Valaki segítsen? Komoly a baj.

A szánalmas életünket tovább húzni? Mit érek egy dokival? Mit? Olyan lenne ő mint a fájdalom csillapító egy halálos betegségre...de a betegség azaz maga ez a rohadt élet ezen a kis sárgolyón maga a nagybetűs Betegség. Ahogy a rajta élő emberek is velem az élen...hosszabbítsam meg?

"Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal, és a katolikus költő megjegyezte:

- Utállak benneteket pszivel kezdődő foglalkozásúakat.

- Miért utálsz János?

- Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre. Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját stb.- és összeomlik. A valóságban, - mondta Pilinszky - az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól- rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

Szíven döfve tántorogtam ki Pilinszkytől."

De a kegyelem nem létezik...nincs út és nincs cél sem. Minden sötét és ordít a fájdalom minden mosolyban, minden mozdulatban és a egész elhibázott életünkben. Emberek...kétszínű otromba faj. Megakartam váltani a világot...de a világ felfalta a lelkem és a szívem? Most tudjátok hol tartok? Olykor a gyilkosságon gondolkozom...ismeretlen arcok/maszkok jönnek velem szembe az utcán és eszembe jut hogy talán ők is gyengék az öngyilkossághoz akár csak én...megváltás? Nincs hacsak nem ez...

Művész vagyok de műveimet elutasították..."dekadens, sötét és beteges" - mondták. Mert nem értik!

Emberek...érzelmek. Kin nem mondott érzelmekkel és elfolytott indulatokkal vívjuk kis szélmalom harcunkat és a hátad mögött kikészítenek...megaláznak és a veszted akarják.

Dokit akarsz? Menjek el?...Neeem köszönön, bár kedves vagy. A világ tett olyanná amilyen vagyok hát fogadjon el olyannak amilyen lettem...miattuk.

Nem akartam a kérdést sem kírni...hiszen mi tudtok tenni a "menj dokihoz" dolgon kívül? Tipikus...ha ismernétek sem tennétek semmit...ahogy nem tett semmit azok sem akik velem együtt élték meg amit nekem kellet. Bocsi a kérdésért...

Öngyilkosság? Az valóban szánalmas...de legalább segítene. Büszkeségem meg nincs végig vinni ezt az életnek csúfolt betegséget, nem tudok ebben a testnek becézett börtönben lenni és a lelkem is súlyosabb és betegebb mintsem, hogy megtartsam...csak éppen egy sz@rkupac vagyok és képtelen vagyok megtenni.

És még nem is mondtam el semmit..

Lovecraft a saját lelkét az univerzumhoz hasonlította. A maga ürességével, hideg csodájával és végtelen magányos teréhez..és ezt vessem le nektek 1000 szóban? Erre egy regény sem lenne elég...