Ma egy kicsit megbántott a pszichológusom. Vagy csak én reagálom túl (többi lent)?

Már többi mint egy féléve járok hozzá és mondhatni mindent tud rólam. A mai terápián nem igazán tudtunk miről beszélgetni, mert szerencsére az elmúlt hetekben jól voltam és nem is nagyon történt velem semmi. Így főleg a karácsonyról beszélgettünk vagy épp a munkáról (alkalmanként dolgozom egy boltban). Aztán már eltelt jó 45 perc a terápiából, amikor közöltem vele, hogy beszélgessünk valami komoly dologról (úgymond lelkizzünk), mert mikor ilyen semmikről beszélgetünk akkor mindig úgy érzem, hogy ennek az egy órának nem volt semmi értelme. Erre közölte, hogy nem kell mindig komoly dolgokról beszélgetni, mert van amikor épp az segít ha csak átlagos dolgokról beszélgetünk. Én persze nem hagytam magam, így próbaként feldobtam neki azt a kérdést, hogy "Nem értem, hogy miért vagyok ilyen és miért érzem ezeket, hiszen soha semmit nem tettem vagy csináltam" (vagy valami hasonlót mondhattam). És erre csak annyit válaszolt, hogy "Lehet azért érzem ezt, mert soha nem történt/történik vele semmi".

Ezen egy pár órája elgondolkodtam és rájöttem, hogy ez eléggé megbántott, hiszen tudja, hogy mik történtek velem. Csak, hogy világos legyen le is írom a fontosabbakat:

1. Az elmúlt 6 évet abban a tudatban éltem le, hogy lehet leszbikus vagyok. Ez számomra nagyon nem volt könnyű és szörnyen éreztem magam már csak a gondolat miatt is, hogy az lennék. Erről egyébként sokat beszélgettünk, de szerencsére nem vagyok az vagy legalábbis remélem.

2. A szüleim még 14 éves koromban elváltak. Az apukám egy alkoholista (hozzáteszem, hogy nagyon szeretem és tartom vele a kapcsolatot), de 4 évet úgy kellett leélnem, hogy folyton attól rettegtem, hogy mikor veszítjük el a házunkat, mert édesanyám nem tudta a fizetéséből egy jelzáloghitelt, a számlákat + két gyereket iskoláztatni. Szóval elég nehéz évek voltak ezek.

3. Amiről soha senkinek nem beszéltem csak neki, hogy még olyan 10 vagy 12 éves koromban az unokatestvérem molesztált (nem erőszakolt meg és nem is kell nagyon durvára gondolni). És valószínűleg emiatt nem merek belekezdeni egy komoly kapcsolatba, mert annyira félek a szextől, hogy szinte a sírás jön rám (mondjuk erről a szexes témáról még nem beszéltem a dokinak.)

Kérdésem tehát, hogy én reagálom túl vagy jogos az, hogy bántónak érzem ezt kijelentését? Hozzáteszem, hogy nagyon szeretem a pszichológusom és nagyon sokat segített már, csak most egy picit megbántott ezzel...

22/L