt a társaság. Egy hét a legjobb táborból is nekem nagyon-nagyon sok.

A másik, amikor jobb kedvem van, próbálom a gondokat leszarni. Tudom, ezzel eltemetem csak, a szél pedig el fogja fújni róla a port, időről időre, és felszínre fognak kerülni a gondok. De néha mégis el kell temetni.

Néha kibeszélem, de már írtam ugye, hogy arra mit kapok vissza... És a kibeszélés se segít rajtam.

Pszichológusnál jártam, nem nevezett meg betegséget, csak beszéltetett, nekem pedig FÁJT mindent kibeszélni, felzaklatott, egy idő után mindig sírva távoztam. Igazi megoldást pedig nem kínált.

Hát, kitartást nekünk!! Valahogy majdcsak boldogulunk...

Az, hogy kinevetnek Téged, az egyébként übergáz. Tükör a XXI. századi nem túl szép társadalomról.

Olyan betegség nemigen van, ami miatt nem mozoghatsz. Konzultálj az orvosaiddal, kezdj valami mozgásba, hátha segít.

Még egyszer: kitartást nekünk!

"egy csapat fiatal kiröhögött és beszóltak"

Nyilván a legalja népség. Ne őróluk mintázz minden körülvevő embert.

"A külsőm miatt ráadásul egész életemben szűz maradok, barátnőm sem lesz soha. "

Hülyeség. Lesz, akinek pont te fogsz tetszeni.

"Ráadásul a semmiért küzdök mert nem javul soha semmi."

A változás bármelyik nap jöhet, bármilyen formában. Új barát, új szerelem, új lehetőségek, váratlan események, csodák vagy akár tragédiák. Új dolgokat veszle észre, kapsz tanácsokat, megfogadod őket, azok mentén változtatsz magadon – az élet tele van lehetőségekkel. Az, hogy eddig nem történt "semmi", abból nem következik hogy ezután sem fog.

"Amikor próbálok javítni a helyzetemen az se jön össze."

Csak egy példát említesz, abból meg nem szabad általánosítani.

"Nincsenek nekem értékeim"

Ezt már csak a leírtak alapján is cáfolni tudom. Meg általában is. Mindenkinek vannak értékei. Mindenkiben vannak szerethető dolgok.

Kedves Kérdező! Ne fontolgasd az öngyilkosságot! Fogsz találni barátokat, ha eddig nem lettek volna (bár, ilyet mintha nem említettél volna – ha vannak barátaid, érezd magad jól velük, vagy a haverokkal is akár!). És barátnőt is.

Én szépnek találom az életet. Neked is ugyanígy megvan rá a lehetőséged, mert nekem is vannak hibáim és jó tulajdonságaim, neked is! A jó tulajdonságaid érvényesüléséhez élned kell bátran, és akkor majd figyelmen kívül hagyják a hibákat, ha látják, milyen jó vagy!

Értékes vagy!